Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)

Tanulmányok - Sz. Kispál Magdolna: A vogul m elemű igenévképzők hang- és alaktana 253

A VOGUL .m ELEMŰ IGENÉVKÉPZŐK HANG- ÉS ALAKTANA 267 Zeit, die man zum Füllen des Kessels . . . braucht', nur X"ßi> "ltum (od. ölt im) hol 'eine aus schlanken... Fichten gefügte Hütte' (11,116) stb. Nyilván ez a funkcióbeli azonosság az oka annak, hogy az m-participium az E.-ban is ritka: mindössze kb. 170 adatom van rá. Ilyenek pl.: É. püwim ëlèm-yjalèsanâ 'elragadott embereit' (II, 120), vötné %äjim jiwét 'széltől ért fák' (IV, 386); Szo. iünnim rhäDs 'die genähte Stelle' (III, 28), gó-ttl ylt tô'tim ne 'Eine irgendwoher gebrachte Frau' (I, 244) stb., stb. 3* Az a kisszámú im végződést mutató participium, melyet a többi nyelvjárásban találtam, túlnyomóan j-s, vagy jésített mássalhangzós csonka tőn jelentkezik, pl. KL. (REG.) hűim voannem, (MŰNK.) hhujim wanném 'hol. . . feküdtem, az az erdőm' (III, 344, 345), (REG.) qngum ünsim . . . pi 'Anyám szülte . . . fiú' (II, 212; MUNKÁCSI átírásában ansém 213), pqnnsim nqul pqaren 'megfőtt húsdarabjait' (IV, 317; MuNKÁcsmál^Nms'ém,), toazim iju 'száraz fa-' (IV, 136; MuNKÁcsmál tösém 137) stb.; AL. pcl'im vuoi 'fagyott zsír' (IV, 130); P. pö'l'fm huA 'gefrorene Fische' (IV, 284); K. Jènyè sajim hhgm 'Sarka rothadt ember' (IV, 400; KANNisTÓnál sapm), khwojim metánéi 'fekvő helyéből' (II, 229; KANNisTÓnál kopmmëtanl II, 567 stb.); T. hűnél ponim vöS 'kőből rakott város' (IV, 370), seirm hűl 'schlechte Hütte' (III, 200). Az ilyeneknek az im képző szenvedő jelentésére nézve nincs bizonyító erejük, mert az m előtti i a tőbeli mássalhangzók hasonlító hatásának is tulajdonítható. A fonetikai eredet mellett szól az a tény, hogy az ilyen tőtípus «m-származéka cselekvő értelmű is lehet: KL. ut'uim harlein 'vízben úszott kan evet' (III, 294); P. nliim eftkaipAoß hum 'Die ... entflohenen fünfzehn Männer' (II, 7); T. ut'ne minim äitäm 'vízbe merült (ment) ember' (VNyj. 295). De az effélék ellenére sem tagadhatjuk mereven azt az elvi lehetőséget, hogy a szenvedő jelentésű im végű participiumokban a fonetikai környezet nem létrehozta, hanem megőrizte a kérdéses i-t. 4. Ennek az elvi lehetőségnek támogatására két körülményt tudok említeni. Egyik az, hogy a nagyon kevés szöveggel képviselt AL.-ból való két adatomban az m előtti i nem magyarázható a környező hangok hatásával: pattelim Un '(yEJTKy CTptsJiHJTb' (VNyj. 179, tk. 'a meglőtt evet') és (REG.) am reytim nal tqul hitt sobel 'a tőlem kirázott nyíltoll [gyorsaságú] két csikó' (IV, 103; MUNKÁCSI KL. átírásában rëytèm uo.). Ennek a szöveggyűjtések idején már kihalóban levő nyelvjárásnak vallomása nyomós érv a mellett, hogy az im, mint a befejezett cselekvésű melléknévi igenév szenvedő alakjának képzője, egykor több nyelvjárásban is megvolt. A második nyelvi tény, amely egy sajátos, szenvedő jelentést kifejező im képző hajdan több nyelvjárásra kiterjedő használatát bizonyítja, az, hogy néhány ige m ~ im származéka kétféle tőből alakul: É. lim **0 lajim 'lőtt', mim r-w majim, KL. mim >-v majem 'adott', É. têm ^ tájim, KL. tëm r^ tqjim '(meg)evett'. Az alakpárok elsője lehet cselekvő és szenvedő értelmű, másodika viszont mindig szenvedő jelentésű. Ezekről a nagyon fontos igetövekről és bennünket érdeklő származékaikról az im. képzővel kapcsolatban (1. ott 12. p.) > szólok részletesen. 5. Tekintve az ím-participiumok következetesen szenvedő igenemét, jogosnak véljük azt a föltevést, hogy a képző két alaktani elemet tartalmaz: a befejezett cselekvésű melléknévi igenév m képzője előtti i a passzívum alaki