Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Fónagy Iván: A hang és a szó hírértéke a költői nyelvben 73

93 FÓNAGY IVÁN legesen informatív költeményt sokszor és egyre nagyobb élvezettel olvassa az ember, és szinte minden olvasásnál van a versnek valami új mondanivalója számunkra. A banális udvariasságokat, az időjárásról vagy egyéb hasonló témáról folyó társalgást ezzel szemben félfüllel hallgatjuk csak, az újságot többnyire csak átlapozzuk, mivel az ismételt végigolvasása nem állna arányban az így nyert információ többlettel. 11. A költői nyelv hangelemeinek redundanciája tehát látszólagos. Vannak azonban más, kétségtelenül — a szó köznapi értelmében is — redundens, terjengős formák a költői nyelvben. Gondoljunk csak a kötött ritmusra, a sorvégi és sorközi rímre, az alliterációra, a szavak és sorok ismétlésére vagy a vers „harmóniájára", melynek lényege a hasonló hangzású hangok, szavak, struktúrák visszatérése, a szabályosság, más szóval a formai kötöttség, a redundancia. A vers redundanciája és a közhelyek redundanciája között feltétlenül minőségi különbségnek kell lennie, különben érthetetlen lenne, miért élvezetes a redundancia a versben, miért kínos és bosszantó a közhelyek esetében. Megtehetnénk, hogy a költői nyelv redundanciáját formálisnak, a köznapi nyelvét tartalminak nevezzük. Nem érhetjük be azonban ennyivel. Nem világos, mit jelent ebben az esetben a „formális", mit jelent a „tartalmi" redundancia, mégha ösztönösen találónak is éreznénk a megkülönböztetést. A költői nyelv redundanciája sem korlátozódik a szoros értelemben vett nyelvi formára, a hangalakra. Magában foglalja a jelentéssel bíró „tartalmi" elemek, a szavak, mondatok ismétlődését is. Akár a rímet, akár a ritmust, akár a refrént tekintjük: a versben korlát -lanabbul érvényesül az ismétlésre való törekvés. Még feltűnőbb ez a nagyfokú redundancia a költői közlésre éppen olyan jellemző entrópiához képest. A köznapi nyelvben nincsen meg ez az éles ellentét. A két törekvés kompromisszumban oldódik fel. A teljes ismétlést gátolják a grammatikai szabályok szigorával fellépő stílustörvények. Semmiféle nyelvi vagy társadalmi konvenció nem kötelezi azonban a beszélőt arra, hogy elkerülje a kötött szókapcsolatokat. Az „aurea mediocritas" elvével szemben az ellentétek kifejezése a polarizáció, a centrifugális tendencia jellemzi tehát a költői nyelvet.29 Az etikai szempont kiemelésével azt mondhatjuk, hogy a költői nyelvben az ismétlés, a redundancia közvetlenül, nyíltan érvényesül. Sőt: különleges hangsúlyt kap. A kötöttség a költemény alapvető műfaji sajátsága. Az ismétlési kényszer a köznapi kommunikációban kerülő úton szerez érvényt magának. A beszélő nem a saját szavait, hanem más szavait ismétli. Amikor a repülőgépről leszálló tánccsoport vezetője átveszi a virágcsokrot ós papírról olvasott beszédben köszöni meg a „meglepően szívélyes fogadtatást", világossá válik a nagyfokú semantikai redundancia és az őszintétlenség kapcsolata. Ha olyan pontosan előrelátható, hogy mit tartalmaz az üdvözlő beszéd, hogy arra előre meg lehet írni a választ, akkor az egyiket éppen olyan felesleges elmondani, mint a másikat. A lényegében kötött szer-29 HERMANN I. kis gyerekekkel folytatott kísérletek során azt tapasztalta, hogy a felnőttekkel ellentétben, a gyerekek a kirakott (egyforma) tárgyak közül nem a középsőt; hanem a szélső tárgyakat választják. Arra a következtetésre jut, hogy a centrifugális tendencia az ősi lelki mechanizmus (Primärvorgang) szerves része. Vö. Die Randbevorzugung als Primär Vorgang: InU Z. Psychoanal. IX (1923), 137 kk.