Nyelvtudományi Közlemények 60. kötet (1958)
Tanulmányok - Deme László: Az Oklevélszótár magas címszavához 23
AZ OKLEVÉLSZÓTÁR MAGAS CÍMSZAVÁHOZ 25 c) A korai köznévi használatban túlsúlyban van a magas alaktípus, kivétel csak néhány modálisragos alak. A korai adatoknak ez a következetes szétválása végeredményben lehet sajátos véletlen, de ugyanúgy lehet több is annál. Magam többnek tartom: figyelmeztetőnek arra, hogy a földrajzi nevekben előforduló mogos ~ magas és a személynevekben előforduló mogus esetleg nem ugyanaz a szó. Az kétségtelennek vehető, hogy a XIV. sz. közepéig idézett földrajzi nevekben a mai magas 'altus, hoch' melléknévvel, illetőleg ennek főnévi megfelelőjével van dolgunk; s így ha az adatokat ketté akarjuk választani, a, mogus típusú személynevek számára kell új családot s új magyarázatot keresnünk. TERESTYÉNI CZ. FERENC — nyilván egyetértve az OklSz. adatbesorolásával — a Mogus neveket az 1211-i tihanyi összeírásban az 'altus' jelentésű melléknévvel azonosítja; mintegy bizonyításként hivatkozva a Qujsid és Gusit (= kisid, illetőleg küsid) névre, másrészt az egyik Mogus apjára, akinek Hegeh ( = hegy + eh képző?) a neve. Minthogy ő elfogadja a magas szónak a magos 'granosus' melléknévvel való azonosítását (amelyet BÁRCZI, SzófSz. azóta elutasított), a Mogus nevet végső soron a mag 'semen, granum' származékának tartja (MNyTK. 59. sz. 10—1). Az idézett magyarázat riem lehetetlen, de nem is éppen valószínű. Meggondolkoztató viszont belőle a mag főnévhez, illetőleg a magos (akár 'granosus', akár esetleg 'spermosus') származékhoz való kapcsolás; de nem a feltett 'altus, hoch' jelentésfejlődésen át, hanem közvetlenül. Maga az 1211-i tihanyi összeírás is adna erre alapot, hiszen nemcsak a Mog ( = mag) fordul elő benne személynévként, hanem néhány származéka is; így a -d képzős Mogd ~ Mogud (NB! -u tővégi magánhangzóval a képző előtt); továbbá az -l képzős igei származék igeneve: Moglou ry Moglau (i. h. 18—9). Az így feltehető Mog r*i. Mogud ~ Mogus ~ Moglou névcsalád pedig szintén nem lenne példátlan; ugyanitt van ilyen is: Vosa r^ Vosca (= vaska) *y Vosud ~ Vosos (uo. 30—1), s másutt megvan ehhez a hiányzó alapalak is (vö. pl. 1251/1281: Wos szn. OklSz.). A mag és származékai nem ritkák személynévként. Ezt mutatja TERESTYÉNI idézett anyagán kívül az OklSz. mag címszava is, ahonnan pl. a szó 1199-ből női névként, 1299-ből férfinévként idézhető. — Jóval gyakoribb a -d képzős változat, mégpedig magudi ~ Mogdi, később Mogud <v Mogd alakban. — A magló származékra az 1211-i adatokon kívül egy továbbképzett formában szereplő változat van: 1095: moglout1 („equites" felsorolásában). A szó hangalakja — az egyetlen 1095: magudi1 kivételével -*- alapformájában és származékaiban egyaránt mog típusú a XIII. sz. végéig (az OklSz. anyaga ekkor ér véget); illetőleg a KT. mogzotbelevl adatával együtt a XIV. sz. közepéig (B. LŐRINCZY, KTSz. 23). Utána a BesztSzj. és a SchlSzj. már mag adatokat hoz (vö. B. LŐRINCZY, i. h.). Még az első típusba esik a más szempontból később újból tárgyalandó 1416 előtti fenywmok közszó (RMNy. II/2, 4; vö. NySz. mag; az ACsere: Enc: fenyő makkotska ettől független alkotás lehet). Végeredményben & mogus alaktípus minden tekintetben jobban tartja az alaki kapcsolatot a mag szóval és származékaival, mint a magas melléknévvel: tőbelseji -o- és tővégi (képző előtti) -u- hangjában egyaránt; s jelentésében és 1 Helyesen 1086/XII— XIII. sz. ; vö. SzofSz. Bev. VIII. — Még egy-egy adat rájuk 1141 — fi-ból : OHSz. Pótlások.
