Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Fokos Dávid: Uráli és altaji összehasonlító szintaktikai tanulmányok 213

232 FOKOS DÁVID n. A birtokos személyragok determináló használatáról Már gyakran rámutattak arra, hogy a 3. személy birtokos személyragja a finnugor nyelvekben, de az urál-altaji nyelvtörzs más ágaiban is, sokszor nem a birtokviszony jelölésére szolgál, hanem csupán determináló értékű, mintegy a hátravetett határozott névelő (articulus) szerepét tölti be. Ez a szerep legtermészetesebben úgy magyarázható, hogy ez az elem — éppúgy mint a többi személy birtokos személyragjai — eredetileg névmás volt, még pedig olyan névmás, mely — természeténél fogva — egyformán alkalmas volt az 'az' és 'ő' jelölésére, vagyis mutató és személyes névmás szerepét töltötte be, vagy pedig — ami szintén könnyen érthető lenne — eredetileg csak mutató névmás volt, és ez a szerepe azután alkalmassá tette személyes névmásul és a belőle appozíciós helyzetben (mint általában a személyragoknál) fejlődött birtokos személyragul való használatra. A szó végéhez járuló, azaz hátravetett articulust („affigirter Artikel"-t), mely a mutató névmásból fejlődött, látott ebben a determináló elemben már BUDENZ is ,,Ugrische Sprachstudien II. Determination des Nomens durch affigirten Artikel im Mordwinischen und in einigen anderen ugrischenSprachen" című nevezetes tanulmányában. Hogy — ellentétben az 1. és 2. személyre utaló, bizonyosan személyes névmási eredetű birtokos személyragokkal — többen (éppen determináló szerepe alapján) határozottan mutató névmásra vezetik vissza a 3. szem. birtokos személyragot, könnyen érthető. Ilyen magyarázat mellett szólhat pl. az a körülmény is, hogy mivel a 3. személyre mutató birtokos szerkezet eredetileg teljesen jelöletlen volt (pl. m. atyafi, háztető), a 3. személyben (ha meg volt jelölve a birtokos) nem is volt szükség a birtokviszonyt külön is jelölő elemre; az atya fia, ház teteje féle birtokos szerkezet későbbi fejlődós eredménye. így FARKAS is utal erre a körülményre. A „mutató partikulává lett személyes névmásról" (UAJb. XXVI, 57), illetőleg birtokos személyragról a következőt írja (uo. 58): „Die Bedeutung bzw. Funktion dieses pronominalen Suffixes blieb noch geraume Zeit schwankend, besonders in der 3. P., da das Besitzverhältnis in der 3. P. selten durch formale Elemente ausgedrückt wurde und daher das zum Suffix gewordene Personalpronomen 3. P. seine urspr. determinierende Funktion lange, zur Zeit bis heute, bewahren konnte." Fontos érv a mutató névmási eredet (tehát a determináló szerep) elsőbbsége mellett az is, hogy ez a végződés más személlyel kapcsolatos birtok esetén is használatos, sőt más személyre vonatkoztatott birtokos szemólyraggal együtt is használatos. Gondoljunk egyfelől olyan szerkezetekre, mint a z ü r j. menam nilis 'az én lányom', meam meskis 'az én tehenem', teyad piMesis 'a te belsőd' (1. FOKOS-FUCHS, SWb. 585, 1022), mian t'erkais 'a mi házunk', mian pdl'asis 'a mi nagyapáink' (uo. 603), (amelyek betű szerint fordítva ezt jelentenék: 'az én leánya', 'az én tehene', 'a te belseje' stb.), másfelől a cseremisz birtokos szemólyragoknak olyan halmozására, helyesebben a 3.szem. birtokos személyragnak más személyraggal való egybekapcsolására, amelyre először LEWY hívta fel a figyelmet 1922-ben megjelent cseremisz nyelvtanában (116. 1.): jolta's-et-se 'dein Gefährte', bä-t-st-[t]s-a-t 'diese deine Frau', kas-eô-z-at 'des Abends', amelyekben tehát a 2. személy birtokos személyragját a 3. sze-