Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Kovács Ferenc: Irányzatok, tanulságok [Tendenzen und Lehren] - 11

IRÁNYZATOK, TANULSÁGOK 13 telén valóság újabb törvényszerűségeinek a leírására, a bonyolult jelenségkör lényegének a megmagyarázására a régi fogalmak elégteleneknek bizonyulnak, a régi „klasszikus" kategóriák ki nem elégítő volta egyre nyilvánvalóbbá válik. Ne gondoljunk másra, mint a klasszikus természettörvény-fogalomnak napjainkban végbemenő átalakulására. Az anyag mechanikus mozgásformáinak rögzítésére tökéletesen alkalmas klasszikus természettörvény egyik sarkalatos tétele a folyamatok százszázalékos determináltságának a felismerése volt: ha az objektív feltételek adva vannak, a várt jelenségnek ,,vakon, kivételeket nem ismerő módon", szükségszerűen be kell következnie. A modern természettudomány embere azonban — például a mikrovilág folyamatainak a tanulmányozása közben — egyre-másra találkozik olyan jelenségekkel, amelyek „azt mutatják, hogy a klasszikus determinizmus nemcsak hogy nem felel meg a természeti törvényeknek, de még elég pontos megfogalmazásukat sem teszi lehetővé." (V. A. FOK, A kvantummechanika interpretációjáról. Megjelent A modern természettudományok filozófiai problémái című gyűjteménykötetben. Budapest, 1962. 265 — 93, i. h. 285.) A klasszikus determinizmus merev fogalmait tehát egyre inkább olyan megfogalmazások váltják fel, ahol a kivételtelenséget a leírás valószínűségi jellege helyettesíti, ami szerint megkülönböztetik a potenciálisan lehetségest a megvalósulttól. ,,Általában minél mélyebben hatolunk az anyag szerkezetébe — írja Sz. T. MBLJUHIN —, annál inkább a folyamatok végtelen sokaságára bukkanunk, s ezek meghatározatlan, valószínűségi jellege annál inkább fokozódik . . . minden egyes kölcsönhatási aktusban a lehetőségek halmazának mindig csak egy csekély hányada válik valósággá." (A szervetlen természet fejlődési dialektikája. Budapest, 1963. 222.) Ami tehát alkalmas volt -és ma is az!— például a halmaz állapotváltozás leírására, okainak magyarázására, az már elégtelennek bizonyul a kvantummechanikai törvényszerűségek leírására és megmagyarázására. Amit tehát meghatározónak tartottak a természet (annak idején felismert, egyszerűbb) mozgásformáinak (-fajtáinak) a leírására, annak érvényességi köre igen nagymértékben összeszűkült, anélkül azonban, hogy a körülhatárolt érvényességi körön belül valamit is vesztett volna jelentőségéből ! A tudományos kategóriák igazi értékét az emberi megismerés szakadatlan előrehaladásának a folyamatába ágyazva lehet — és kell is ! — megállapítani. Ami korábban a jelenségek ós folyamatok megmagyarázása teljességének az igényével lépett fel (abszolút érték !), az az újabb és mélyebb törvényszerűségek feltárása következtében a jelenségek és folyamatok csak egy vagy másik aspektusának a megragadására válik alkalmassá (relatív érték !). Mi sem veszélyesebb gnoszeológiai szempontból, mint a kategóriák megmerevedése (pontosabban: megmerevítése). A kategóriák elaszticitásának a hiánya szükségképpen elméleti megmerevedést von maga után (dogmák létrejötte), ami pedig a tudomány halálát jelentené. Mindez természetesen nem a kategóriák általános relativizálását jelenti, de azt sem, mintha tagadná a korábbi, a teljes magyarázat igényével fellépő kategóriák, elméletek tudománytörténeti jelentőségét. A marxista gnoszeológia dialektikus jellege éppen abban segíti a szaktudományokat, hogy óva int mind a kategóriák túl-, mind a leértékelésétől, amikor a (maguk korában a magyarázat teljességét igénylő) kategóriákat, elméleteket, irányzatokat történetileg szemléli és a megismerési folyamat dinamizmusának a szemszögéből értékeli.