Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)
Tanulmányok - Gáldi László: P. Hartmann, Wortart und Aussageform (ism.) 387
388 ISMERTETÉSEK — SZEMLE tapasztalat alapján1 tárja fel három nyelvrendszer, a maláji, az évé (Ewe) és az eszkimó szerkezeti sajátságait. A kiválasztás szerenesésnek mondható már csak azért is, mert e mű áttanulmányozása után az olvasónak valóban az a benyomása, hogy nem csupán az aránylag csekély számú logikai-szintaktikai viszonyok2 különböző kifejezési módjaiba nyert betekintést, hanem egyszersmind a glottogonikus fejlődés három szakaszába is. A három rendszer összehasonlíthatóságát a könyv három részének azonos szempontjai, sőt azonos címei biztosítják: mindhárom szakaszban — rövid általános tájékoztatás után — előbb a nyelvi eszközök alkatával és változásaival ismerkedünk meg (Bildung und Abwandlung der Sprachmittel; alfejezetek: a) Dingbezeichnungen, b) Eigenschaftsbezeichnungen, c) Bezeichnungen für Vorgänge, Zustände, Tätigkeiten), majd pedig a nyelvi eszközök szintaktikai alkalmazásával előbb az egyszerű, majd az összetett mondatban (Die Sprachmittel im Satz; alfejezetek: a) Attributbildung, b) Zur Prädikatbildung, c) Satzgefüge). E rendszernek vannak ugyan „indoeurópai" jellegű korlátai: ilyen például ,,tárgyjelölések" és „tulajdonságjelölések" szétválasztása. Ne feledjük azonban, hogy az utóbbi rész voltaképpen az attributiv szintagmák tárgyalására szolgál, bár HARTMANN-nak, ami kissé meglepő, szilárdan megalapozott szintagmatana nincs, tehát könyvében nem egyszer éppen azok az alapkategóriák homályosulnak el, illetve igényelnének világosabb kifejtést, amelyeknek bemutatásához a szerző új szemléltető anyagot kíván szolgáltatni. Nem kevésbé akadályozza HARTMANN előadását az a jóformán ki sem küszöbölhető körülmény, hogy példáit németre, tehát egy fejlett flexiójú indoeurópai nyelvre kénytelen fordítani; amint különösen néhány eszkimó példával próbáljuk igazolni, magyarra, vagyis egy finnugor nyelvre fordítva sokkal könnyebben lehet egyes nem-indoeurópai nyelvi típusokat legalább valamelyes mértékben megértetni. * 1. A maláji, pontosabban az indonéz nyelv leírásához HARTMANN legfontosabb forrása O. DEMPWOLFF kézikönyve (Einführung in die malaiische Sprache. Berlin-Hamburg 1941); ezenkívül figyelembe vette E. PINO újabb művét (Bahasa Indonesia. Groningen-Djakarta 1950), s olykor, de inkább csak kitekintésképpen FR. MÜLLER egy-két adatát (Grundriss der Sprachwissenschaft. H/2. Wien 1882). Feltűnő — mind itt, mind pedig a két másik fejezetben — a Les langues du monde 2. kiadásának teljes mellőzése, továbbá a különböző kétnyelvű szótárak szó- és kifejezéskészletének kirekesztése, ami különösen azért meglepő, mert HARTMANN nemcsak szintaktikai, hanem lexikológiai kérdésekkel is (szóképzés, szóösszetétel) rendszeresen foglalkozik. Lexikológiai alapvetés nélkül egyébként éppen a malájihoz nyúlni nem is lehet : amint egy összefoglaló táblázat (1. számozatlan lap) igen jól mutatja, a változatlan alakú lexikális egységet („unverändertes lexikalisches Wort") csupán számos, flexiómentes praefixum és szuffixum teszi alkalmassá különböző nyelvtani kategóriák jelzésére. Ezek közül elsőnek (a ,,Dingbezeichnungen" c. fejezetben, 19 kk.) az attributiv szintagmák egyik faja kerül bemutatásra, hiszen pl. a 'hüvelykujj' neve, ibu djari szó szerint a. m. 'anyaujj', HARTMANN fordítása szerint 'Mutter der Finger' (19). Ami azonban már itt némileg zavaró, az a kérdéses szókapcsolat nem eléggé beható elemzése: a kommentár oly szűkszavú, hogy a nyelvben gyakorlatilag nem járatos olvasó egyelőre azt sem tudja meg belőle, melyik szó jelenti az 'anyát' és melyik az 'ujjat', s hogy a djari szón a szám (plurális) és az eset alak (genitivus) van-e valamiképpen jelezve vagy sem. Ami a két szó jelentését illeti, szerencsére hamar előkerül (i. h.) egy 'szülők' jelentésű, lexikalizáit szókapcsolat: ibu-bapa 'anya-apa' (s nem 'Mutter und Vater', amint H. nem éppen szerencsésen fordítja); ha mármost ezt összevetjük a 61. lapon (!) olvasható bapa saja 'Vater mein' mondatkezdettel, akkor végre megtudjuk, hogy ibu csakis 'anya' jelen-1 Amint az előszóból kiderül, HARTMANN mindhárom nyelvtípussal gyakorlatilag is foglalkozott: az alaszkai eszkimóval ALFRED SCHMIDT münsteri, az évé-vei (Ewe) nem kisebb afrikanológus, mint D. WESTERMANN berlini, s a malájival O. KAROW bonni professzor vezetése alatt. 2 Hogy minden „grammaire générale"-nak csakis ezek a viszonyok lehetnek biztos alapjai, arra HARTMANN korábban is rámutatott: amint mindjárt jelen műve 1. jegyzetében hangsúlyozza, „schon in einer fiüheren Untersuchung (Nominale Ausdrucksformen im wissenschaftlichen Sanskrit, Heidelberg 1955) konnte vermutet werden, dass die menschliche Art in formal-geistiger Hinsicht, trotz mannigfaltigster Variationsmöglichkeiten im einzelnen, doch auf verhältnismässig wenigen [én ritkítottam] syntaktisch-logischen Grundkonstituenten beruht" (9).
