Nyelvtudományi Közlemények 69. kötet (1967)

Tanulmányok - Vászolyi Erik: A finnugor személyjelek kérdéséhez 3

54 VÁSZOLYI ERIK fejteget-e, szükséges és érdemes-e éppen ezt a kérdéskomplexumot és éppen így boncolgatni, végső soron pedig az összegezhető következtetések arányban állnak-e részben a munkába fektetett idővel és energiával, részben azzal a terjedelemmel, amelyet a publikáció igényel — nem utolsósorban azzal az idővel is, amelyet a dolgozat várt elolvasása a majdani olvasótól követel meg. A választ persze a munka elvégzése és közzététele meg is adja. Engedtessék meg azonban néhány szót szólnom ilyetén döntésem okairól. Miért merültek föl egyáltalán a jelzett kétségek? Részben azért, mivel a leíró módszer alkalmazása finnugor nyelvészeti kutatásainkban — tudomásom szerint — mindeddig meglehetősen periferikus szerephez jutott, hagyományai alig vannak, szemben az évszázados múltú és metodikailag kipróbált komparativisztikával. Még fokozottabban vonatkozik ez a formális nyelvi elemzés alkalmazására. Ebből következően tudományágunk a belső rekonstrukció elméleti és gyakorlati kérdéseit is többnyire mellőzni szokta, veié szemben rendszerint a külső rekonstrukcióra támaszkodván. Az összehasonlító módszer kitaposott útja helyett tehát járatlan vagy alig járt csapáson kellett célom felé törnöm. Másrészt kételyeket fakasztottak a munka várható és végső soron nyert eredményei. Amit végösszegként kaptunk, valójában nem jelent újdonságot: ugyanezt a komparativisztika is megfogalmazta már a külső rekonstrukció alkalmazásával. Érdemes volt-e hát mégis — merül fel újra a luciferi kérdés. Érdemes volt. Ugyanarra az eredményre jutottunk a belső' rekonstrukció révén, mint mások a külső, összehasonlító megközelítéssel. Csakhogy két igon több, mint egy igen: két különböző módszerrel nyert azonos eredménynek nagyobb a tudományos hitele és stabilitása, mint egyetlen — bármennyire is körültekintő és valószínű — hipotézisnek. Nem tagadjuk azt a véleményünket, hogy a deskriptív módszert és az ennek révén végzett belső rekonstrukciót egzaktabbnak tartjuk a szokásos komparációnál — ugyanakkor azonban elzárkózunk bármiféle rangsorolástól. Munkánk egyik módszertani hasznának éppen azt tartjuk, hogy szemléltette a deskripció kitűnő alkalmazhatóságát egyik részről, határait, lehetőségeinek mesgyéit a másikról. Végső következtetéseinkben csupán újabb igent mondtunk egy már elhangzottra. Amíg azonban odáig eljutottunk, a leírás tisztázni tudott korábban csak mellékesen érintett nyelvi tényeket és viszonyokat. A zűrjén és votják esetragok elemzésére, morfológiai és morfonológiai összefüggéseik tisztázására, amivel mindmáig adósok vagyunk, hasonló módszertani eljárás — véljük — ugyancsak alkalmas lehet. Jelen közleményünket csupán részletnek szántuk egy nagyobb méretű morfológia-történeti szintézisből. Hisszük, hogy folytatása is igazolni fogja J. KTJRYIÍOWICZ számunkra meggyőző véleményét a belső rekonstrukciós eljárásokról: "Such methodological principles belong to what is called here «internal reconstruction» in the broad sensé. They cannot be applied in every particular case, but once they are applicable, the results obtained are of a higher cognitive value than the conclusions reached by statistics, areal linguistics or linguistic paleontology, which are of a stochastic character. In case of contradiction the inference drawn from internai reconstruction will be décisive. (Proceedings of the Ninth International Congress of Linguists. The Hague, 1964. ICth p.) VÁSZOLYI ERIK