Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Bańczerowski, Jerzy: A gyengülés–erősödés folyamata a finn nyelvben [Über den Prozeß der Verstärkung und Lenierung in der finnischen Sprache] - 277

A GYENGÜLÉS—ERŐSÖDÉS FOLYAMATA A FINN NYELVBEN 279 bipolárisságáról).6

Az erősödésnek először ott kellett megnyilatkoznia, ahol megvoltak a megfelelő feltételek, vagyis az erős fokban (zárhangok), a gyengében (spiráns) csak a legkisebb tömeget érintette, dentális spiránst. A y esetében folytatódott a leníció. Mindez felment bennünket azon kényszerűség alól, hogy a zöngés dentális keletkezését svéd hatásnak tulajdonítsuk, így próbálja ugyanis P. VIRTAEANTA megmagyarázni a ő, illetve a d létrejöttét a mai finn nyelvjárásokban, amennyiben így ír: „Kun ruotsalaismurteissa d sitten väistyi, oli näissä suomalaismurteissa kaksi mahdollisuutta: osaksi ne seurasivat ruotsin mukaista kehitystä d: ksi (näin Ahlaisten-Merikarvian tienoilla, japaikoinRymättylässäkin); osaksi taas ő vielä jatkoi olemassaoloaan fonologisena vastakohtanaan vastaava soinniton spirantti fi."7 Ezen második lehetőségből is láthatjuk, hogy a dentális spiráns biztosíthatott bizonyos függetlenséget a maga számára és nem követte mindig svéd párját a fejlődésben. A d-t tehát a spiráns ő-ből belső alakulás eredményének is tekinthetjük. De ezt a problémát végérvényesen csak akkor oldhatnánk meg, ha a kérdéses nyelvjárások egész hangrendszerét megvizsgálnánk, és az egyes hangok fejlődését összehasonlítanánk. így talán megmagyarázhatnánk a ö spiráns megmaradásának okait a Rauma-nyelvjárasban, amely úgy látszik nemcsak a ô szempontjából, hanem egyébként is konzervatívabb a többieknél. Itt pl. a *y helyett gyenge fokban /, r utáni pozícióban egy zöngétlen média értékével rendelkező hangot találunk, a h után ugyancsak zöngés g és d fordul elő. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a gyengülés lefékeződése következtében létrejött erősödés a nyugati finn nyelvjárásokban a gyenge fokban nem volt különösen intenzív. Nem volt pl. eléggé intenzív ahhoz, hogy a dentális spiránst zárhanggá változtassa, kivéve a Merikarv. és Ahl. nyelvjárásokban, amelyekben a d zárhang egyaránt keletkezhetett mind belső fejlődés útján, mind svéd hatásra. Ha már a svéd hatásról van szó, akkor az egész svéd nyelvrendszer hatásával kellene számolnunk, nem az egyes hangokóval; meg kellene vizsgálni ebből a szempontból a kérdéses finn dialektusokat. A y spiráns, mint olyan, intervokális helyzetben egyetlen nyelvjárásban sem maradt meg, és sehol sem vált zárhanggá. De Agricola írásmódja azt mutatja, hogy az ő idejében még létezett. E spiráns nagyobb gyengülésének okai számunkra érthetők. A leníció fékezése, amely az erősödéssel egyenértékű volt, először a legkisebb tömegre hatott, tehát a ő-re. A spiránst, amelynek artikulációs tömege nagyobb volt, alig érintette a kezdődő erősödés. És végül még egy, már tárgyalt tényre szeretnénk felhívni a figyelmet. Agricola, mint már fentebb említettük, a p gyenge fokú megfelelését w-vel és w-val adja vissza, a t-ét pedig d-Yel és dh-YSbl. Ezt a tényt az erősödés hatásával próbáltuk megmagyarázni, amelynek először a dentálist kellett elérnie. A nyugati finn nyelvjárások hasonló állapotot mutatnak. Elméletileg van itt még egy további lehetőség is. Különböző okokból a labiális spiráns már korábban alávethette magát egy intenzívebb gyengülésnek (ezért eshetett egybe az eredeti w-vel), és később az erősödés már nem érintette. E rendellenesség tisztázása azon gyengülési-erősödési folyamatok kölcsönös rétegződésének pontosabb ismeretét tételezi fel, amelyek az írásbeliség előtti időben játszódtak le. e ZABEOCKI, Probleme der strukturellen Phonetik, 178. 1. 7 ViETARANTA P., Pääpainollisen tavun jälkeisen soinnillisen dentaalispirantin edustus suomen murteissa. Helsinki, 1958. 204. 1. 1*