Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Loványi Gyula: A Magyar Nyelvészet 3

A MAGYAR NYELVÉSZET 7 kívül csekély pártfogásban részesülnek a közönség részéről. A Hunfalvy Pál úr által kiadott Nyelvészeti füzetekről azok után, amit hallottunk, azt kell hinnünk, miképp közönségünk e füzeteket legfennebb nevéről ismeri a hírlapok útján". IMRE SÁNDOR12

(VI, 246) azt tartja, hogy a Magyar Nyelvészet „népszerű ugyan nem lehet, még német13 értelemben sem". Ha csekély mértékben is, de a magas színvonal szintén hozzájárulhatott a közönség közönyéhez a nyelvészeti folyóirattal szemben. Itt említem meg, hogy a folyóirat I. kötete 25 ív, II—IV. kötete 30—30 ív, V—VI. kötete 35 — 35 ív terjedelemben jelent meg. Előfizetési ára kezdetben 5 Ft, később 5,25 Ft volt. Kikre számíthatott tehát a Magyar Nyelvészet? Számíthatott az Akadémia tagjaira, a gimnáziumokra meg a művelt közönségre. De a számítás nem vált valósággá. Az akadémiai tagokat — erről alább lesz szó — az Akadémia látta el a folyóirattal, a nem-szakemberek nyelvészeti érdeklődése — a gyér kivétel szinte elhanyagolható — a nyelvújítás problémái felé fordult. így az előfizetők dandárját az akkori viszonyoknak megfelelőleg a gimnáziumoknak kellett volna kiállítaniuk annál inkább, mert a folyóirat a gimnáziumi oktatást közvetlenül érintő ügyekkel is foglalkozott. Nos, az eredmény nagyon kedvezőtlen képet mutat a tanárság művelődési igényeiről. A Tanodái Lapok 1861. január 24-én HUNFALVY JÁNOSnak, HUNFALVY PÁL öccsének akadémiai előadását idézve kimutatja, hogy 1852— 53-ban Magyarországon — Horvátország nélkül — és Erdélyben összesen 120 gimnázium működött, a tanerők száma pedig 1050-et tett ki.14

Kesernyésen jegyzi meg 1858-ban HUNFALVY PÁL (III, 400): „Érdekes volna tudni, mennyire áll kedvében a M. Nyelvészet a gimn. tanári testületeknek. Amennyiben az általam látottakból ítélhetek, aligha nagyon. Tudom, hogy az ilyet erőltetni nem jó, feszegetni kellemetlen dolog; egy adatot mégis feljegyzek. X. gimnáziumnak — mint tudosítványából bármely időben megmutathatnám — saját, egyházi rendi pénztárából 1856—57. évben megszerezték a többek közt a Vasárnapi könyvtárt, — a szellemi omnibuszt — no még egyet nevezzünk! — eredeti tréfák és adomák — Magyar írók pályakönyve c. munkákat. A Magy. Nyelvészetet — nem!"15 A következő évben meg így nyilatkozik (IV, 298): ,,Kell, hogy béketűrésért esedezzem azon kevés olvasó előtt, ki a Magyar Nyelvészetet . . . figyelemre méltatja". 1859-ben pedig ezt a kijelentést teszi a szerkesztő (V, 1): ,, . . . a közönyösség, melyet nemcsak egyesek, hanem tudományos iskolák részéről is folyvást tapasztalt a Magyar Nyelvészet . . .". — RIBÁRY FERENC azt kérdi (TanLap. 1859. ápr. 14), hogy Magyarország, Erdély és a Bánát gimnáziumainak néhány száz nyelvtanára közül hányan olvassák a Magyar Nyelvészetet? Ehhez a szerkesztő, LONKAY ANTAL megjegyzi: ,, . . . a Tanodái Lapok nem csupán egy tanszakmának, — a nyelvészetnek ti. — hanem az összetes kat. tanügynek közlönye, és mégis 12 A következőkben a szokásos módon, de a mű föltüntetése nélkül zárójelben álló számcsoportok — a megjelölt kivételeket nem tekintve — a MN*yszetre vonatkoznak. 13 A szerző dűlten szedette. 14 A Nyelvtudományi Osztály jegyzőkönyve, továbbá az AkadÉrt. megemlékezik az előadásról, de nem közli a statisztikai részleteket. 15 A Magyar írók Pályakönyvét

VAHOT IMRE szerkesztette. Az I. kötet előszavából kitűnik, hogy ismeretlen írók pályamunkáit közölte. Háromtagú bíráló bizottság döntött> a kiválasztottak pénzjutalomban és — női kézimunkákban részesültek.