Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)

Tanulmányok - Papp Ferenc: cirill 234

234 ISMERTETÉSEK - SZEMLE logizálás) megvan a maga funkciója: a belső beszéd előkészítése. A belső beszéd strukturális jellemzője közé tartozik a szerző szerint többek közt az alany hiánya (az alany személye ismert, tehát elmaradhat). A gyűjteményben szereplő anyag rövid áttekintésével néhány szót kell szólni annak összeválogatásáról és elrendezéséről. A pozitívumok helyett előbb néhány negatívumra mutatok rá. Mindenekelőtt meg kell említeni, hogy a tárgyalt problémakörön kívül még akadnak fontos témák, amelyek a pszicholingvisztika tárgyai: a nyelvismeret és nyelvérzék, a nyelvi hibák és tévedések kérdései, a rokon nyelvek és nyelvjárások egymás közti érthetőségének, a keveréknyelveknek vizsgálata stb. A gyűjtemény anyagát a dán ELI FISCHER-J0RGENSEN és a szovjet VYGOTSKIJ értekezésének kivételével amerikai, vagy Európából az Egyesült Államokba emigrált, ill. ott publikáló kutatók munkáiból válogatták ki, tehát a könyv nyelve kizárólag angol (VYGOTSKUé fordítás). Érdekes, hogy még az angliai tudományos irodalom sincs képviselve a gyűjteményben, habár pl. a Language and Speech című folyóirat cikkei szinte többségben pszicholingvisztikai tárgyúak. Nem is beszélek a nem angol nyelvű szakirodalomról, amelynek bibliográfiáját megtaláljuk KAINZ Psychologie der Sprache című hatalmas szintézisében. WHORF elmélete európai előzményekre megy vissza, habár ezekre Whorf nem hivatkozott ; GREENBERG, LENNEBERG, és WHORF más bírálói tudják is ezt, hivatkoznak is HUMBOLDTTM és másokra, mégis WHORF képviseli egyedül a gondolatot. Mondhatná valaki, hogy a gyűjtemény cikkei az 1950-es évekből valók. De akkor VYGOTSKIJ 1934-ben megjelent munkája hogy került mégis bele? A szerkesztés nagyon is amerikai érdeklődésű jellegétől eltekintve egyéb kifogások is emelhetők. Helyes lett volna LENNEBERGnek WHORF hipotéziséről szóló, a Language 1953. számában megjelent cikkét (Cognition in Ethnolinguistics) is közölni. QTJINE gondolatai inkább kuriózumok, mint hasznos hozzájárulás a jelentés vitájához. Az utolsó dolgozat (HERMÁN—LAWLESS—MARSHALL) helyett CARMICHAEL—HOGAN—WALTER cikkét kellett volna közölni, amelyre a szerzők hivatkoznak is, mivel a szóban forgó kísérlet enólkül nem is igen követhető. A kiadvány egyéb negatívumai közt meg kell említeni, hogy a cikkekben közölt irodalmi források bibliográfiája pontatlan, hiányos (pl. HAUGEN, WEINREICH cikkeié). A teljes kiadásból ugyanis nem hozták át a szemelvényekbe a hivatkozások pontos könyvészeti adatait. A munka fő érdeme mégis az, hogy ráfordítja a nyelvészek és a pszichológusok figyelmét a közös munkaterületen elvégzendő feladatokra, amelyek fehér folt gyanánt éktelenkednek a mai napig is. Az elmélet és a megfigyelésekkel, kísérletekkel igazolt gyakorlat közt még olykor nagy a szakadék. A szerkesztő tárgyilagosságát dicséri az a körülmény, hogy maga a válogatás is megmutatja az ellentmondásokat. A gyűjtemény végeredményben hasznos olvasókönyv mind a nyelvészek, mind a pszichológusok számára. Remélhetőleg a jövőben még szélesebb lesz a pszicholingvisztika művelőinek tábora, akik az amerikai és a behaviorista horizontot kiszélesítve fogják majd folytatni a kutatásokat. FODOR ISTVÁN M. H. PeB3HH: Moréim H3LiKa MocKBa, 1962. H3A- AH CCCP. 191 1. REVZIN könyvének már külalakja is meghökkentheti a magyar olvasót: egyszerű átlapozása után inkább matematikai-logikai műnek vélné az ember, mint nyelvészetinek, annyi képlet húzódik meg lapjain. Ám a szerző a bevezető fejezetben, melynek a „Nyelvi modellek típusai" címet adta, meggyőzően bizonyítja, hogy a nyelvtudományban az eddigi induktív módszerek mellett igény van a deduktív módszerek alkalmazására is. A deduktív módszereknek pedig szükségszerű velejárója ma a modellek széleskörű alkalmazása. Rámutat arra is, hogy a modellálás segítségével számos fontos általános nyelvészeti kérdésre kaphatunk választ; az általános nyelvészet néhány korszerű gyakorlati alkalmazása meg éppenséggel elképzelhetetlen egzakt modellek nyelvre való alkalmazása nélkül. — A modellálás valóban nemcsak az ismertetett mű, hanem az egész mai matematikai nyelvészet szemszögéből olyan centrális probléma, hogy nem árt, ha kissé terjedelmesebben idézzük rá vonatkozóan a szerző két, egymást követő és kiegészítő meghatározását is. A modellálás lényege eszerint az, hogy „absztrakt sémák bizonyos egymásutánját építjük meg, e sémáknak kisebb-nagyobb mértékben a konkrét valóság adatait kell megközelíteniök" (8). És tovább: ,,. . . a nyelv modellálása . . . módszer, melynek alkalmazása során a kutató az egyes konkrét nyelvek egyes leg-