Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Bereczki Gábor: W. Steinitz és E. Itkonen finnugor vokalizmuselmélete és a cseremisz nyelv [Die Theorie über den finnisch-ugrischen Vokalismus von W. Steinitz und von E. Itkonen und die tscheremissische Sprache] 23

26 BERECZKI GÁBOR Tehát a hegyi cseremiszben az idézett tatár jövevényszavak tanúsága szerint ugyanolyan delabializációs folyamat játszódott le, mint a csuvas nyelvterület túlnyomó részén, a jaranszki (továbbá a vetlugai, a csebokszari, valamint egyes joskar-olai) nyelvjárások pedig megőrizték az átadó nyelv ő, ű hangját. A csuvas hatás a hegyi cseremiszben a legmélyrehatóbb, s az érintkezés mind a mai napig igen élénk közöttük. Az ö, ü delabializációja minden bizonynyal együtt ment végbe a hegyi cseremiszben, s egyes velük szomszédos csuvas nyelvjárásokban. Sajnos nem ismerjük részletesen a hegyi cseremiszekkel határos csuvas nyelvjárásokat, de MÉSZÁKOS Csuvas Népköltési Gyűjteményében a kozmogyemjanszki kerület Pöskcrt falujából származó Szövegek azt mutatják, hogy ott végbement az d > §, ü > d hangfejlődés. A csuvas nyelvjárások közül a kozmogyemjanszki állt legszorosabb kapcsolatban a hegyi cseremisszel.4 A csuv. u > d, ü > $, i > a hangfejlődés későbbi jelenség (vö. PAASONEN: NyK. XLII, 55), s egy sor más, a csuvas magánhangzórendszerben végbement változáshoz hasonlóan nyilván tatár hatásra indult meg. A cseremisz nyelv csuvas és tatár hatásnak leginkább kitett nyelvjárásaiban aztán a jövevényszavak tömegével (amelyek egy-két kivételtől eltekintve pontosan tükrözik a csuvas—tatár redukált magánhangzókat) ezek a hangok meghonosodtak, s a finnugor — sőt az orosz — eredetű szavakban is terjedni kezdtek, de nem jutottak olyan általános érvényre, mint a szóban forgó török nyelvekben. A Mari Autonóm Köztársaság keleti felében, ahol a cseremiszek leghomogénebb, számszerűleg is legtekintélyesebb tömbje él és az ún. keleti cseremiszeknél azonban hiányoznak. (Kivéve egy-két tatár hatásnak erősen kitett falut a köztársaság keleti határa közelében vagy bent a Tatár Autonóm Köztársaságban, de erről lentebb részletesebben szólunk.) E. ITKONEN (VÖ. FUF XXXI. 201, 242) és L. P. GEUZOV5 szerint

az d, ü valaha ezen a területen is megvolt, de belőle idővel teljes hang fejlődött. Ennek azonban semmi nyomát sem találjuk. Egyetlen apró nyelvsziget sincs ezen a tömbön belül, ahol a kérdéses hangok megőrződtek volna. A VIKÁB, LÁSZLÓval közösen végzett népdalgyűjtéseink során (1958, 1966) felfigyeltem arra az érdekes jelenségre, hogy az ö, ű hangok elterjedése, egy kisebb déli terület kivételével, pontosan egybeesik az ún. kvintváltó dallamokéval, ami szintén törökös zenei sajátosság. Végül még egy igen nyomós bizonyítékot hozhatunk fel az d, ü hangok török eredete mellett. Azokban a török nyelvekben, ahol megvan az d, ü hang, a következő szótagok redukált magánhangzói mindig labializálódnak, pl. : tat. qolön 'csikó' (a helyesírás nem jelöli ezt a jelenséget, KOÄblH-na,k [qoïën] írják), qölönöbŐz 'csikónk' (qőldndbdz helyett).6 A cseremiszben ugyanezt látjuk: cser. U. twߧr 'ing' ~acc. twßdrdm, J. tö'yor ^-acc. tőyőrőm; cser. U. kü'p{ts§k

'párna' ^ acc. küpt'édkdm, J. küpfsuk ~ acc. küpfsükum. 4 T. M. Mameeee, KpaTKHH oö3op qyBaiucKHx AnajieicroB. MaTepnajibi no HyBauiCKoft AHajieKTOJiorwH. HeöoKcapw, 1960. 51. 5 JI. TI.

rpy3oe : OoHeraKa flnajieKTOB MapníiCKoro H3biKa B HCToptraecKOM ocBemeHHH. ftoiiiKap—Ojia, 1965. 46. 1. 6 HccjieAOBaHHH

no cpaBHnrejibHOH rpawiMaTHKe TIOPKCKHX H3HKOB. MocKBa, 1955. 110.