Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Lükő Gábor: Diószegi Vilmos, A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (ism.) 199

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 207 íme csak néhány adat a fentiekhez: (1) Ha DIÓSZEGI elfogadhatónak tartja a kiszehaj'tás egyes elemeinek samanisztikus származtatását, arra is rámutathatott volna, hogy a kiszebábu kivivése pontos analogonja az evenki sámánok — általa is idézett — gyógyító eljárásának (393. 1.). A sámán ugyanis a betegség szellemének feláldozott állat szívébe, ül. vérébe költözött démont a szívvel, ill. vérrel együtt szájába veszi, egy erre a célra készített szellembábu nyílásába köpi, azt bedugja s azután így kiviszi ,,az alvilág szakadékába". Ez adat ismeretében felmerül a kérdés, nem avar emlék-e a nyugati szlávoknál a kiszehaj'tás. E kérdés alapos megvitatása nélkül a magyar szokásanyag értékelése illuzórius. (2) A sámánok külső lelkének állat alakú küzdelme DIÓSZEGI szerint nálunk kopott meg és alakult át abba a formába, ahogy táltosaink küzdenek saját testi mivoltukban. A sámán emberi teste ott fekszik eszméletlenül a küzdelem ideje alatt, a táltos átváltozik bikává és úgy küzd. DIÓSZEGI megfeledkezik itt a magyarhoz hasonló jakut adatokról, melyek ennek a verziónak keleti eredetét engedik feltételeznünk. Ha pedig összevetjük DIÓSZEGI térképeit az elrablás és elrejtezés motívumairól (5. és 32. ábra) az állatküzdelem motívumának térképével (35. ábra), azt látjuk, hogy az előbbi az archaikus perifériákon, utóbbi a fejlettebb centrumban, Tiszántúl foglal helyet. Minden okunk megvan hát annak feltevésére, hogy a honfoglalók nem ismerték az állatküzdelem mai formáját, hanem elrejtezéssel kötötték össze, az átváltozás pedig újabb, alighanem kun jövevény nálunk. (3) Ezzel nem akarom tagadni fejlettebb formák jelenlétét a honfoglalóknál, hiszen különböző fokon álló népekkel érintkeztünk a honfoglalás előtt is. A csuvas30 és kínai31

esőidéző

és járvány elhárító szántás magyar analogonjai32

arra vallanak, hogy a. sárkányban és annak lovasában (a garabonciásban) is jogosan keressük szibériai és kelet-ázsiai rokonainak leszármazottját. A kínai földműves-kultúra hatása jelentkezik mindezekben hun (csuvas) közvetítéssel a Duna mellékén •— nálunk is, déli szomszédainknál is. így volna érthető, hogy a garabonciás (kinek csak neve és egyes járulékai származnak Olaszhonból) a magyar perifériákon mindenütt (valószínűleg Erdélyben is) uralkodó motívum a maga sárkányával. Helyenként a sárkányok küzdelmét is emlegeti a nép. 8. A keleti anyag genetikus vizsgálatánál DIÓSZEGI megelégszik egy-egy korai (a magyar honfoglalást megelőző időkből származó) adattal. Ezt Szibériában és Kelet-Európában majdnem olyan nehéz produkálni, mint magyar területen századonként kimutatni a hagyomány jelenlétét. Ezért sajnáljuk, hogy a legkézenfekvőbb régészeti emlékanyag, a permi és altáji szkítha leletek teljesen elkerülték DIÓSZEGI figyelmét.33

Pedig

itt szebbnél szebb ábrázolásait láthatjuk a madár és medvealakos sámánoknak és az „anyaállatok" küzdelmének. A permi leletekben tudomásom szerint nem fordul elő szarva smezbe öltözött sámán, a szibériai leletekben viszont a szarvas és a ragadozó állatok néha a sárkányokkal rokon fantasztikus lényekkel küzdenek.34 Korai adatok híján DIÓSZEGI kormeghatározó jelentőséget tulajdonít a mohamedán vallású törökség recens folklorisztikus adatainak. Ezzel nem tudunk egyetérteni, mert a legújabb korig nomád életet folytató török törzsek állandó érintkezésben voltak egymással. A török birodalom hadjáratai révén szintén kicserélhették hagyományaikat. Nincs jogunk tehát honfoglaláskori emlékanyagnak tekinteni az akkortájban az izlám hitére tért törökség mai adatait. A keleti anyagot szisztematikusan fel kell dolgozni és 30 Járvány-elhárító szántás

a déli és az északi csuvasoknál egyaránt ismeretes volt, vö. MÉSZÁROS Gr.: Csuvas Népkölt. Gyűjt. I. k. A csuvas ősvaílás emlékei, 375—7. 1. 31 A jó

termést, ill. kedvező időjárást biztosító rituális szántás a kínaiaknál az állam vezető tisztviselőinek s elsősorban a császárnak a feladata volt minden tavasszal, vö. HABERLANDT M. adatait a BuscHAN-féle Die Völker Asiens, Australiens etc. 580. 1., vagy GRANET id. mű 443. 1. Ide tartozik minden bizonnyal a szkíthák égből hullott arany ekéje is (H erodotos IV, 5—7.). A kínai császár és mandarinjai személyes felelősséggel tartoztak a szárazság, járvány, földrengés és árvíz elhárításának sikeréért. Hasonló volt a kazár kán helyzete is. Mindezekről RÓHEIM GÉZA írt bővebben (Ethn. XXVHI, 68). 32 A

Magys. Népr. IV. k. 2. kiad. 156. és 325.1., mindkettő lányok által vont ekével. Ne feledjük, hogy az eke magyar neve is csuvasos eredetű, a magyar faekék egyik típusa pedig a szovjetunióbeli törökségen keresztül Kínáig követhető, ahol a császár szertartásos ekéje is hasonló formában készül, görbe gerendellyel, annak végén pedig sárkányfejjel. 33 A

permi leletek állatképeit TALLGREN is az obi-ugorok vallásos képzeteivel hozta kapcsolatba, vö. KOROMPAI BERTALAN tanulmányát (NyK. LIV, 226). 34 Vö. például egy transzbajkáliai aranylemez díszítményét,

ÁPPELGREN—KIVALO: Grundzüge der skythisch-permischen Tierornamentik, 1. ábra.