Nyelvtudományi Közlemények 70. kötet (1968)

Tanulmányok - Imre Samu: Der Münchener Kodex II 263

266 SZEMLE — ISMERTETÉSEK ë fonéma értékben Hány morféma? e (é) jel % è jel % 97 376 12 3223 1452 494 99,28 97,32 97,05 24 40 15 0,72 2,68 2,95 összesen 485 5169 98,49 79 1,51 485 5169 98,49 79 é fonéma értékben Hány morféma? e (i) jel % éjei % 244 22 1766 1318 99,27 98,65 13 18 0,73 1,35 összesen 266 3084 99,00 31 1,00 266 3084 99,00 31 e fonéma értékben Hány morféma? e (é) jel % è jel % Tővéghangzóban Toldalékban 201 505 32 49 30 26 1,52 1,97 1,52 3176 1491 1680 98,48 98,03 9 ,48 Összesen 738 105 1,63 6347 98,37 ê fonéma értékben Hány morféma? e (è) jel % » jel % 26 8 2,22 352 97,78 -et főnévképző 1 + 249; -be, -ben rag 3 + 330; -velragO + 163; -t tárgyrag előtt -k többes -jel után [pl. szüzeket] 0 -f- 220; stb.), semmi okunk és jogunk nincs kételkedni abban, hogy a magyar huszita helyesírás megalkotói az e (é) és az ë (é) hangok megkülönböztetésére törekedtek, s ezt a helyesírási rendszert fordításukban imponáló következetességgel meg is valósították. Éppen a MK-ből adódó, e kérdésre vonatkozó tanulságok ugyanis kétségtelenné teszik, hogy e rendszer megalkotása csakis a fordítók és nem a másolók személyéhez köthető. Az is kétségtelennek látszik azonban, hogy a másolók közül a BK. 1. és 2. keze az e (è) : è jelek rendszertani értékét a rendszer megalkotóinak elképzelései szerint, világosan látták, s e jeleket saját nyelvjárásuk nyelvi sajátságainak megfelelően, lényegében önállóan alkalmazták. (Ennek alaposabb kifejezésére itt nem térek ki; részletesebben lásd IMRE: MNy. LVI, 156 — 66; 445—50.)