Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Korompay Bertalan: Széljegyzetek a Kalevala összeállításának problémájához 35

SZÉLJEGYZETEK A KALEVALA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK PKOBLBMAJÁHOZ 39 benne az arra való törekvést, hogy megkísérelje helyreállításukat töredékekből egésszé, éppen e bátorító feltevés, illetőleg hit sugalmazására. 4. Igen nyomatékosan esik itt latba még a következő tény is. A Kalevala egykorú finn olvasói, sőt már az Os-Kalevala beavatott ismerői is — pl. Linsén, Huneberg, Castrén és Ahlqvist — éppen ilyen rekonstruálásnak fogták fel Lönnrot összeállítását. (VKK II. 482 — 3, 490, KTP 425 sk.) Erről lapokon át lehetne idézni a véleményeket. Az első évtizedekből szinte kirí Gottlund ellenkező álláspontja, aki jól ismervén az énekeket, kivonhatta magát a közvélemény hatása alól, és némi féltékenységgel vegyes kriticizmussal igyekezett elhatárolni a szerkesztő szerepét az eposz létrejöttében. De a kortársak többsége hitt az eposz eredetiségében, hajdan megvolt egységében; hitt még akkor is, mikor már Lönnrot (különösen kiadványai előszavaiban és egy későbbi svéd nyelvű tanulmányában: KT 89, 93, VKK I. 41, II. 477, 489, KTP 453) e közvéleménnyel ellentétes megjegyzéseket hallatott, ós kortársait felvilágosítani törekedett azon egyoldalúságukról, amellyel megdönthetetlen igazságnak vélték, hogy csak a Kalevala lehet a finn eposz egyedül érvényes formája. Mármost a Kalevalának ez a fogadtatása érdekes kombinációra ad alkalmat. Alátámasztja azt a nézetet, hogy eredetileg maga Lönnrot sem vélekedett másként kompozíció-kereső saját összeállító kísérleteiről; maga is annak a felfogásnak — az ősköltészet helyreállíthatóságának — alapjáról indult el, amelyhez szinte szándéka ellenére juttatta el kortársait, kezükbe adva a Kalevalát, az őseposzról szóló romantikus előítélet diadalmas megvalósításaképpen. Nézeteimnek a lényege tehát az, hogy Lönnrot ugyanolyan szempontok alá tartozik, mint kortársai. A különbségtevés közöttük valószínűleg téves, mesterkélt. Az egykorú finn tudósok, sőt a külföldiek is, eposzelméletüket látva igazolva a Kalevalával, ezért hivatkoztak azzal kapcsolatban mindig a finn példára. Azonban a dolog alkalmasint úgy áll, hogy maga a Kalevala is ez eposzelméleteknek köszönhette létét. Eszerint a finn tudósoknak s részben Lönnrotnak is a íekonstruálás szellemében gyökerező nyilatkozatai visszamutatnak arra a felfogásra, amelyből az eposz megalkotása eredetileg kiindult.4

S hogy Lönnrottól vannak nyilatkozatok, amelyek már ellenkeznek ez elmélettel (axiómával) és gyakorlatával (a rekonstruálással), sőt ezek ellen cáfolatul említhetők: az még nem bizonyítja azt, mintha ő teljességgel mentes lett volna e romantikus előítéletektől, illetőleg törekvésektől; ezeket inkább arról tanúskodó bizonyítékokul fognám fel, hogy a népköltészetet összeegyeztetni igyekvő, sok nehézséggel járó munkájában hamarább kijózanodott a rekonstruáló törekvésekből és az azokat éltető elméletből, mint a munkáját távolabbról szemlélő, de növekvő lelkesedéssel csodáló barátai. Eddig az érvek, amelyek a Kalevala létrejöttét azzal segítettek felderíteni, hogy összhangot igyekeztek teremteni egyrészt a szerző és műve, másrészt a mű és környezete viszonyában (a szerző magatartásából és a környezet visszhangjából egyaránt a mű jellegére vonva le következtetéseket). Most a kérdést az dönti el véglegesen, hogy a vitatott „rekonstruálás" mennyi-4 Ide veszem pl. Lönnrotnak azt a megjegyzését a Régi-Kalevala előszavában, hogy : „Juoksevat kylla mielestáni runot jotensakki siiná suunnassa, johon heitá tássá on laaittu, vaan ehká toisessa juoksisivat paremminki." (IV. 1., vö. VKK II. 491). Tekintetbe véve az író szerénységét, mely az idézetből is kicsendül, nem szükség kételkedni abban, hogy elképzelését az énekek rendjéről nagyjából helytállónak s tehát az eredeti összefüggésnek legjobban megfelelőnek fogta fel.