Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)

Tanulmányok - Fodor István: A nyelvtani nem kialakulása I. 339

A nyelvtani nem kialakulása 1. A nyelvtani nem (genus) kategóriája egyike a nyelvtudomány mindmáig megoldatlan talányainak. Nemcsak kialakulásának körülményei, hanem egy adott nyelvrendszeren belüli funkciója és általában meghatározása tekintetében sem jött létre a kutatók közt vélemónyazonosság. A tisztázandó kérdések többsége azonban a genus keletkezésével kapcsolatos. Ez az a láncszem, ahonnan elindulva a többi probléma megoldásához is közelebb lehet jutni. A genus kérdéseivel általános nyelvészeti szempontból mindazok foglalkoztak, akiknek valami részük volt e tudományszak épületének létrehozásában: BOPP, GRIMM, PAUL, WUNDT, BítUGMANiSr, MEILLET, JESPERSEN, VENDRYES és mások.** Ezenkívül számos monográfia jelent meg e tárgyban más szerzőktől is. VAN EOYEN ismerteti és részben bírálja a görög filozófusoktól 1929-ig e tárgyban megjelent nézeteket és megnyilatkozásokat. Ha e sajátos kérdéscsoporthoz hozzá akarunk szólni, mindenekelőtt a genus fogalmát kell a már eleve más jellegű problémáktól elhatárolni. Egyes kutatók (W. SCHMIDT, BUBRICH, HENNING, VÉLTEN, HJELMSLEV stb.) a nyelvtani nem jelenségei közé sorolják azt az esetet is, amikor valamely névmás alakjainak lexikális különbsége utal a természetes nem (férfi—nő), illetve az é]ő-ólettelenség (ki—mi) különbségére. E felfogás szerint genus -különbség áll fent a mai angol nyelv személyes névmása e. sz. 3. személyében (he, she, it), és a finnugor nyelvek kérdő, illetve vonatkozó névmásainak alakjai közt (magy. lei—mi, finn kuka—miká). Ezzel szemben a genus lényegét helyesebben fogja fel az a nézet, amely a nyelvtani egyeztetést tartja a kategória kritériumának. Ennek értelmében valamely szinkronikus rendszerben a genus kategóriája csak akkor létezik, ha valamilyen változó genusú (másképpen: nyelvtani nemű) mondatrész (szófajilag: melléknév, névmás, számnév, igenév, ige) többalakú paradigmarendszerének egyik tagja egyezik valamilyen más, egyetlen paradigmarendszerrel bíró, állandó genusú mondatrésszel (szófajilag: általában főnév). A változó nemű szófajok azon tulajdonságát, hogy több alakjuk van, motiónak (megoszlás) nevezzük (nóm. guter Vater—gute Mutter—gutes Kind; or. xopo-ÍÜHM omeu—xopouian Mamb—xopomzt duma..) A genus tehát olyan nyelvtani kategória, amely meghatározott szintagmatikus kapcsolatok (főképp alany— állítmány, illetve jelző—jelzett szó) tagjain létrejött morfológikus jegyekben nyilvánul meg. Ez azonban a kapcsolat funkciója szempontjából semmiféle * A kérdés rövid összefoglalását 1. Magyar Tudomány 1958 : 169 — 82. ** Az idézett irodalom bibliográfiai adatait a tanulmány végén közlöm.