Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Lakó György: Százéves a Nyelvtudományi Közlemények 3

Százéves a Nyelvtudományi Közlemények Folyóiratunk a folyó évben, 1962-ben, fennállásának 100. évébe lép. Száz év nagy idő a tudományos folyóiratok életében. Hogy ez így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy tudtunkkal alig-alig van a világon még egy olyan nyelvtudományi folyóirat, amely — mint a Nyelvtudományi Közlemények — megért volna egy teljes évszázadot. Éppen ezért úgy érzem: a jubileumi év kötelez bennünket arra, hogy — a Nyelvtudományi Közlemények alapján — végigtekintsünk azon tudománynak a hazai fejlődésén, amelynek nálunk egy ideig a mi folyóiratunk volt az egyetlen, majd pedig az egyik legjelentősebb orgánuma, s hogy ebben az összefüggésben röviden rávilágítsunk: miképpen tükrözte folyóiratunk a hazai és a nemzetközi nyelvtudomány haladását. A Nyelvtudományi Közlemények — tudjuk — nem minden előzmények nélkül vállalta a magyar nyelvtudományban betöltött szerepét. Ugyanaz a Hunfalvy Pál, aki 1862-ben folyóiratunkat alapította, már 1855-ben megindította az első magyar nyelvtudományi folyóiratot, a Magyar Nyelvészetet,1 amelynek az utolsó kötete a Közlemények megindulását megelőző évben jelent meg. A két folyóirat között lényegileg nincs is különbség: nemcsak szerkesztőjük ugyanaz, hanem azonos a programjuk is. Megmutatkozik ez már abban a negatívumban, hogy ugyanaz a Hunfalvy, aki a Magyar Nyelvészetben tartalmas előszóban részletesen kifejtette a folyóirat programját, a Nyelvtudományi Közlemények első kötetében nem ad programot. De még inkább igazolja a két folyóirat eredeti célkitűzésének azonosságát az a körülmény, hogy a Közlemények tartalma Hunfalvy szerkesztősége idején eleinte teljesen azonos jellegű volt a Magyar Nyelvészetével. A Magyar Nyelvészetnek — amint szerkesztője írta — főgondja a magyar nyelvtudomány művelése meg ezen belül a rokon nyelvek és népek összehasonlító kutatása volt, de feladatának tekintette a magyarral kapcsolatban álló nyelveknek (rumén, szláv, német), sőt a klasszikus nyelveknek az ismertetését, tudományos búvárlatát is. Amíg a Nyelvtudományi Közlemények első kötetei ugyanilyen tárgyú értekezéseket tartalmaznak, addig utóbb szó esik bennük az említetteken kívül maß (pl. a tatár, az arab, a sémi, a baszk, a mongol) nyelvekről, sőt az általános nyelvtudomány kérdéseiről is. Ebből nyilvánvaló : a Közlemények hamarosan már az egész hazai nyelvtudomány orgánuma kívánt lenni, s a nyelvtudomány iránti érdeklődést minden irányban igyekezett kielégíteni. 1 A Magyar Nyelvészet megindulásának idejéről 1.

LOVÁNYI: NyK. LIX, 5. 1*