Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Korompay Bertalan: Széljegyzetek a Kalevala összeállításának problémájához 35

SZÉLJEGYZETEK A KALEVALA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK PEOBLÉMÁJÁHOZ 37 marad az említett fokozatosság, mely a letisztázótól az újraköftőig, a Kantele füzeteitől a Kalevala második kiadásáig vezet, s amely egyrészt az összeállítás anyagában, másrészt módjában (az előadás terjengősebbé és líraivá tágulásában, de másfelől meg minden részletében átfésültté, összhangzatossá és motiválttá válásában) nyilatkozik meg. Miért nem vette hozzá anyagához a ráolvasásokat már az Os-Kalevala összefűzése alkalmával, miért késett a lírát beolvasztani már a Régi-Kalevalába? E kérdésre hasztalan érvelünk azzal, hogy a lírai költészetet nagyobb tervszerűséggel csak 1836 után kezdte gyűjteni. Hiszen már gyűjtése kezdetétől fogva ismert lírai dalokat és ráolvasásokat, s így azokat az Os-Kalevalához 1833-ben bővebben kiaknázhatta volna! Összeállítása elé még más korlátok is meredtek: a Régi-Kalevalához túlnyomórészt csak régi és karjalai énekeket használt fel, s csak az Uj-Kalevalához merített nagyobb mértékben minden rendelkezésre álló énekforrásból. S ez sem magyarázható meg csupán azzal, hogy Inkerire, mint a finn énekmondásnak egy Karjaián kívül eső nevezetes tájára, csak a 40-es években fordult a népdalgyűjtők figyelme, hiszen Lönnrot bizonyos finnországi énekforrásoknak addig sem volt éppen híjával. Mindennek nyilván szemléleti alapja van Lönnrot törekvéseiben, felfogásában. Eleinte sem akármilyen gyűjteményt, hanem régi karjalai énekeket akart kiadni (Kantele, Os.-Kalevala), utóbb sem akármilyen eposzt, hanem régi karjalai eposzt kívánt nyomtatásba adni (Régi-Kalevala), csak azután változtatta általában finnországivá (Új-Kalevala). Kötött időből: a régiségből emeli ki tehát az általa felfedezett énekkincset, s kötött a hely is — Karjala —, ahonnan kiemeli. Figyelme az epikára összpontosul előbb, s csak azután a többi énekműfajra. Másodlagos értékű az mind az ő eredeti eposzi célkitűzése szempontjából. Valami egészet keres, egészet lát; az a reménység, hogy az eposz vázát megragadhatja, élteti gyűjtő- és kiadói egész tevékenységét. Hogy mind ez a lényegre-tekintése és ezzel kapcsolatos mértéktartása számunkra érthetővé váljék, egy kisegítő szempont beiktatása szükséges: Lönnrot eljárása Kalevala-összeállító munkássága kezdeti fokán azzal jellemezhető, hogy az az epikus költészet valamiféle rekonstruálása. Ennek a szempontnak újból való felvetését, illetőleg érvényesítését azzal indokolhatom, hogy VAINÖ KAUKONEN, a Kalevala-kérdés mai fő szakértője, éppen ezt a szempontot elhanyagolhatónak tartja, és műveiben érvényesítése ellen foglal állást. (VKK I. 41, KT 198, VKK II. 483-4, Vir. 1955. 100, KTP( 453-6.) Szerinte Lönnrot Kalevala-szerkesztő munkássága minden állomásán, de különösen 1934. évi V. gyűjtőút ja után (VKK I. 41) egyszerűen rendezni (VKK II. 484), létrehozni (uo. 509), leírni (KTP 454), nem pedig helyreállítani törekedett az énekeknek valamely rendjét. Röviden szólva ő a konstruálás álláspontján van, én pedig a rekonstruálásén. (KK 261, 267, vö. VKK II. 482.) — Engedjék meg tehát a Kalevala (és KAUKONEN) barátai, hogy KAFKONEIST értékes műveinek megismertetése helyett, de azok alapján, korábbi nézeteim fenntartásával ós kiegészítéséül, mint hozzászóló most már e központi jelentőségű probléma körül csoportosíthassam „széljegyzeteimet". Ahhoz a célhoz, amelyet a ,,rekonstruálás"-nak tételként való kitűzése és megvédelmezése jelent, több oldalról eljuthatni. Vegyük sorjába a legtöbbet igérő utakat. I. Egyik, talán legközvetlenebb bizonyítéka annak, hogy Lönnrot rekonstruálási törekvéstől vezettette magát, az ő mitológiai érdeklődése. Ennek igen világos jelét adja a Régi-Kalevala előszavában. Ekkortájt folyvást