Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Loványi Gyula: A Magyar Nyelvészet 3

A MAGYAR NYELVÉSZET 21 Abban az alapvető kérdésben, az urál-altaji nyelvtörzs melyik ágához tartozik a magyar, fokozatosan fejlődik HUNFALVY nézete. Ez nem is lehetett másképpen. Önvallomásként hangzik, amit 1859-ben mond: „Nyelvtudományom igen fogyatékos; még távol vagyok attól, hogy rendszert állítsak fel; mindig újat meg újat tanulok" (IV, 297). Ez a kijelentés a kulcsa a látszólagos ingadozásoknak. Nem térek itt ki az egyes mozzanatokra, csak azt a csoportosítást ismertetem, amelyet HUNFALVY a Magyar Nyelvészet programjában (I, 18) megadott. Ebben az urál-altaji nyelvtörzset az alábbi öt csoportra osztja: a) finn (finn, észt, lapp); b) magyar (magyar, osztják stb.); c) török-tatár; d) mongol, tunguz-mandzsu; e) szamojéd. Vagy másfél évtized kellett még hozzá, hogy ebből az alapból kiindulva s REGULY hagyatékának további földolgozásával BUDENZ a HUNFALVY hiányolta rendszert véglegesen fölállítsa és kinyilatkoztassa: a magyar nyelv a finn-ugor nyelvcsaládba tartozik, (vö. MUNKÁCSI: Emlékezés Hunfalvy Pál . . . fölött; SZINNYEI: MNy. XIX, 14-22; NyK. L, i-4). "'••;• A tanulmányok sorát FÁBIÁN ISTVÁN A finn nyelv ismertetése című munkája nyitja meg (I, 77-95, 97-121, 273-327, 337 — 61, 392—410). Szerinte a magyar és a finn nyelv közti rokonság nem csupán a személynévmásokban, a számnevekben, valamint a létigében nyilvánul meg, — GRIMM szerint ezek a rokonság fő ismertető jegyei — hanem a két nyelv épületében, egész rendszerében. Ezt FÁBIÁN — az ismeretek akkori állása szerint — igazolja. Tanulmányához bőségesen fűz jegyzeteket HUNFALVY. Ugyancsak FÁBIÁN ismerteti (VI, 182—97) a Kalevalát, s a két első runot bemutatja a maga fordításában. Majd (III, 189—207, 283 — 90) vizsgálja EURÉN finn nyelvtanát, amelyet ő is követett a maga munkájában. HUNFALVY (V, 178—9, 516—36; VI, 84—99,283—90) meg FÁBIÁN nyelvtanát tárgyalja nagyon behatóan. Hosszasabban értekezik még FÁBIÁN (VI, 23—46, 105—27) az összehasonlító nyelvészet eddigi eredményei alapján az urál-altaji nyelvek hangtani problémáiról, HuNFALVYnak részletes megjegyzéseitől kísérve. Ezt annál is inkább szükségesnek tartja FÁBIÁN, mert ezzel, úgymond, „korlátozhatni hiszem azon túlkalandozásainkat, melyekre szófejtéseinkben, az idétlen tudvágy által folyvást engedjük magunkat ragadtatni" (VI, 23). — PHILOFENNUS (I, 362—75) száz finn és száz magyar néptalányt közöl bevezetéssel és jegyzetekkel. HUNFALVY (IV, 142—58, 204—26, 369—400), miután a megelőző évben REGÜLYtól tanulta a manysi nyelvet és elsajátította a chantit, tájékoztat az utóbbiról, és kimutat magyar—chanti egyezéseket. Foglalkozik (II, 290—312, 323 — 60) a mordvin nyelvvei is, és később kiegészíti közlését REGULY jegyzetei alapján a mordvin igeragozással (IV, 318—20). — RIBÁRI FERENC (IV, 259—93) azon elmélkedik, hogy melyik ághoz tartozik a mordvin nyelv. HUNFALVY észrevételei (IV, 293—8) egészítik ki cikkét. — A szamojéd nyelvet is vizsgálja (III, 263—82) HUNFALVY, különösen a tárgyas igeragozást. Arra a kérdésre pedig, hogy a szamojéd nyelveket a magyar ághoz számítsuk-e, azt feleli, hogy ideiglenesen „tegyenek külön ágat". Ez az „ideiglenesen" is belevilágít az összehasonlítás akkori állapotába és módszerébe. BUDENZ a magyar számnevekről (V, 22—39), a meg-völ és rokonságáról (V, 208—40) valamint a -talán, -telén képzőről (V, 537—44) értekezik. HUNFALVY (V, 240—5) kifogással él a meg magyarázatával szemben, s megjegyzéseket fűz (V, 544—6) a -talán, -telén képzőről szóló cikkhez is.