Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339

342 FODOB ISTVÁN schen und nicht leicht einen Mann als eine Person bezeichnen." JESPERSEX (347) több hasonló véleményt és néhány igen jellegzetes példát említ meg. Pl. a franciában a „személy" fogalmát jelentő personne szó nőnemű, de ha férfira vonatkozik, hímnemű egyezés kívántatik: les personnes que vous attendiez sönt tous logés ici. Vagy milyen körülményes a németben ez a mondat: Was Maria und Fritz so zueinander zog, war, dass jeder von ihnen am anderen sah, wie er unglücklich war. (Vö. még BUDENZ nézetét, amelyre később visszatérünk.) 3. A genus jelenségei tehát az elemző ós kritikai vizsgálatok alkalmával sokrétű, bonyolult és a többi nyelvtani kategóriától igen eltérő jellegzetességeket mutattak. Még több fejtörést okozott a különleges kategória eredetének problémája. Az erre vonatkozó elméleteket tartalmuk szempontjából két nagy csoportra oszthatjuk. Az elsőbe, amely egyúttal időrendben is a legelső, a természetes nem visszatükröződéséről szóló felfogások tartoznak. Fő képviselői: BOPP, GRIMM, WUNDT, W. SCHMIDT, PAUL, HENNING, GRASSERIE, G. H. MÜLLER, SPECHT, HÍRT, VENDRYES stb. A második csoportba azok az elméletek sorolhatók, amelyek elvetik a természetes nemből való kiindulás gondolatát, és más, nyelvtani, a nyelv belső törvényeiben rejlő okokkal próbálják a kérdés nyitját megtalálni. Ide tartoznak BRUGMANN, MEILLET, LOHMANN, GÜNTERT, VÉLTEN, WESTERMANN, VAILLANT, MARTINÉT stb. E két nézet között nincsen mindig éles határ. Nem ritka, hogy az egyik vagy másik felfogás híve nem tudta következetesen végigvinni álláspontját, clZcLZ cl természetes nem elméletének hatásától gyakran nem tudtak teljesen megszabadulni még azok sem, akik szakítani akartak vele, és annak javára több-kevesebb engedményt tettek. Vegyes jellegűnek tekinthető MEILLET, GÜNTERT, LOHMANN, PAUL, HENNING, G. H. MÜLLER, SPECHT, HÍRT nézete. Az elméletek kiterjedési köre tekintetében ismét két nagy csoportot találunk. Az időben is első csoportba azok a nézetek tartoznak, amelyek általános nyelvészeti érvényűek, a megoldást egyetemesen a világ valamennyi nyelvére vagy nyelvcsaládjára vonatkoztatják még akkor is, ha bizonyító anyaguk csak egy vagy mindössze néhány nyelvcsaládból van véve. Ilyen WITNDT, W. SCHMIDT, PAUL, HENNING, G. H. MÜLLER, GRASSERIE, GÜNTERT, VÉLTEN, MEINHOE stb. elmélete. A második csoportba foglalhatók azok a kutatók, akik a problémát csupán egy nyelvcsaládon belül kívánják megoldani. Ezek általános nyelvészeti igénnyel általa ban nem is lépnek fel, munkájuknak azonban ilyen vonatkozása is van egyrészt az elmélet jelentősége, másrészt éppen módszertani útmutatásuk miatt. Köztük a legfontosabbak BRUGMANN, MEILLET, HÍRT, VAILLANT, MARTINÉT, WESTERMANN munkái. Mindkét csoporton belül számos olyan felfogás akad, amelyen végigvonul a névmásnak mint a genus kifejlődését elindító szófajnak a motívuma, bár más-más úton, más-más indokokkal próbálják a kiindulást ide visszavezetni. Mindezek az elméletek végeredményben BOPP gondolataira mennek vissza. BOPP az indogermán suffixumokat általában a névmás, főleg a mutatónévmás agglutinációjából próbálja levezetni. E nézet főbb képviselői: STEINTHAL, PAUL, G. H. MÜLLER, SPECHT, HÍRT, MARTINÉT. A magunk részéről, mint később kifejtjük, elvetjük a természetes nem visszatükröződéséről szóló gondolatot, és az ezt tagadók táborához csatlakozunk. Ugyanakkor azt is tagadjuk, hogy a probléma megoldása egységes okokra vezethető vissza a világ valamennyi nyelvcsaládjában.