Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Loványi Gyula: A Magyar Nyelvészet 3

30 LOVÁNYI GYULA LUGOSSY és HUNFALVY megjegyzéseivel); „Az indh (andh) igegyök görög tulajdonnevekben" (IV, 64—75); CURTIUS egy etimológiai művének bírálata (IV, 351 — 68); MAYER LEÓ két görög-latin hangtani munkájának ismertetése (VI, 157-65).56 Bővebb tér jut a gyakorlati kérdéseknek. IMRE SÁNDOR (II, 464—73) bírálja SÁRVÁRI BÉLÁnak egy fordítását a latinból, s a bírálatot HUNFALVY Utószava (II, 474—5) egészíti ki. Ebben megjegyzi HUNFALVY: „Hála Istennek! a latinul beszélés megszűnt az iskola köznyelvének lenni . . . A görög és latin tanításnak nem lehet célja, hogy ügyeinket, banauziánkat görögül vagy latinul folytassuk: hanem hogy a görög és latin szellemet fogjuk fel és tegyük sajátunkká". — IMRE SÁNDOR (III, 398—401) HUNFALVYhoz hasonlóan a latinul beszélés ellen szólal föl annak a tanárnak a gyatra latinságával összefüggésben, aki a latinnak közhasználata mellett foglal állást. Ezt mondja IMRE: „ ... mi vezet annyi kontárkodásra saját nyelvünk használata körül is, mint egy korcs, elferdített . . . csak nálunk jogos . . . nyelvnek — mondanám zsargonnak57 — használata

. . .". — BUDENZ (IV, 161 — 74, 241 — 58) a FINÁLY HENRIK és REGÉNYI ISTVÁN szerkesztésében megjelent Latin iskolai szótárt ismerteti, etimológiai kérdéseket is vizsgálva. — A görög és a iatin iskolai oktatásának ügyeivel foglalkozik igen alaposan a 6. 8. 9. jegyű szerző két dolgozatban (I, 31—44, 358—72), továbbá HUNFALVY két iskolai értesítő bírálatában (II, 376—85) és . . .e . . . r. ( = IMRÉ SÁNDOR ±11, 315—9). Itt említem meg azt az egyetlen dolgozatot, amely a sémi nyelvekkel foglalkozik (III, 426—36). Ez KUUN GÉzÁnak „A héber névi módról" című tanulmánya. 13. A rumén és a szláv nyelvészet HUNFALVY programjának az a része 7 amelyik nem valósult, de nem is valósulhatott meg. « Nemes elgondolások vezették HuNFALVYt akkor, amikor kifejti (I, 1), hogy kötelességünk a hazai nemzetiségeknek, elsősorban a ruménoknak és a szlávoknak, de a kisebb csoportoknak: az örményeknek, a cigányoknak stb. nyelvével is tudományosan foglalkozni. Öt évvel később (VI, 12) meg úgy bővíti ki programját, hogy a magyar nyelvtudomány a rumén és a szláv nyelveket úgy kutassá, mintha arra egyedül ő volna hivatva, s-hogy a rumén ismeretével meg nem elégedvén, folyékonyan beszélni s — mint értekezése tanúsítja — élvezhetőén írni is rövid idő alatt megtanula . . .". — HTJNFALVY egy évvel később (V, 468) ,,a közöttünk magyarosodó Budenz"-re hivatkozik. 56 Az

elsőséget egyébként a TanLapok a maga számára igényli. Itt jelent meg ugyanis 1858. szept. 30-án és folytatólagosan okt. 7-én BUDENZ tanulmánya : Tithonos mitológiai jelentéséről. Lapalji jegyzetben hozzáfűzi a szerkesztő : „Különösen örülünk, hogy a jeles műveltségű fiatal férfiút, kitől, mint a görög, latin és szanszkrit nyelv alapos ismerőjétől s jelenleg az altáji nyelvek buzgó tanulmányozójától hazai tudományosságunk méltán sokat vár, a magyar tudományos irodalom terén mi voltunk szerencsések először felléptetni ...Se férfiú, a híres Benfeynek a szanszkritban kedvenc tanítványa, jelenleg már a mienk, s a hazai tanári karhoz tartozik". 57 A

zsargon (jargon) szót a Nagyszótár adatai szerint már KAZINCZY (II. Gessn. él. 5) 1815-ben és VERSEGHY (Felelet 313) 1818-ban használta. A franciában a szó a XII. sz. óta mutatható ki (GAMILLSCHEG, FrzEtWb.), a németben 1765-ben tűnik föl (KLUGE-GÖTZE, ÉtWb.16,

SCHULZ-BASLER, FdWb.).