Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)
Tanulmányok - Vászolyi Erik: Zürjének a Kanyin-félszigeten 17
/ ZÜBJÉNBK A KANYIN-FBLSZIGETEN 19 Énnekem mindössze olyan adatok állnak rendelkezésemre, amelyek etnogenetikai szempontból olykor ugyancsak szűkszavúak. Marija Viucsejszkaja és családja szóban, illetve írásban tájékoztatott arról, amit ők tudtak a kanyini zűrjének múltjáról. A szülőkön kívül legföljebb a még élő nagyszülők emlékezetére lehetett hagyatkozni, és 1917 előttre már az öregek emlékei is vajmi kevés fényt vetettek. A Kanyin-félsziget mai zűrjén lakossága — közlőim tájékoztatása szerint — az első világháború és 1917 után, a forradalmat közvetlenül követő esztendőkben vándorolt föl rénszarvasnyájaival a kanyini tundrákra. Előző szállásterületük a félszigettől mintegy 100—250 kilométerrel délebbre húzódott, az erdőstundra5 zónájában, Pinyega—Kuloj—Mezeny települések vonalában, nagyjából a hasonló nevű folyók közén. Nyesz falunál följebb, északabbra addig nemigen merészkedtek nyájaikkal a zűrjén rénpásztorok (a kanyini jurákok nem engedték föl őket tundrái legelőikre; a jurák és zűrjén rénpásztorok között nemegyszer nézeteltérések, sőt tettlegességgé fajuló összeütközések adódtak emiatt). Az alábbiakban majd kiderül, hogy a mai kanyini zürjénség kapcsolata a mezenyi—pinyegai vidékkel a legutóbbi időkig tartott, és csupán jelenleg kezd megszűnni. Hogy Mezeny, Kuloj, Pinyega tájára honnan és mikor kerültek, ezt közlőim pontosan, közelebbről nem tudták megmondani. Mindössze annyit tudtak elődeikről, hogy azok már 1917 előtt „régen" és a mai Komi ASZSZK területéről vándoroltak a mezenyi—pinyegai vidékre. Bármilyen csekély adat áll is rendelkezésünkre, úgy véljük, hogy ez a ,,régen" valamikor a XIX. század második felében, méginkább harmadik harmadában lehetett, korábbi időkre aligha nyúlik vissza. Ezekben az évtizedekben figyelhetjük meg ugyanis ^fokozottabban az izsmai rénszarvastenyésztő zürjénség egyes csoportjainak elvándorlását, részben túl az Urálon,, az Ob folyó mellékére, részben (és jobbára) pedig nyugati—északnyugati irányban, egészen a Kola-félszigetig (LASUK: 121, 130—133; Komi Iszt. 233 —235).6 Ami pedig a kanyini, illetve a korábban mezenyi—pinyegai zürjénség hajdani lakóterületét illeti, nyilvánvalóan csak az Izsma folyó vidékére, közelebbről és pontosabban az Izsma alsó folyásának vidékére gondolhatunk. Erre utalnak az imént említett források, és csaknem kétségtelenné teszik ezt nyelvi-nyelvjárási bizonyítékok: a kanyini nyelvjárást az izsmai nyelv járásterület egyik hajtásának kell tekintenünk. Az izsmai eredet emléke elő-elő csillan a kanyiniak hagyományában, emlékezetében is: hátasoknak, Izsma-vidéki zürjeneknek is vallják még olykor-olykor magukat. Kérdés, milyen okok idézték elő az izsmai réntenyésztő zürjénség egyes csoportjainak kirajzását, elhúzódását, jelen esetben a nyugatabbra eső mezenyi—pinyegai részekre? Egyrészt vitathatatlan, hogy a rideg rénszarvastenyésztés eleve nagyobb mozgékonyságot tett lehetővé a pásztoroknak, tenyésztőknek, sőt követelt meg tőlük már az Izsma vidékén, mint amilyenre például a földművelő zürjénségnek vagy akár a vadászattal, fakitermeléssel foglalkozó rétegeknek is valaha szükségük avagy módjuk volt. Közrejátszott azonban a kirajzások-5 Erdőstundrának fordítom az orosz JiecoTyHApa földrajzi szakkifejezést, mivel — tudomásom és földrajzos szakemberek tájékoztatása szerint — magyar terminus technieus erre eleddig nincs. Márpedig a tundra és az erdőstundra között — éppen a mi esetünkben — olyan lényeges eltérések vannak, amelyek óhatatlanná teszik az utóbbi pontosabb megjelölését. 6 OnepKH no HCTOPHH KOMM ACCP. CMKTLIBIOP, 1955. 2*
