Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Lakó György: Százéves a Nyelvtudományi Közlemények 3

SZÁZÉVES A NYELVTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK 9 Az első és a második világháború között Gombocz utódára, ZSIRAI MiKLÓSra hárult a legnagyobb mértékben az a feladat, hogy mint szerkesztő megküzdjön azokkal a nehézségekkel, amelyeket az ellenforradalmi korszak tudományellenessége állított a tudományok fejlődésének útjába. A nyelv­tudománynak a Közleményekben képviselt ágazatai közül éppen azon a terü­leten volt legsúlyosabb a helyzet, amelynek a művelésére a Közlemények alapítása óta elsősorban volt hivatva, ti. a finnugor nyelvtudomány területén. Mérhetetlen önzésében az uralkodó réteg szinte gyűlölettel tekintett a dolgozni akaró és munkájáért kenyeret igénylő új nemzedékre, s — tévedés ne essék ! — megkülönböztetett bánásmód a tudományok fiatal művelőinek sem jutott osztályrészül. Ennek a következménye volt, hogy a fiatal kutatók nagy része elkallódott, vagy pedig anyagi gondoktól megbénítva kénytelen volt tudo­mányos tevékenységét néhány rövid cikk vagy ismertetés megírására korlátozni Örvendetes tényként kell mégis elkönyvelnünk, hogy pl. N. SEBESTYÉN IRÉN meg tudta írni ,,Az uráli nyelvek régi halnevei" (XLIX. k.) című tanulmányát, s hogy Zsirai mint szerkesztő a folyóirat ötvenedik köteteként meg tudta jelentetni a Budenz-albumot, melyben tudományszakunk munkásai — köztük szép számmal külföldiek is •— leróhattak hálájukat a hazai finnugor nyelv­tudomány egyik alapítója, folyóiratunk második szerkesztője iránt születésé­nek századik évfordulója alkalmából. Tudományszakunk és egyben a Nyelvtudományi Közlemények sorsában — mint annyi más téren is — hazánk felszabadulása hozott gyökeres változást, örvendetes fordulatot. A pusztító második világháború után a tudományos munka persze nem kezdődhetett meg mindjárt 1945-ben. Két-három év az erőgyűjtés jegyében telt el, s a Nyelvtudományi Közleményeknek a felszaba­dulás utáni első száma is csak 1948-ban került ki a sajtó alól. A Magyar Tudo­mányos Akadémia újjászervezése óta azonban folyóiratunk ismét minden év­ben megjelenik, aminek a fontosságát tudományszakunk fejlődése szempontjá­ból alig lehet eléggé felbecsülni. A rendszeressé váló megjelenéssel együtt járt a Közlemények tartalmi megújulása. Ebben fő része van a szovjet nyelvtudománnyal való kapcsola­taink kiépülésének. Amíg a múltban a Szovjetunióban élő finnugor népek saját nyelvű irodalmához még szórványosan sem juthattunk hozzá, addig ma folyóiratunk munkatársai a finnugor népek irodalmi termékeit — elsősorban mondattani kutatásokhoz — bőségesen kiaknázzák, s így vége szakadt annak az egyoldalúságnak, amely a második világháború előtti finnugor nyelvészeti értekezéseinket jellemezte, hogy ti. ezek anyagát kizárólag vagy túlnyomórészt fél évszázados vagy még régibb gyűjtésekből merítettük. Ennél is nagyobb mértékben érvényesül a folyóiratunkban megjelenő, uráli nyelvészeti tárgyú tanulmányokban magának a szovjet nyelvtudományi irodalomnak a hatása. Cikkíróink sok új ismeretet merítenek az autonóm köztársaságokban megjelent nyelvtanokból, nyelvjárástanulmányokból, különösen pedig a rokon nyelvek­nek a Szovjetunióban megjelent kisebb-nagyobb szótáraiból. Belőlük nem egy kétes értékű régi adat hitelességét tudjuk igazolni, korábban ismeretlen ősi szókkal, illetőleg új szójelentésekkel ismerkedtünk meg, s a réginél teljesebb képet kaptunk a finnugor nyelveket ért idegen hatások mértékéről és jelent­kezési formáiról. Persze annak a haszna, hogy immár módunkban áll megismerkedni és dolgozatainkban felhasználni a szovjet nyelvészek legújabb eredményeit, korántsem kizárólag a finnugor nyelvészetben, sőt nem is csupán a nyelv-

Next

/
Thumbnails
Contents