Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Vászolyi Erik: Prolatívusz, tranzitívusz, lokatívusz a zürjénben, a votjákban és a finnugor alapnyelvben [Prolativ, Transitiv, Lokativ im Syrjänischen, im Wotjakischen und in der finnisch-ugrischen Grundsprache] 47

54 VÁSZOLYI ERIK 82. 1951-ben „Az egyszerű ragok keletkezésének kérdéséhez" című értekezésében LAKÓ ugyanezt a témát fejtegette (MTA I. OK. 210—223): „Nincs okunk arra, hogy WICHMANN véleményének a helyességében kételkedjünk, azaz: nincs semmi akadálya annak, hogy a permi -ti transitivusrag -t elemét az ugor nyelvek -t locativusragjával rokonítsuk" (i. m. 210). Mint láttuk s méginkább látni fogjuk, ennek bizony van akadálya, nem is csekély. De a cikkből kiderül, hogy szerzőjét valójában már nem is a permi nyelvek vitatott ragjainak tisztázása foglalkoztatja, hanem egy távolabbi időkbe mutató fikció. Bizonyítva látta, hogy az ugor *t LocCx és a permi -ti TransCx genetikusan azonosak; hozzátette, hogy ZSIRAI a finn nyt adverbium végén ugyancsak (nagy óvatosan finnugor korinak tartott) LocCx-ot keresett, HAKULINEN pedig (SKRK. I, 95) a finn nyt és amut alapján egyenesen uráli eredetűnek deklarálta ezt a ragot (horribile dictu: a mű idézett — első — kiadásában mindössze két finn példa alapján !). LAKÓ megjegyzi, hogy az utóbbi elképzeléseket a finnugor nyelvészek nem kis része kétkedéssel fogadta. ,,De ha UOTILA és az én vizsgálódásaim alapján elfogadjuk azt a véleményt, hogy a permi -t transitivusrag összetartozik az ugor -t locativusraggal, akkor szerintem e tartózkodó álláspontnak mindkét oka kiküszöbölődik: 1. ha a permi -t rag csakugyan ide tartozik, akkor a -t locativusrag a finnugorság nyugati ágában is képviselve van, 2. ha a -t rag a nyugati finnugorságban egyébként is megvan, akkor már jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy az említett finn adverbiumok -í-je is kapcsolatban van a permi—ugor -t locativusraggal, s így e rag finnugor volta már jó okkal feltehető. Mindehhez kiegészítésül itt röviden csak annyit kívánok még hozzátenni, hogy szerintem a finnugor -t locativusrag folytatásai a mordvin és a mari formanskészletben is kimutathatók, s ezért a következőkben a -t locativusraggal mint finnugorkori formanssal számolok" (i. m. 211). Mordvin ós cseremisz példát ugyan egyet sem közölt e cikkében (ezeket egy másik tanulmányában publikálta: ALH. I, 347—371), de megszületett a nagy hipotézis: tévesen megítélt permi jelenségekből elindulva egy puszta kijelentés a finnugor alapnyelv esetrendszerének teljes jogú tagjává avatta a *t LocCx-ot. Erről az ugródeszkáról azonban ismét tovább lendült a cikk: BALLY és RAVILA elmélete alapján a paleolingvisztika mélyvizébe ívelt s a finnugor LocCx-ok preuráli eredetét kezdte feszegetni. A dolgozatunk témáját képező permi ragok kutatása azonban oda kanyarodott vissza, ahol 1926-ban stagnált: WICHMANNIIOZ. 83. Egy esztendővel később LAKÓ újabb cikkben ismételte meg véleményét (NyK. HU, 14—23. és ALH. I, 347—371). Korábbi álláspontjához képest egy újdonságot találunk benne: fölvetette a zűrjén -od rag eredetének kérdését és ezzel kapcsolatban nem fogadta el WICHMANN 1926-i magyarázatát; a rag -d elemét illetően inkább finnugor -*nt előzményre gondol, lehetségesnek tartva, hogy az a magyar ide, oda lativuszok mássalhangzójával azonos (NyK. Uli, 20). Legyen szabad ismét egy módszertani ellenvetést tennem: egy mai zűrjén és egy mai magyar elemet nehéz összerokonítani anélkül, hogy ne tisztáznók mindkettő helyét és szerepét a maga rendszerén belül, továbbá a két rendszer egymáshoz való viszonyát. Az efféle összeházasítás bizony ötletszerű marad, meggyőző ereje csekély. Egyebekben LAKÓ fő célkitűzése e tanulmányában is a -*t LocCx finnugor kori meglétének bizonygatása. ^«»1*9. Az 1950-es évek derekától kezdve látott napvilágot több zűrjén és votjék mű, amelyek — legalább részben — elősegítették a témánkat képező probléma tisztázását leíró síkon.