Nyelvtudományi Közlemények 71. kötet (1969)

Tanulmányok - Moór Elemér: Pénz szavunk származása nyelvi, archeológiai és településtörténeti adatok tükrében [Die Herkunft unseres Wortes pénz ’Münze; Geld’ im Spiegel sprachlicher, archäologischer und siedlungsgeschichtlicher Daten] 79

MOÓR ELEMÉR a Tisza mellékén ismerték meg, mert hisz vizahalászat a középkorban a Tiszában is folyt. 12. A Dráva-torkolattól a Dunakanyarig a Duna-mellék szláv lakossága a magyar honfoglalás korában azoknak a bolgároknak az utódaiból került ki, akiknek az ősei a fuldai évkönyvek adatai szerint a IX. sz. elején a Drávamellék szlovén lakosságával erőszakoskodtak és akik a IX. sz. folyamán bajorok szövetségében a morvák ellen is harcoltak. A Duna-mellék korábbi, feltehetőleg szlovén lakói a bolgárok előnyomulásakor — úgy látszik — északnak húzódtak vissza és a Dunakanyartól északra összekeveredtek az ottani szlovák őslakossággal, aminek tulajdonítható, hogy a középszlovák nyelvjárásoknak délszláv jellegzetességei is vannak (vö. MOÓR: Studia Slav. VIII, 267—312). Egy szlovénes hegynév itt egyébként a magyarban is meghonosodott; ez egy Salgótarján közelében található bazaltszikla Pécskő elnevezése, amennyiben csak a szlovénben van meg a szláv nyelvek 'sütőkemence' jelentésű pec szavának a 'szikla' jelentése (vö. Studia Slav. VIII, 289—90). Ennek a szónak a megfelelője a bolgár pestb szó, 'sütőkemence' és 'barlang' jelentésben. Ez a szó mindkét jelentésben bizonyára a Dunakanyar környékén honosodott meg a magyarban, sőt nyilván bolgár névadáson alapul a Pest városnév is, amely eredetileg a gellérthegyi barlang melletti átkelőhely megnevezésére szolgált (vö. Studia Slav. VIII, 288).16 — Arra nézve semmi kétségünk sem lehet, hogy a kenyérsütés technikájának bolgáros terminológiája (vö. NyK. LXVI, 43) ezeknek a Dunakönyök körül élt bolgároknak a nyelvéből került a magyarba, mert hisz a. dél-magyarországi bolgárokkal a magyarok — amint fentebb már behatóbban is kifejtettük — csak a X. sz. után kerülhettek szorosabb kapcsolatba, a kenyérsütés technikájával pedig őseink feltétlenül még a X. sz. folyamán ismerkedtek meg, mert hisz azt a Dunántúlra behatolt néprészek már magukkal hozták Dunántúlra. Itt jegyezhetem meg, hogy FEHÉR GÉZA bizonyos Budapest környékéről származó sírokat egyenesen a bolgárszlávoknak tulajdonított (vö. Arch. Ért. 1958, 28). Persze, ha tudjuk is, hol laktak azok a bolgárok, akiktől őseink a kenyérkészítós technikáját átvették, még mindig rejtélyes, hogy miért nem azoktól a szlovákoktól vették át őseink a kenyérkészítés módját, akiktől még a X. sz. első felében a föld megmunkálásának előrehaladottabb módszerét tanulták el. Talán azért nem, mert ezek is mint esetleg elszlávosodott nomád avarok utódai maguk sem éltek kenyérrel, vagy mivel a magyarok, mint a földművelésre rákényszerült nomádok, eleinte idegenkedtek a kenyértől, mint új ételféleségtől . . . Ha őseink egy csoportja az Alsó-Vág környékét már a X. sz. első felében szállhatta is meg, ebből még egyáltalán nem következik, hogy a magyar népi kultúrának Dunántúlon is elterjedt szlovák származású elemei ennek a csoportnak a nyelvéből kerültek volna a dunántúli magyarság nyelvébe. Ellenben, ha csak egy pillantást vetünk a magyar törzsnévi helynevek elterjedésének fent idézett térképes ábrázolására, illetve azt összevetjük a SZŐKE BÉLA LeletT kataszterének általunk csoportosított adataival, könnyű felismerni, hogy ezek a szlovákos terminológiajú népműveltségi elemek nemcsak a Dunántúlon, hanem a Kisalföldön is csak azon áttelepítések révén honosodhattak meg, 16 Ennek az átkelőhelynek a nevét bajorosztrák kereskedők O/en-nel fordították le; ezen a szón ez esetben természetesen barlangot értettek, mert hisz a bajorosztrák nyelvjárásokban az Ofen szó 'barlang' jelentésben ma is használatos.