Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - Kiefer Ferenc: Egy új jelentéselmélet felé [Towards a new theory of meaning] 193
Egy új jelentéselmélet felé (A generatív nyelvelmélet jelentés-komponense) 1. A jelentés kérdése a modern nyelvtudomány központi problémájává vált. A strukturalizmus (elsősorban amerikai változata és az ortodox saussure-i anizmus) a nyelv szinkron vizsgálatából kiszorította a szemantikai szempontokat. A jelentés kérdését többnyire csak a stilisztikával és nyelvtörténettel foglalkozók merték felvetni. Ugyanakkor a szemantika egyre nagyobb szerephez jutott a filozófiai vizsgálódásokban.1 A filozófiai szemantika azonban vagy túl általános volt (CARNAP), vagy pedig a nyelvnek csak speciális mondatait vizsgálta, inkább csak ötletszerűen (WITTGENSTEIN). A diakrón szemantika pedig majdnem kizárólag egyes szavak jelentésváltozását tárgyalta, e változásokat osztályozta és nem törekedett szemantikai rendszer kidolgozására.2 A strukturalizmus örökségeként a generatív nyelvelmélet eleinte szintén eléggé negatív, vagy legalábbis óvatos álláspontot képviselt a jelentéssel kapcsolatban (CHOMSKY 1957, 92—105). A fordulatot a szemantikai kutatásban KATZ és FODOR munkája jelentette (Katz—Fodor). A KATZ—FoDOR-féle jelentéselméletet másutt részletesen ismertettük (KIEFER 1966a), itt most csak néhány gondolatát emeljük ki. Az elmélet a generatív szintaxis eredményeire épül, a már „generált" mondatokat kívánja szemantikailag interpretálni. A generatív nyelvelmélet réggbbi variánsa szerint ugyanis a szintaktikai szabályok csak grammatikailag helyes morfémaláncokat állítanak elő. A szemantikailag is helyes morfémaláncok kiválasztása az úgynevezett szemantikai komponens feladata. Ez egyben a „szemantikai interpretáció" egyik jelentése. KATZ és FODOR, majd később KATZ (KATZ 1964a, 1964b, 1966, 1967) az interpretálás fogalmát kiterjeszti. Ezek szerint a mondatok szemantikai interpretációja a mondatok következő relációinak meghatározását jelenti: parafrázis, analitikusság, ellentmondásosság, szintetikusság és még néhány, az utóbbiakhoz kapcsolódó „logikai" tulajdonság. Az interpretálás fogalmi körét a szerzők nem tartják zártnak, tulajdonképpen minden olyan szemantikai tulajdonság meghatározása hozzátartozik, amelynek felismerése az anyanyelvi beszélő („native speaker") kompetenciájának része. Ez lenne tehát a szemantikai komponens feladata. KATZ és FODOR feltételezi, h~-gy a szemantika és a szintaxis között éles határ vonható. így egy a szintaktikai információkra épülő, de lényegében a szintaxistól független szemantikai elméletre van szükség az interpretatív funkció betöltéséhez. Ennek az elméletnek főbb vonásai a következők: (a) A szemantikai komponensnek szótárból és szemantikai szabályokból kell állnia. — (b) A szótári cikk sztemma alakjában adható meg. A sztemma csúcsában áll 1Vö. KATZ könyvének idevonatkozó részleteit, KATZ 1966, 1 — 96. 2 Lásd például STEiusrt, de ÜLLMAisnsrt is ide sorolnám. 13 Nyelvtudományi Közlemények 1970/1.
