Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Vértes O. András: Fr. Kainz, Psychologie der Sprache (ism.) 448

ISMERTETÉSEK — SZEMLE A szótározott magyar szókincs a XIX. sz. első felére tehát PPB. magyar oímszóanyagához viszonyítva több mint kétszeresére emelkedett. Lényegesen változáson ment át a szótározott szókincs minősége is. A XVIII. sz. vége felé egyre gyakoribb a panasz, hogy a hagyományos szótározott szókincs nem felel meg az új követelményeknek: szűk és nem eléggé változatos. A megújuló irodalmi nyelv számos új szót alkotott, régi, elavult szókat, tájszavakat, műszavakat hozott forgalomba. A korszak jelentősebb szótárai a szókincsnek ezeket a rétegeit is igyekeznek kiaknázni. Szabó Dávid mindegyik rétegből merít, ha nem is mindegyikből egyenlő arányban; F á b c h i c h főleg a régi nyelvemlékekből. M ártón J ó z s e f az új szavak, tájszavak felvételével színezi a hagyományos címszóanyagot; S á ndor Is tv á n, Simái Kristóf új, elavult, tájszavakkal és műszavakkal, K r e s z n e r i c sfőleg a régi nyelv szavaival és tájszavakkal, K a ssai J ó z s e f első sorban tájszavakkal gazdagítja szótárát. A Tudós Társaság magyar—nemei zsebszótára az eddigi jelentősebb általános szótárak (Márton, Simái, Kresznerics, Kassai, Fogarasi) alapján, s főleg a tájszók és műszók (mesterség- és tudománybeli szók) egy részének felhasználásával bővítette a szótározott szókincset, az időközben elavultakat elhagyta, így a/, egész chnszóanyííg modernebb lett, felfrissüli. Határozott fejlődési mutál szótárirodalmunk a frazeológiai anyag bővítésé terén is. Ezen a téren főleg . X o s z k ó Alajos (1791), Gyarmatin Sámuel (1794), Bárót i Szabó Dávid (1803), Simái (Gazdag Szótár IS 14 —33) képviselik a fejlődést. Fokozatosan kialakul a címszó jelentéseinek elemző, rendszerező kifejtése, a jelentésváltozatok gondosabb elkülönítése. Ezen a téren némi kezdeményezést találunk Ádám inal (17(53), G yarmath inal (1794). A jelentéseknek számokkal való elkülönítését találjuk Fá babi oh Kengyelfutójában (1794). Ő az adok címszó alatt 1 — 14,. számozott jelentést (6r—v

), a

tarlók címszó alatt pedig 55-öt (uo. 30v

—31

r

) különböztet meg. Számozott jelentések vannak Márton szótáraiban (1800, 1807, 1811, 1816), Sima inal (Gazdag Szótár 1814 — 33), Verség inéi (Lexicon Terminorum Teohnicum 1820 — 2/6); kevésbé következetesen Kassainál (1810? —6?/33 —6), pl. „3) Él: 1) Vivit. 2) Ú'titur. . ." (II, 63), de: ,,2) Ér: Véna in Corpore. Item Véna, Seaturigo aqvarum de terra errumpentium...." (II, 95), a jelentések számozása nélkül. A jelentészámozás azonban csak a XIX. sz. második felében válik általában elfogadott hagyománnyá.. Erre az időszakra esik az igék címszóalakjának átalakulása. Még a régi hagyományt képviselik az ige első személyű alakjait címszóként közlő szótárak, mint PPB. (1767—1801), Fábchich József (Kengyelfutó 1794),2

Simái Kristóf (Végtagokra szedetett Szótár 1809 — 10), Takáts Rafael (Lexicon Ungaricum 1810—I) szótára. A századfordulón megjelenik a főnévi igenév mint az igét elvszerűen képviselő címszóalak: Baróti Szabó Dávid (1792), Takáts Rafael (1795 k.), Márton (1800, 1807, 1811, 1816); Sándor István (Toldalék 1808), G y a r m a t hi (Vocabularium 1816). Kresznerics szótárával (1812? —30/31 —2) indul meg az a hagyomány, amely az ige (tárgyatlan ragozású) jelentő módú jelen idejű egyes számú 3. személyét teszi meg címszóalaknak. így jár el: Kassai 1833 — 6, Fogarasi 1836, Tzs. 1838. (KELEMEN: I.OK. VI, 156; GÁLDI 397. 1. 76. j.; 536.) A homonimaknak számokkal való elkülönítését találjuk Kassainál (1810? — 6?/33—6), pl. „1) Ék: Decor, v. Decus, oris, Elegantia, Pulchritudo, Omatus, Ornamentum, Venustas, Species, formae gratia. . .", „2) Ék: Cuneus. . ." 3) Ék: Terminatio tam nominum, qvam verborum." (II, 52 — 3); ,,1) Él: Est formativum Verborum frequentati-vorum ", „2) Él: Acies ", 3) Él: [ige]..." (II, 62 — 3); 1) Ér Terminatio:. . .", 2) Ér: Véna in Corpore. Item Véna, Seaturigo aqvarum de terra errumpentium.. . .", „3) Ér ige: Tangit ", „4) Ér ige: Meretur, Valet " (II, 95, 102, 104); „1) Fagy-Nomen Substantivum: Gelu....", „2) Fagy: Verbum: Gelat...." (II, 135 — 6). További részletek összefoglalása túlságosan sok helyet kívánna, azért ezt ezúttal mellőzzük. De néhány apróságot hadd tegyünk még szóvá. Benne maradt G á 1 d i munkájában néhány apró sajtóhiba: Fábchich nem 1320, hanem 1520 adatot írt ki a nyomtatott Calepinusból (97). — Apáczai Csere 2Fábchicb (MKál. 1789 — 95) rendszerint az ige első személyű alakját használja „címszóként" (pl. * Alá-harapozom ACseréből; az idézetben „alá-harapozik..." 9v; Alá-ízdllok 10*), de előfordul a főnévi igenév is (pl. Alá 's fel Czédelegni 10r

,

„Fel-bontani az alkalmot" 90v

) s ritkán a 3. sz-.ű igealak is (pl.

Tsökönik a munka 361^). Ez azonban csak a gyűjtéssel járó egyenetlenség lehet, mert a Kengyel futóban az első személyű alak a címszó. m