Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Hegedűs József: A felfedezések kora és a nyelvtudomány 329

A FELFEDEZÉSBE: KORA ÉS A NYELVTUDOMÁNY 339 pozitív hatást gyakorolt a fellendülő nyelvtudományra. Ezzel kapcsolatban elég, ha LEIBNIZ 1692 körül Ludolfhoz intézett levelére gondolunk, amelyben Leibniz — nyilván a héber ősnyelv kapcsán — azt mondja, hogy ő végeredményben nem ellenzi, ha több nyelvet egy régebben ismert forrásból (a héberből) származtatnak, de aki na i, amerikai és az afrikai nyelvek teljesen eltérnek az általunk ismertektől, vagyis ezeket a nyelveket nem lehet az ismert ősforrásból leszármaztatni (Aug. B. Michaelis, Job. Ludolfi et G. Leibnitii Commerc. Epist., 1755. 35). * A felfedezések hajnala óta sok idő telt el, s a régi kutatók megállapításai jórészt a feledésbe merültek, noha természetesen ezekre épült az egyre nagyobb ütemben fejlődő nyelvtudomány óriási épülete. A régiek megállapításai sokszor i nevetségesek. „A régi kutatók megállapításai elavulhatnak — írta LAKÓ GYÖRGY a magyarországi finnugor nyelvtudomány jelenével és feladataival kapcsolatban —, arra azonban nincs szükség, hogy a vádlottak padjára ültessük őket például azért, mert a XX. század elején nem vették figyelembe a XX. század közepén elért tudományos eredményeket " (Klny.: NyK. LVIII, 18). Hátha még a négy évszázad előtti eredményeket vetjük egybe a maiakkal ! Itt különösen nincs értelme a vádnak. Mindig tekintetbe kell vennünk a kort, amely kitermelte az eszmét. Dialektikus módszer nélkül a nyelvtudomány történetének vajmi kevés értelme van. A felfedezések valójában még nem fejeződtek be. Szélességben talán igen vagyis merőben új, eddig még nem sejtett ismeretlen nyelv már nem igen fedezhető fel, legfeljebb valamely ma már nem élő nyelv; mélységében azonban, tehát a már felleltározott, de kevéssé tanulmányozott nyelvek körében még sok feltárni való akad. Az új nyelvi tények „felfedezése", megismerése nemcsak szélesíti a nyelvtudomány horizontját, hanem szükségszerűen hozzájárul ahhoz, hogy egyre többet és többet tudjunk meg magáról a nyelvről. A nyelv kimeríthetetlen, mindig újat tudunk meg róla. Uj tények felfedezése új , és új vonással gazdagítja róla való ismereteinket. H. B. KpymeBCKHH mondotta még 1893-ban: «TOJILKO H3yTieHHe

HOBLIX H3biK0B MO>KeT cnocoöcTBOBaTb OKTpbi-THK) pa3H00Öpa3HbIX 3aK0H0B ÍI3bIKa, Tenepb HeH3BeCTHbIX noTOMy, mo B H3bl-Kax KaK iwepTBbix HX HJIH coBceM Hejib3H oTKpbiTb, HJIH ropa.3j\o Tpy/jHee OTKpbITb, HeweJlH B H3bIKaX HOBblX. HaKOHeü,, TOJlbKO ItöyMeHHe HOBblX fl3bl-KOB MO>KeT yCTaHOBHTb B3aHMHyK) CBH3b Me>KAy OTßejIbHblMH 3aK0HaMH» (B. A. 3ßerHHUeB, XpecTOMaraH no HcropnH H3biK03HaHHH XIX—XX BeKOB, MocKBa, 1956. 245). A nyelv rendszerszerűségének felismerése s az ezzel kapcsolatos más típusú kutatások minden bizonnyal jórészt arra vezethetők vissza, hogy a modern kutatók, — éppúgy mint századokkal ezelőtt — merőben új nyelvekkel találták szemközt magukat, olyanokkal, amelyek esetében az indoeurópai nyelveknél meghonosodott leírás elégtelennek, sőt sok tekintetben alkalmatlannak bizonyult. FRANZ BOAS, az északamerikai indián nyelvek nagy kutatója a Handbook of American Languages (Washington, 1911) I. részének bevezetésében így ír: ,,Grammarians who have studied the languages of Europe and western Asia have developed a System of catégories which we are inclined to look for in every language. It seems désirable to show here in how