Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Ujváry Lajos: A nyelvi jelek szerkezete és funkciója 369

A NYELVI JELEK SZERKEZETE ÉS FUNKCIÓJA 379 bizonyság, hogy az összetétel csak mint egész, mint a benne foglalt külön tartalomnak saját külön formájával asszociált egysége állítható viszonyba más tartós, közösségi nyelvi jellel (ritka drágakő, olcsó drágakő, a drágakő csillog), ezzel szemben a szószerkezetnek mindkét tagja viszonyba léphet más tartós, közösségi jellel vagy jelekkel (Nagyon drága az ilyen kő). Az összetétel elő- vagy utótagja gyakran még szófaji jellegzetességeit is elveszti. A drágakőbeli drága nem fokozható, nem lehet állítmány: nincs sem nagyon drágakő, sem drágábbkő, nem mondhatjuk 'drágakő' értelemben, hogy a kő drága. Ezzel szemben a drága kő lehet nagyon drága kő, lehet drágább kő, mint egy másik, s a jelzős viszonynak alanyi—állítmányi viszonnyá való visszaalakításával azt is mondhatjuk, hogy a kő drága. Kétségtelen bizonysága ez annak, hogy az összetételben sem az elő-, sem az utótag nem önálló tartós, közösségi nyelvi jel, hanem csupán a nyelvi jelet alkotó tényezők egyikének, a formának eleme, ennélfogva nem is lehet közöttük a teljes képzet egyedítésére törekvő szintaktikai viszony. Az összetételek közé kell sorolnunk e szempontból mind az egyszerű, mind az összetett szavaknak képző(k) hozzájárulásával létrejött származékait, sőt a szószerkezeteknek így keletkezett származókait is, úgyszintén az igék Iigekötős alakjait. Nemcsak azért, mert történetileg közülük nem egy ily módon, összetételből keletkezett, hanem mert szerkezetileg—a tartalomhoz asszociált többelemű, de szétbonthatatlan forma s az ezzel a kapcsolattal jelölhető dolog tekintetében — ezekkel azonosak. A barátság, barátságos, barátságosság, a drágaköves, a kézenállás, rokonértelműség, a megszólal, összetép ugyanolyan szerkezetű tartós, közösségi nyelvi jel, mint a drágakő vagy a nyúlgát, még akkor ' is, ha az igekötő az ige mögé kerül (szólalj meg, tépd össze), vagy a kettő közé tagadó vagy tiltó szó került (meg sem szólal, össze ne tépd), avagy az egész képletet nem tisztán nyelvtani, hanem másféle, jórészt gyakorlati (írás-, illetve olvasástechnikai) meggondolások alapján — mint az összetételek tekintélyes hányadát is — nem írjuk egybe. Ugyanez a helyzet az állandósult szókapcsolatokkal, a szólásokkal, sőt i a közmondásokkal is. A kiváló művész kapcsolat, míg mint kitüntető címet törvénybe nem iktatták, csak szószerkezet, a kiváló és a művész tartós, közösségi nyelvi jel jelzős viszonyba állításával szerkesztett, alkalmi és egyedi f nyelvi jel -lehetett. Ma ugyanez a kapcsolat (továbbra is két szóba írva) már nemcsak szintagma természetű, egyedítósre szolgáló szerkesztmóny, hanem tartalmában állandósult s ennek az állandósult tartalomnak a hozzá asszociált (szerkesztettnek látszó, de már fölbonthatatlanná merevült) formával érzékeltetett tartós', közösségi nyelvi jele is. Szántszándókkal választottuk a jelenség megvilágítására például éppen ezt a szószerkezetként régi, de tartós, közösségi nyelvi jelként egészen friss keletű szókapcsolatunkat, mert tanul' ságosan bizonyítja azt a tételünket, hogy az elvonást egyén — jelen esetben a törvény szerkesztője — kezdeményezi ós hajtja végre, az elvonás eredményét i azonban az érzékelhető formának immár ehhez az elvont tartalomhoz asszociálásával a közösség avatja és azért avatja tartós, vagyis számontartásra is alkalmas ós érdemes nyelvi jellé, mert szüksége van rá. A dűlőre jut vagy a fején találja a szöget szólás, a Lassú víz partot mos közmondás először nyilván mint egyszerű, tartós, közösségi jelekből — a tudatban éppen tükröződő valóságmozzanatnak hasonló valóságmozzanatoktól való elkülönítése, vagyis egyedítése végett — szerkesztett, alkalmi és egyedi nyelvi jel hangzott el. Mind a három lehet alkalmi és egyedi ma is. ö Nyelvtudományi Közlemények LX.