Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Honti László: cirill 464

466 ISMERTETÉSEK — SZEMLE A fonetikus hangjelölési rendszerben a fonémák variánsait is jelöljük. Már Setälä is fonematikus transzkripciót alkotott, bár a „fonematikus" terminust nem használta (akkor még nem is létezett). A tudományos gyakorlatban az idők folyamán eltértek a Setäläféle alapelvektől a fonetikus átírás javára. Ez azzal magyarázható, hogy némely kutató ismeretei nem mindig voltak elégségesek a kutatott nyelvről. A fonetikus átírás, ha nem az illető nyelv fonémarendszerén alapul, teljesen szubjektív: a kutató esetlegesenkiragadott hangokat rögzít, amelyek az illető nyelvben lényegtelenek. így például némely nyugati nyelvész a mordvin palatalizált bilabiális mássalhangzókat (m, p, 5), amelyek nem fonémák, ugyanúgy jelöli, mint a palatalizált fonémákat (n, é). Az ilyen fajta lejegyzés egyjellegű volna a lágy és a kemény l jelölésével a finnben (liian, lolca), a kemény és a lágy c jelölésével a magyarban (eizmá, cák), holott csak a finn l ós a magyar ő két variánsáról van szó. Nyelvi anyag lejegyzésekor elsősorban a fonémákat kell jelölni, vagyis a fonematikus transzkripciót kell alkalmazni. A fonémák variációinak gondos tanulmányozása után alkalmazhatjuk a fonetikus átírást, amely a fonémák változatainak feltüntetésére szolgál. Az a körülmény, hogy ma már szinte valamennyi finnugor nyelv ós nyelvjárás fonémaállománya fel van tárva, megkönnyíti azoknak az egységes jeleknek a megállapítását, amelyek a fonémák jelölésére szolgálhatnak. A különféle finnugor nyelvek fonómái többségükben azonosak vagy közel állnak egymáshoz. Ezért azonos módon jelölhetjük őket. így a finnugor transzkripciónak mintegy hetven jelre van szüksége. Ezek a jelek szinte mind megvannak a jelenlegi hangjelölési rendszerben. LITKIN hangsúlyozza, hogy minden fonémát egy betűvel kell jelölni, nempedig betűkapcsolatokkal, ahogy ez eddig például az affrikáták esetében szokásos volt. A jelenleg használt finnugor átírás megfelel a fonetikus átírás követelményeinek, ós alkalmazni is kell a fonómák változatainak rögzítésekor (különösen azoknak a változatoknak a lejegyzésekor, amelyeknek megjelenését meghatározott törvényszerűségek nem szabják meg), úgyszintén a még nem asszimilált jövevényszavak azon hangjainak jelölésére, amelyek még idegenek az átvevő nyelv számára. LITKIN közli az általa javasolt finnugor transzkripció tervét azzal a megjegyzéssel, hogy táblázatában nem szerepel valamennyi finnugor nyelv, és az egyes nyelvek fonémaállományát sem adja teljesen. Számomra nem minden teljesen világos, ami a mássalhangzó-táblázatban foglaltatik. Vegyük sorra ezeket a homályos pontokat: 1. a finnben csak az újabb kori jövevényszavakban fordul elő a g, ezért helyesebb lett volna zárójelben közölni; 2. a mordvinban a L, E bizonyára a Z-nek, ill. ?-nek megfelelő moksa zöngétlen médiákat jelöli, de hogy a J mit jelöl, nem világos; 3. a mordvinban LITKIN h jelet is hasznai, de hogy ez azonos lenne a magyar ós a finn h-val, azt kétségessé teszi az a körülmény, hogy a latin ábécé rendjót követő LITKIN az r és az i közé helyezte, így érthetetlen, hogy ezzel a betűvel mit is akar jelölni; 4. ezek után annál meglepőbb, hogy a mordvin % fonémát táblázatában nem jelöli, holott ez az általa közölt és átírt moksa irodalmi nyelvi szövegben is előfordul: liytdma (AüxmeMa); 5. a cseremiszben az n nem fonéma; mivel LITKIN a nyelvjárásokat is figyelembe vette, a redukált o és u hangokat viszont jelölnie kellett volna, mert azok fonémák; 6. ha következetes finnugor transzkipciót akarunk (márpedig azt akarunk), ß helyett a cseremiszben w-t kell használnunk, ugyanúgy, mint az osztjákban ós a vogulban; 7. a cseremiszben nincs <p fonéma, 8. van viszont / az újabb jövevényszavakban (korábban p-vel helyettesítették), tehát szerintem cp helyett /-et kellett volna közölni zárójelben; 9. a cseremiszben a j csak a z fonéma variánsa n után; tehát — fonematikus transzkripcióról lévén szó — még zárójelben való közlését is feleslegesnek tartom; 10. az osztjáK l bizonyára csak tévedésből került a v oszlopába; 11. a vogul /legfeljebb jövevényszavakban fordul elő, ezért helyesebb lett volna — éppúgy, mint a 6-t és a d-t- — zárójelben közölni. Reméljük, hogy LITKIN javaslata alapján a Szovjetunióban kidolgozzák az egységes transzkripciót. A szovjet finnugrisztikában ugyanis eddig az átírásnak különféle hagyományai éltek egymás mellett; Észtországban a Setälä-fele átírást használták, míg Oroszországban — ahol a kis finnugor népek élnek — cirillbetűs átírásokat alkalmaztak. Ez utóbbiak mindig az illető nyelvek praktikus ábécéjén alapultak és ezért meglehetősen eltértek egymástól. Ezekben az átírásokban a fonetikus és a fonematikus törekvések keveredtek. Az első egységesítési kísérlet LiTKiNtől ered (JIMTKHH: J^HajieKTOJiorHHeCKafl xpecTOMaTHH no nepMCKHM H3biKaM. MocKBa, 1955). A két permi nyelv azonos fonó-