Nyelvtudományi Közlemények 61. kötet (1959)

Tanulmányok - Martinkó András: P. Guiraud, La Sémantique (ism.) 116

118 ISMEKTETÉSEK, SZEMLE Befejezésül néhány figyelemreméltó megjegyzést tesz a szemantikának egyéb tudományokkal való kapcsolatáról. Ezek között megemlíti a logikát, pszichológiát, orvostudományt, pedagógiát, közléstant, statisztikát, kibernetikát stb. Ám, hangsúlyozza, a szemantika mindezek ellenére külön tudomány, hiszen a nyelv sajátos produktum. Másrészt azonban a nyelvész komoly segítséget nyújthat a határos vagy egybefonódott tudományoknak. * Százegynéhány lapon ennél többet alig lehet mondani, ennél tömörebben alig lehet szólni a modern szemantikáról. Azonban ez a kevés is fogalmat ad arról: milyen szerteágazóan bonyolult s milyen alapvetően fontos kérdésekkel vívódik ez a tudomány. Amíg GUTBATJD mások elméletének ismertetésénél marad, műve igen hasznosnak, világosnak, tömörnek bizonyul, imponálóan vág utat a ma még meglevő terminológiai és elméleti dzsungelben. Külön ki kell emelni a könyvecskének azt az érdemét, hogy a jelentéstant nem szigeteli el a nyelvtudomány egy zugtudományágává, rámutat arra, hogy a nyelvtudomány távlatai csakis a jelentéstanon át nyílnak. Igen figyelemre méltóak a jelentéstannak más nyelvészeti ágakkal, sőt más tudományokkal való kölcsönös kapcsolatát hangsúlyozó megállapításai, s komoly értéket jelentenek állandó utalásai a művészetek (meg főleg a stilisztika) felé. Ugyanakkor a szerző bölcs mérséklettel elhatárolja magát a szemantika olyan értelmű kiterjesztésétől, mely által az összekeverednék más, ugyancsak önálló tudományokkal, illetőleg az általános jelelmélettel. Igaz, hogy a könyv sokszor vázlatszerű, tele ismertnek feltételezett utalásokkal, de mégis távlatot nyitó, gondolatkeltő, serkentő hatású. Ez a szempont nem lényegtelen nálunk sem, ahol a jelentéstanról nem igen illik többet tudni, mint amennyit GOMBOOZ igen értékes, de kissé mégis megfakult Jelentéstan-a nyújt. GTTIBATTD könyvéből az olvasó, ha nem is teljes és talán nem is mindig helyes képet, de mégis képet vagy sejtést kap arról: mi is a mai szemantika, — és talán egyik-másik kutató vagy olvasó kedvet kap e tudomány alaposabb művelésére. Hasonló jellegű könyv esetében talán méltánytalanság is kritikával élni; meg is elégedtem volna az ismertetésével, ha a szerző nem igyekezett volna lépten-nyomon saját elméletével előrukkolni. Szerintem ez nem használ az ilyen jellegű műveknek, különösen nem, ha ez az elmélet maradibb, fogyatékosabb, mint egyik-másik általa ismertetett elmélet. Ékes szavakkal hirdeti ugyan, hogy a sok, sok új szemantikai eredmény „kitágítja a jelentés kereteit,- tartalmának, problémáinak, a nyelvtudományon belül elfoglalt helyének új meghatározását követeli meg; egész terjedelmében újra felveti a nyelvtudománynak, a nyelvtudomány tárgyának, kereteinek, osztályozásainak és módszereinek problémáját" (101), — ugyanakkor (ha érthető is) kissé ellentmondó SAüSSUBEnek és a saussurei iskola képviselőinek túlzottan előtérbe állítása. Ma az amerikai, meg a bécsi és lengyel, különösen pedig a strukturalista szemantika alaposabb ismertetése nélkül nem lehet hiteles képet adni a modern jelentéstanról. A glosszematika (a strukturalista jelentéstan) még csak említve sincs a műben, ahogy hiányzik BLOOMEIELD, GABD ESTES, HJELMSLEV és más neves szemantikusok neve is. De ha csak annál maradunk is, ami benne van a műben, akkor is igen sok tétellel vitába szállhatunk. így semmiképpen sem fogadható el a szemantikának a szó területére való korlátozása. Persze GUIBATJD is kénytelen meglátni, hogy a mondatok is •értelmet (sens) közvetítenek, de — mondja .— ,,egy más szemiológiai eljárás szerint" -f 104). Ez persze igaz, de ez a más eljárás felfedése volna a lényeges. A szerző még azt is hajlandó elismerni, hogy a jelentéstan „magában foglalja a szintakszist is, ha az ember a jelentést a legtágabb értelemben veszi" (uo.), amit úgy kellene mondani: ha az ember a jelentést igazi értelmében veszi. — GTJIBAUD egész elméletén végighúzódik az a felfogás, mely a jelentést (az értelmet) csak a fogalmi tartalomra (concept) korlátozza, az egyéb (érzelmi, hangulati, akarati, egyéni, környezeti stb.) elemeket — mint extraszemantikus asszociációkat — külön veszi és a stilisztikába utalja át. Ez ellentmond a tudat és a jelentés egységének, ellent a nyelv egyidőben többféle funkciójának, és .. ismételten ellentmondásokba kényszeríti a szerzőt. — Kétértelmű GtriBAUDnál a jel,, ((srgné) értelmezése: hol az egész szójelet érti rajta (21), hol meg csak a signifiant-nal' .azonosítja (holott a signifiant a jel formája). — Elavult ma már az a saussurei álláspont is, hogy „tout se passe dans l'esprit"; tudjuk, hogy a jelentés egyrészt mindig valami nyelvenkívüli valamire (a „dologra") utal, másrészt össze van kapcsolódva a közlés fizikai hordozójával, a hanggal is. A bipoláris (signifiant-signifié) jelfelfogás nem ad feleletet semmire. A gyakorlatban persze GUIBATJD is kénytelen más jeltényezőket is számba venni (dolog, képzet, hang, egyén, környezet, kontextus stb.), sőt operál is