Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Vértes Edit: Van-e a finnugor *k-nak k- fejleménye mélyhangú szavainkban? 7

VAN-E A EINNTJGOK »K-NAK K- FEJLEMÉNYE MÉLYHANGÚ SZAVAINKBAN? 17 eleje vége azonos, s ez számomra — talán a kör matematikai definíciójának visszacsengéseként — érzékelteti az önmagába visszatérést, visszagördülést. Karcsú szavunk tövéről is nehéz nyilatkozni: kar\cs\ú, vagy karcs\ú. Az utóbbi elemzés esetén lapp ós obi-ugor megfelelői is lehetnek ezek azonban eredetileg talán palatálisak voltak (FUF. XXII, 137), ha a cs-t is képzőnek tartjuk, akkor viszont túlságosan kevés marad ahhoz, hogy az etimológia helyességét — minthogy a szókezdet még bizonytalan —• el lehessen dönteni. A kofa finugor etimológiája igen valószínűtlen: ez lenne az egyetlen szó, ahol a *p >> / változás szóközépen végbement volna. A kast szót is csak több kérdőjellel lenne a finn Jcasi 'harmat' és obi-ugor megfelelőihez illeszthető (TOIVONE^, i. h. 137, LAZICZIITS: MNy. XXXIV, 27; AECO. III, köny. 3). Az ugyancsak bizonytalanul egyeztethető kozma esetében még a hangrend változás gyanúja is felmerül (TOIVONEH i. h.); a kígyó pedig — a népnyelvi változatok és a finnugor megfelelők tanúsága alapján -— nyilván palatális volt (vö. N. kijő, finn kyy stb.). Hátra vannak még azok a veláris szavak, melyeknek egyes feltevések szerint a magyarban &-val és Ä-val kezdődő változatuk is van. A hív ^- kíván esetében a finnugor etimológia nem meggyőző, viszont a kíván RÄSÄTSTEN adta török származtatása (FUF. XXVI, 215—6) elfogadhatónak látszik. Hasonlóképpen a komoly, komor esetében is a jövevényszókónt való magyarázat legalább annyira meggyőző, mint a homály tövével való összeállítás. A homorú, homlít etimológiájában jelentéstani okokból ïoivoNEisrnel értek egyet, aki a magyar adat elé kérdőjelet tesz (SKES.); így a hozzá kapcsolt k-s adatoknak (kanyar, konyul stb.) nemcsak az idetartozása de finnugor származása is méginkább bizonytalanná válik. A homp ry komp 'szópár finnugor származtatása is mindenképpen bizonytalan: bizonytalan a már éppen említett okból, ha a homorú, homlít szó családjába soroljuk (vö. MNy. XXXIV, 31 jegyz., MNy. XXXVII, 13, Kodály-Emik. 1957, 147). BAKÓ ELEMÉÉ. (MNNy. IV, 51—70) finnugor származtatása sem meggyőzőbb, ő ugyanis a hop(p) r^*kopp szópárból — melynek egyik tagja csak kikövetkeztetett szó! — egymással párhuzamos disszimilációval magyarázza a homp ^komp alakokat. Ha viszont az ~mp- mássalhangzókapcsolatot eredetinek, finnugor *-mp- denazalizálatlan magyar megfelelőjének akarjuk tekinteni (MNyTK. 78:9, 20), akkor legalább még 1—2 példát kellene ismernünk, amelyben az ősi -mp- megmaradt, ilyenekről azonban jelenleg nem adhatunk számot. Ami a hajlik ^ kajla szavakat illeti, a hajlik ráhajt ugor etimológiája valószínűnek látszik ugyan; a kajla a N. csajla változattal együtt azonban inkább expresszív szó lehet, s nem a hajlik k-s változata. A huny finnugor etimológiája, véleményem szerint, vitathatatlan. Noha szóközépi -ny népnyelvi -m megfelelésre más példa is van, addig, amíg a finnugor *-ú- hang magyar népnyelvi megfelelőit földrajzi eloszlás feltüntetésével világosan fel nem dolgozzák, a huny és kúm azonos eredetét nem látom teljesen bizonyosnak. A MTSz.-ban intervokalikus m ^ny váltakozás biztosan finnugor eredetű szóban nincs, expresszív eredetű szóban viszont többször előfordul: ámolyog 'ácsorog' r^ányolyog 'ügyetlenül enyeleg', ámolyi 'bámészkodó' r^ányőli 'élhetetlen', kummog <-^kunnyog 'érthetetlenül beszól, alattomosan leselkedve jár' ümmög, (hümmög) dünnyög, szuny(ik) ^beszomni 'húnyik', szunyák ^ sumák 'rest', szunyálcol <y sumákot 'bóbiskol' szunyáta x £ Nyelvtudományi Közlemények