Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)

Tanulmányok - Fodor István: Papp László, Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika 210

ISMERTETÉSEK - SZEMLE 213 ezt a jelenséget. A kettős nyelvi alakok a vizsgált emlékekben valóban csak az írott nyelvi norma terjedésével indokolhatók ? Ha elfogadjuk is PAPP LÁSZLÓ érvelését, hogy aligha voltak kisebb é-ző nyelvjárásszigetek az í-zö területen belül, talán lehetne regreszsziókkal magyarázni a változásokat, amelyek az újabb í-ző ejtéssel szemben levő korábbi é-ző ejtést képviselték. Hiszen a szerző által megrajzolt területi változások képéből arra is lehet következtetni, hogy az t'-zés területe a XVI. században szintén nagyobb volt már, mint a korábbi nyelvállapotokban. De még nyelvjárási keveredések sincsenek kizárva azokban az iratokban, amelyek az í-zés és e'-zés határterületeiről származnak. Ezekre a kérdésekre most még nem kaphatunk kielégítő választ, hisz — amint a szerző hangsúlyozta — ehhez még kevés adat áll rendelkezésre. Az általa feldolgozott iratok leíróinak személyét közelebbről meghatározó ismereteink általában hiányosak. Éppen ezért a szerző által adott egyetlen magyarázati lehetőség még joggal kelthet kételyeket, természetesen az ellenvetésekre éppen olyan kevés bizonyító anyagunk van. A kérdés végleges megoldása ebben az irányban csak a további vizsgálatoktól várható. Annyi azonban bizonyos, hogy PAPP LÁSZLÓ helyes irányban indította el őket. A magyar nyelvészeten túlmenő általános elvi kérdések felvetése és megoldása, valamint a vizsgálatok módszere terén a tanulmány szintén jelentősnek mondható. Ilyen nagy anyagra terjedő és alapos statisztikai vizsgálatokat nyelvtörténeti anyagon hazánk határain túl serti végeztek. A statisztikai adatok összeválogatása és értékelése tekintetében általában egyetérthetünk a szerzővel, eljárása azonban egy ponton vitatható: az iratoknak a —c szerint való öt csoportba osztására vonatkozóan. Kérdés, vajon a 75%-on felüli —c adatok valóban elhanyagolhatók-e, s nem kellett volna-e a határt 80% vagy 85%-ban megállapítani. Egyébként is túlságosan mesterkéltnek tűnik a csoportok aritmetikai arányosság szerint való elosztása. A közepes, illetőleg erős í-zés csoportjainak %-os beosztása másképpen is történhetett volna. Persze az ilyen jellegű munkánál valamiből ki kell indulni, s amúgysem hibáztatható feltétlenül a szerző eljárása, de a kérdés a vonatkozó indokolás hiányában joggal felvethető. PAPPnak ahhoz a megjegyzéséhez, amelyet a módszerről szóló utolsó fejezetben említ meg, hogy ti. az ilyen jellegű statisztikai összehasonlításoknak a példákkal és ellenpéldákkal való operálás az egyetlen lehetősége, annyit kell hozzátennünk, hogy az eljárás nem építhető mindig csak kettős oppozíciókra, mert pl. az általa említett ö-zés esetében a zárt è'-zésen kívül a nyílt e-zést is figyelembe kell venni. Ilyenkor az egyetlen ellenpéldatípus helyett kétféle (háromféle vagy többféle) ellenpéldatípusra építve kell az adatok összehasonlítását elvégezni. Vitatható a szerző rosszalló véleménye az í-ző nyelvjárás esztétikai értékére vonatkozóan. Vö. erre vonatkozó fejtegetéseimet (FODOR ISTVÁN, A nyelvek szépsége: Nyr. LXXXVI, 151—155). A dolgozat hiányosságai közül elsősorban a térkép hiányát kell megemlíteni,, amely az adatok földrajzi eloszlását szemléltetné. Kifogásolható, hogy az adatcsoportok közt nincs mindig kölcsönös utalás egymásra, így a 37. lapon levő táblázatból, amely az i-zési típusok eloszlását mutatja az, iratok száma szerint, nem tudjuk meg, hogy azok milyen iratcsoportokra vonatkoznak földrajzi hely szerint. A következő lapon, az adatok értékelésében vannak ugyan ilyen utalások, de nem mindenütt. Ugyancsak hiányzik az í-zés mértékét mutató táblázatnak (146) az előbbivel való egybevetése, illetőleg az iratok keletkezési helye alapján való részletezése. A mű stílusa kifogástalan ugyan, de a tárgy természetéből kifolyólag nem olvasmányos. A számadatokra vonatkozó magyarázatok általában túlságosan lakonikusak, s ezért a matematikai nyelvészetben kevésbé járatos kutatónak gyakran fejtörést okoznak. A levéltári rövidítésekhez is lehetett volna mutatót adni. Végeredményben megállapíthatjuk, hogy PAPP LÁSZLÓ munkája a magyar nyelvészeti irodalom egyik jelentős alkotása, méltán megérdemelte tehát azt az akadémiai pályadíjat, amelyről a szerző az előszóban említést tett. A mű rövidebb összefoglalása (az adattár nélkül) franciául is megjelent (Application de la statistique linguistique aux recherches de dialectologie historique: ALH. XII, 67—94), hogy az eredményekről és a módszerről a külföldi nyelvészek tudomást szerezhessenek. Erre azért van szükség, mert PAPP LÁSZLÓ munkája a hazai nyelvtudomány nemzetközi viszonylatban is kimagasló alkotása. FODOR ISTVÁN