Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Benkő László: Még egyszer az irodalmi nyelvről 449

450 BENKÖ LÁSZLÓ képződménynek, amely több stílusróteget tartalmaz, és éppen ebben különbözik a népnyelvtől; ez természete szerint egyfunkciós nyelvi alakulat (csupán a megértetés a feladata). (49). Az irodalmi nyelvnek anyelvjárások fölé emelkedése s így velük szembeállítása a mi szakirodalmunkban is jól ismert, de figyelemre méltó az egy-, illetőleg többfunkciós jelleg hangsúlyozása. Az irodalmi nyelv és nyelvjárás (népnyelv) szembeállítása magával hozta az írott nyelv és beszélt nyelv ellentét párjának felállítását. Ellentétüket a régi cseh elmélet nem tudta feloldani. Az irodalmi nyelv modern szemléletében a variáns elmélettel tisztázódik az írott és beszélt nyelv antagonizmusa. Ezen elmélet alapján az irodalmi nyelv nem zárja ki a beszélt nyelvi elemeket, vagyis az irodalmi nyelv nem kizárólagosan írott nyelv, hanem az írott és beszélt nyelv bizonyos elemeiből mint egymástól stilisztikailag különböző variánsokból tevődik össze. (49). (Ez az elmélet SZATHMÁRY felfogásának helyességét igazolja: „Én — írja idézett cikkében SZATHMÁRT — az „írott nyelv" „beszélt nyelv" szembeállítást egyébként meghagynám a stilisztika és a műfajtan számára). A JEDLIÖKA által ismertetett elmélet igen tetszetős, modern, és rámutat egy olyan sajátságra, amelyet — magyar vonatkozásban — elhanyagoltunk, ti. a már kialakult, egységesült irodalmi nyelv megmerevedésének, konzervatívvá válásának veszélyére. Nálunk is, mint általában, az irodalmi nyelvvé válás, az egységesülés állt a vizsgálat középpontjában (vö. BENKŐ, SZATHMÁRI idézett műveinek (gazdag irodalmi tájékoztatóját). A már egységesült mai irodalmi nyelv törvényszerűségeivel kevesen foglalkoztak (vö. mégis BENKŐ LORÁND tanulmányának több utalását, főleg 106 — 113; BENKŐ LÁSZLÓ, A szóösszetétel mint az irodalmi nyelv alakulásának egyik fokmérője. Nyr. LXXXVI, 46—52. stb.). * Kétségtelen, hogy a beszélt nyelvi elemeknek az irodalmi nyelvbe történő beiktatásával megszűnik az irodalmi nyelv konzervatívvá válásának veszélye. Fönnáll azonban az a kérdés, milyen beszélt nyelvi elemek tekinthetők az irodalmi nyelvbe tartozóknak. A cseh elmélet a „fejlődésképes variánsok tételének" felállításával igyekszik megoldani a kérdést (JEDLIÖKA i. m. 50). Ez lényegében annyit jelent, hogy a hivatásos nyelvművelők folyamatosan és egyenként kodifikálják a beszélt nyelvnek az irodalmi nyelvben még nem általános, de azzá váló, illetőleg válható jelenségeit. (Ez a nem nagyon megnyugtató, mert ma még pontosan körül nem határolható, de szükségszerű eljárás gyakorlatilag nálunk is érvényesült már pl. az ikes ragozású alakok használatának kérdésében. Vö. ÉrtSz. szerint: iszom, de álmodozók). Hogy a beszélt nyelvi variánsok minősítésére milyen nagy szükség van, jól szemlélteti a magyar nyelvben igen elterjedt -suk, -sük nyelv használata. A tudhassuk, Mthassuk-íéle szóalakokat nem tekinthetjük az irodalmi nyelv tartozékának, mert nem illeszthetők be a mai magyar nyelv rendszerébe. (A beszélt nyelvi elemek megfelelő minősítésének gyors és könnyű gyakorlati alkalmazásához azonban egy sor olyan nyelvi kódexre volna szükség, amelyekkel ma még nem rendelkezünk). A variánsok kérdésének még ma sem elhanyagolható kiág clZctScl cl területi, regionális variánsok csoportja. Ezt a kérdést ma — magyar vonatkozásban — úgy tekintjük, mint megszűnőben levő jelenséget. E,z helyes, de csakis akkor, ha szűkkörűen a köznyelv és nyelvjárás viszonylatára korlátozzuk. Ha azonban nemcsak a földrajzi, hanem a foglalkozási és egyéb csoportosulási (pl. sport) vonatkozásokat is figyelembe vesszük, akkor a kérdés nem szűnt meg, csak átalakult. (Gondoljunk a legkülönbözőbb szakmai műszókra, kifejezésekre, az