Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Vértes O. András: Baranyai Erzsébet–Lénárt Edit, Az írásbeli közlés gondolkodáslélektani vonatkozásai (ism.) 398

398 ISMERTETÉSEK — SZEMLE Baranyai Erzsébet—Lénárt Edit: Az írásbeli közlés gondolkodáslélektani vonásai Tanulmányok. Budapest 1969, Akadémiai Kiadó. 316 1. 1. A szerzők — a lélektan ismert művelői — tanulmányaik során V—VIII. osztályos általános iskolai tanulók írásbeli fogalmazását vizsgálták részben iskolai dolgozatok elemzése, részben pedig kísérletek (adott szöveghez való vázlat íratása stb.) alapján (13). Kutatásukat elsősorban lélektani szempontok irányították, de tanulmányaikat haszonnal forgathatják a stilisztika művelői is. A mai stilisztika ugyanis korántsem szorítkozik normatív szempontokra, mint a szerzők vélik (8); mind a leíró, mind a történeti stilisztika kérdései sokszor alig elválaszthatóan fonódnak össze lélektani problémákkal. A kötet öt tanulmánya közül négy elsősorban az írásmű szerkezetének lélektani hátterét igyekszik megvilágítani. 1. BARANYAI ERZSÉBET dolgozata (A vázlatkészítés közben folyó gondolkodás, a mondanivaló sűrítése és strukturálása: 15 — 34) szerint a vázlatkészítésnek — még 14 éves korban is — meglevő nehézségét főleg az okozza, hogy a tartalom sűrítéséhez általános fogalmak szükségesek, az általános fogalmat jelölő szó pedig esetleg nem is fordul elő abban a szövegben, amelyhez a gyermekeknek vázlatot kellett készíteniük: ez is amellett szól, hogy a vázlat készítéshez szükséges az elvonó gondolkodás készsége. A vázlatkészítéskor tapasztalt elvonás folyamatának nyelvi megfelelőjét abban látja a szerző, hogy „megszüntetjük a mellékmondatokat és ezeket mondatrészekké alakítjuk át" (33). Úgy vélem, hogy a tanulmány összefoglalásának ezt az érdekes megállapítását bizonyos határok közé kell szorítani (a fő szövegben ez meg is történt: 21), hiszen — például — bölcseleti munkák számos absztrakciója is mellékmondatokban öltött testet. — Figyelemreméltó megállapítás, hogy csak kevés 14 éves gyerek tudta jelezni a vázlatban a mondanivaló tárgyainak (illetőleg részeinek) egymáshoz való viszonyát, az alá-, illetőleg föléiendeltséget (31, 305). 2. A két szerző közös munkája: „A gondolatmenet, bevezetés és befejezés" (35— 152); ebben négy olyan logikai vonást állapítottak meg, amelyek biztosítják a közlési sikerét, ezek: a relevancia (a tárgyba való tartozás, vö. 101), az egyenesség, a megszakítatlanság és az előremozgás (81). 3 — 4. LÉNÁRT EDIT két következő tanulmánya („Logikus összefüggések a tartalom kisebb köreiben": 153—218, „Változatok a gondolati folytonosság kifejezésében: 219—250) szintén szerkezeti kérdéseket tárgyal. Az utóbbi dolgozatból kiemelkedik a tárgyi összetartozás nyelvi kifejezésmódjával foglalkozó rész, amelyben a „kapcsolásnak" két faja között tesz finom különbséget a szerző. Az elsőre példa ez: „ • • -a legnagyobb irodalmi csoport a népies baloldal volt. Ehhez a csoporthoz tartozott József Attila" (226): a csoport szót a dolgozat írója e két esetben azonos jelentésben használta. Másképpen kell megítélnünk a következő példát:„• • -a szocializmust építi. Ebben a nagy munkában képzett szakemberekre van szükség". Az utóbbi esetben (és a hasonlókban) a mutató névmás mintegy közöltnek mutat be valamit, amiről eddig nem esett szó. „Ebben a nagy munkában" — írja a fogalmazó diák, holott nagy munkát voltaképpen nem említett. „A fogalmazó pusztán ezzel a pszichológiai bűvészfogással már el is fogadtatja az új jelentést az összefüggés tartóoszlopának" (227); a „kapcsolásnak" ez a faja fejlettebb, mint az előbb említett: adatok tanúsítják, hogy inkább jobb fogalmazók dolgozataiban fordul elő (227—8). — Az egyéni nyelvfejlődés szempontjából azok az eredmények sem érdektelenek, amelyek a „fogalmazási mozzanatoknak" a következő relációk szerint való foimálását vizsgálják: idő- és térbeliség, hasonlóság és különbözőség, a szűkebb értelemben vett „egymáshoz rendelés", az alárendelés, ellentét, causa, ratio és cél (233—50). 5. BARANYAI ERZSÉBET „Személyes és személytelen hang a fogalmazásban" című dolgozatában — a többi között — az oratio recta és az oratio obliqua használatával is foglalkozik. A kísérleti dolgozatokban feltűnt, hogy a tanulók „elbeszélő hang közben egyszerre a beszélő hangba csapnak át, anélkül azonban, hogy a beszélő személytől elválasztanák magukat valamilyen forma alkalmazásával. Például: „• • • és hívta a szamarat, hogy jöjj ide mellém" (261). Megemlíthetjük, hogy ECKHARDT SÁNDOR találóan függő egyenes beszédnek nevezte el a az ilyen nyelvi jelenséget, s példákat idézett rá a XVI. századból meg a mai népnyelvből (MNy. XLVI, 147—50); a mai élőbeszédben nem ritka.