Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Juhász Jenő: Szómutató Munkácsi Bernát „Árja és kaukázusi elemek a finn–magyar nyelvekben” című művéhez (Melléklet külön füzetben 1–58. l.)

Előszó MUNKÁCSI BERNÁT, a magyarral rokon meg a vele hajdan érintkezésben állott népek történetének és nyelvének nagyérdemű kutatója, néhány hónap híján 60 esztendővel ezelőtt fejezte be „Arja és kaukázusi elemek a finn—magyar nyelvekben" című nagy műve első kötetének írását. A bevezetésben a szerző a kérdés történetét adja, a következőkben pedig összeállítja „amaz árja és kaukázusi egyezéseket, melyeknek megfelelői a rokon nyelveken kívül a magyarban is kimutathatók, esetleg csak a magyarban találhatók" (IV. 1.). A munka — a szerző maga írja —- ,,első kísérlet a finn—magyar nyelvekbe jutott régi árja és kaukázusi elemek rendszeres tárgyalására" (uo.), s ilyenformán úttörő vállalkozásnak tekintendő. Folytatása, amelybe az árja és a kaukázusi nyelvek hatásának azon adatai kerültek volna, „melyek a magyarban nem, hanem csupán a rokon nyelvekben találhatók" (uo.), nem jelent meg. A kritika nem fogadta kedvezően MUNKÁCSI tanulmányát. Szemére vetették, hogy olyan nyelvekkel hozza kapcsolatba a magyar nyelvet, amelyeknek még egykorú állapotáról is csak igen fogyatékos ismeretek állottak a kutatók rendelkezésére, fejlődésükről, múltjukról, egymáshoz való viszonyukról pedig éppenséggel alig tudhattak valamit. Rámutattak arra, hogy MUNKÁCSI állathívogató meg hangutánzó szavakat is bevon hasonlításai körébe, s kifogásolták, hogy kénye-kedve szerint szabdalja részekre a magyar és a vele kapcsolatba hozott idegen nyelvi szavakat, stb., stb. Nem kétséges, hogy azok a nehézségek, amelyekre a kritika utalt, csakugyan fennállottak, s bizonyos az is, hogy MUNKÁCSI a jelzett hibákat, tévedéseket sok esetben elkövette. Vitathatatlan az is, hogy MUNKÁCSI eljárása a magyar és az árja, illetőleg kaukázusi szók egyeztetésében sokszor egyáltalában nem, más esetekben viszont nem eléggé módszeres. De MUNKÁCSI nagy jövevényszó-tanulmányát mindezek ellenére is olyan műnek tartjuk, amelyet kutatásainkban ma sem mellőzhetünk, s amelyet tanácsos és érdemes ma is figyelembe vennünk. Nem szólva terjedelmes tudománytörténeti bevezetésének tanulságos voltáról, különösen két területen kell hangsúlyoznunk az „Árja és kaukázusi elemek" (ÁKE.) jelentőségét, illetőleg használhatóságát: a finnugor nyelvek árja (iráni) elemeinek a kutatásában és a finnugor összehasonlító nyelvészetben. Ami az előbbi területet illeti, elég arra utalnunk, hogy MUNKÁCSI műve a finnugorárja kapcsolatokra vonatkozó újabb kutatásokhoz is alapul szolgált. Például HANNES SKÖLD „Die ossetischen Lehnwörter im Ungarischen" című értekezésében (Lund, 1925) kizárólag olyan egybevetésekre alapozza megállapításait, amelyek már MUNKÁCSI tanulmányában megtalálhatók, s messzemenően értékesítette az ÁKE.-t HERMANN JACOB SÖHN is (Arier und Ugrofinnen. Göttingen, 1922), noha MUNKÁCSI egybevetéseit —• természetesen — alaposan megrostálva vonta be vizsgálódásai körébe. Ugyancsak több körülmény teszi kívánatossá az ÁKE. felhasználását a finnugrisztikában. Ilyen mindenek előtt az, hogy könyvében MUNKÁCSI a különféle finnugor nyelvek szavainak egész seregét hozza kapcsolatba olyan magyar szavakkal, amelyeket — a rokonnyelvi szavakkal együtt — árja, illetőleg kaukázusi eredetűnek magyaráz. Noha ezen rokonnyelvi szavaknak árja, illetőleg kaukázusi vonatkozásait az esetek többségében nem is tudja kellően tisztázni, a kérdéses rokonnyelvi szóknak a magyarral való vagy egymásközötti valamilyen összefüggését számos esetben sikerül valószínűsítenie, s e közben gyakran olyan hangtani és jelentéstani utalásokat használ fel bizonyítékokul, amelyek a finnugor nyelvek etimológiai szótárainak a készítése közben joggal számot 1