Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)

Tanulmányok - Berenczi Gábor: Paula Palmeos, Karjala Valdai murrak 188

188 ISMERTETÉSEK - SZEMLE diftongus után következzék. A kísérlethez amerikai Kay-szonográfot használt. Az eredmény szerint a két legfontosabb formáns (FI és F2) közül F2 az e hosszú változatában általában mélyebb, mint a rövidében és az F2 akkor a legalacsonyabb, amikor ez a magánhangzó labiális mássalhangzóhoz csatlakozik. Mindkét megfigyelés egyezik A. Sovijarvi' professzoréval, aki a korvettulai vót e magánhangzót oszcillogrammal és a finn vokálisokat röntgenogrammal vizsgálta. VEIKKO RUOPPILA: Inkeriläisiä aineksia J. H. Hoppiuksen runoissa [Inkeri elemek J. H. Hoppius'költeményeiben] (164—168). A XVIII. sz.-ban Inkeriben működő finn lelkipásztor kéziratban maradt finn Aesopus fordításaiban mutat ki a szerző inkeri hangtani, szerkezeti és szókészleti elemeket. A finn irodalmi nyelvet nyilvánvalóan beszélő költő az alliteráció vagy a versmérték,, olykor nehezen észlelhető stilisztikai okokból alkalmazott inkeri nyelvjárási elemeket. A szemle rovatban megemlékezéseket találunk a 80 éves Beké Ödönről (169— 170) (Erkki Itkonen), a 60 éves Matti Liimoláról (171—172) (Erkki Itkonen) és a szintén 60 éves Sulo Haltsonenról (173—176) (Matti Kuusi). — Pentti S out kari titkár az Anyanyelvi Társaság 87. (176—177), Ritva Halttu titkár az anyanyelvet tanítók Siula [Szárny] egyesületének 13. működési évéről (177—178) közöl beszámolót. Az Irodalom [Kirjallisuus] c. sorozatban a következő könyvismertetéseket találjuk: LAURI HAKULINEN: Björn Collinder, Finskan som kultursprák [A finn mint kultúrnyelv] (179—183); PAAVO PULKKINEN: Oma maa [A haza] lexikon (megvan a Nyelvtudományi Intézet könyvtárában), (szerkesztette Edwin Linkomies) 7—12. k. (183—185); PAULI SAUKKONEN: Aimo Turunen (VI—VIII. k.) és Kauko Haahtela (IX. k.) szerkesztésében: Äidinkielen opettajain liiton vuosikirja [Az anyanyelvet tanítók szövetségének évkönyve] (185—189); RAIJA JOKINEN: D. R. Fokos-Fuchs, Rolle der Syntax in der Frage nach Sprachverwandschaft (190); MIRKO KORHONEN: Károly Rédei (Radanovics), Die Postpositionen im Syrjänischen unter Berücksichtigung des Wotjakischen (191—193); AARNI PENTTILÄ: László Elekfi, Vizsgálatok a hanglejtés megfigyelésének módjaihoz (193—194). — A nyelvünk használata c, rovatban: AARNI PENTTILÄ: Tarpeettomasta mitö-sanasta [A szükségtelen milä (mi) szóról] (195—196); HEIKKI LESKINEN: Tekijän- ja tekimennimistä [A cselekvőt és a cselekvés eszközét jelentő szókról] (196—197); MATTI SADENIEMI: Taván adessiivista [A szokás adesszívuszáról] (198). Az utolsó közlemény: Suomen Akatemian kielilautakunnan tiedonantoja [A finn Akadémia nyelvi bizottságának közleménye] (199). K. SAL ÉVA Paula Pa lm cos: Karja la y aidai mur rak Eesti NSV Teaduste Akadeemia Emakeele Seltsi Toimetised Nr. 5. Tallinn, 1962. 226 1. PAULA PALMEOST elsősorban úgy ismerik nálunk, mint aki az utóbbi évtizedek során legtöbbet tett Észtországban a magyar nyelv és kultúra népszerűsítésóért. Az ő áldozatos munkájának az eredménye, hogy a tartui egyetemről a magyarul tudó fiatal nyelvészeknek és műfordítóknak egész sora került ki, s nem egy magyar szépirodalmi mű észt fordításának ő maga is aktív részese volt. Itt ismertetésre kerülő könyvében P. PALMEOSt más oldaláról, mégpedig mint a karjalai nyelv kiváló kutatóját ismerjük meg. Műve, mely a novgorodi kerületben lakó valdaji karjalaiak nyelvére vonatkozólag közöl gazdag anyagot, már azért KS különös figyelmet érdemel, mert egy rövid időn belül végleg kivesző finnugor népcsoport nyelvjárását örökíti meg. Novgorodi karjalai szövegek eddig csak E. LESKINEN Karjalan kielen näytteitä I.. (1932) és A. R. NTEMI Suomen kansan vanhat runot II. (1927) c. művében jelentek meg, melyek több múlt század végi és e század eleji gyűjtő folklórszövegeit tartalmazzák. Ezek azonban elsősorban nem nyelvészeti célokat szolgáló feljegyzések voltak. A valdaji karjalai nyelv jelenlegi helyzetét illetően igen tanulságosak a szerző által felsorolt adatok. A Valdaji körzet következő falvaiban beszélnek még karjalaiul (a falvak neve után zárójelben a beszélők száma áll): Navolok (3), Haritonyiha (9), Grozdki (4), Kosztyelovo (11), Sztarina (23), Trufanovo (5), Jablonka (15), Okunovo (5). A valdaji karjalaiak tehát összesen mintegy két és félszázán vannak. A szerző nem említi, élnek-e még az általa kutatott területen kívül is novgorodi karjalaiak. Ha vannak is, nyilván elenyésző számban. (A novgorodi karjalaiak számát a múlt század végén KOEPPEN kb. 10 000-re teszi, az 1926. évi szovjet népszámlálási adatok szerint pedig