Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Fónagy Iván: A hang és a szó hírértéke a költői nyelvben 73

76 FŐN AGY IVÁST entrópiája (vagy negentrópiája), mivel annál nehezebb kitalálni, vajon melyiket is választja majd. A hírérték mértéke a hír kifejezéséhez szükséges „igen" és „nem" közötti döntések száma. (Az információ elmélet szerint minden híradás visszavezethető ilyen döntésekre.) A morze-kód egyes jeleinek hírértéke csekély, mivel két lehetséges jel között választhatunk csak, a kínai nyelv jeleié lényegesen nagyobb, hiszen ez esetben mintegy 10 000 jel áll rendelkezésre (G. A. MILLER, Language and Communication, New York—Toronto—London 1951, 41). Ehhez hozzá kell tennünk: a hírérték az alternatívák számának logaritmusával egyenlő, ha az egyes alternatívák azonos valószínűséggel szerepelhetnek és egymástól függetlenek. Jól tudjuk, hogy a nyelv esetében ez nincsen így. Az e hang mintegy százszorta gyakoribb a ty-nél és így százszorta valószínűbb, hogy e hanggal és nem ty-vel találkozunk. Nem is függetlenek egymástól az egyes jelek; sokkal valószínűbb, hogy két mássalhangzó után magánhangzó és nem egy harmadik mássalhangzó következik. Az egyes hangok (vagy szavak) előfordulásának nagyobb vagy kisebb valószínűsége csökkenti hírértéküket. Különösen világossá válik ez szélső esetekben. A szókezdő ty hang után például a magyarban csak ú következhet, mivel & tyúk az egyetlen ty-vel kezdődő szavunk. Az ú és a k hírértéke ebben az esetben semmivel egyenlő, hiszen a szókezdő ty magába foglalja már mintegy a következő hangokat is. A hírforrás tehát önmagát ismétli csak, közlése terjengős (redundens). A hír értékveszteségét, mely a jelek eltérő valószínűségéből következik, terjengősségnek (redundanciának) nevezik az információ elméletben. A következőképpen igyekeztünk meghatározni a mondatok semantikai redundanciáját: 20 kísérleti alannyal annyit közöltünk7

csak, hogy néhány mondatot betűnként kell kitalálniuk. Jegyezhette a kitalált (vagy megadott) hangokat, s így szavanként mondatonként könnyebbé vált a találgatás. A kísérletek végén meghatároztuk a megadott és a kitalált hangok arányát. A következő három szöveggel kísérleteztünk: a) Ady, Valaki utravált belőlünk I—III, b) a „Tettekkel" c. cikk (Népszabadság 1969. július 12. száma, 3. oldal) első négy mondata, c) egy két fiatal nő között lefolyt beszélgetés eleje. Ady Endre versének 60,5%-át meg kellett adni, az újságcikk esetében elegendő volt a hangok 32,8%-a, a többit kitalálták a kérdezettek. A beszélgetésfelvételből a hangok 29,3%-át adtuk meg. Tanulságos az is, hogy mit kellett és főleg, hogy mit nem kellett közölnünk a játékban résztvevőkkel. Könynyen kitalálható, ami a helyzetből logikusan (szükségszerűen) adódik (pl. „le is feküdtem volna szívesen, mert nagyon álmos vagyok") és még könnyebben találhatók ki a bizonyos helyzetekben gyakran elhangzó banális mondatok (pl. „Hát olyan régen láttalak, hogy az csuda", ,,hogy őszinte legyek"). A hangok fölébe írott indexszám jelzi, hogy hányszor kellett megadni a hangot a 20 kísérlet folyamán. (Ha nincsen szám a hang felett, ez azt jelenti, hogy a kísérleti alanyok minden alkalommal segítség nélkül találtak rá a hangra.) Ez a szám tehát a hang „entrópiájával" arányos. Minél kisebb az indexszám, annál nagyobb a hang kötöttsége, redundanciája az adott szövegben. Minden mondat után zárójelben adom meg az el nem talált hangok százalékát a mondat összes hangjához képest. (Számos szótanban, mondattanba vágó következtetést lehetne a szöveg alapján levonni. De ez messze vinne a tárgyunktól, s így ezt más alkalommal tenném meg.) Két nő beszélget 20 20 11. 13 17 5 15 2 v . 14 6 2 1 1 1 3 9 2 3 1 A: Irtó örülök, hogy találkoztam ve-19 8 7 1 20 18 14 20 7 8 2 2 2 11 led végre (25,3%). Hát o ly a n r é g e n látta-7 A

többes szám nem formális. A kísérleteknél igen sokat segített nekem Dr. MAGDICS KLÍRA.