Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Ismertetések, szemle - N. Sebestyén Irén: Y. H. Toivonen 206

ISME.KTETÉSEK, SZEMLE 207 és módszerével tehát SETALA vezetésével már egyetemi hallgató korában meg ismerkedett TOIVONEN. SETALA ösztönzésére nyelvészeti tanulmányainak körét iö kiterjesztette: a helsinki egyetem másik nagynevű nyelvészprofesszorának, PAASONENnek tanítványaként a távolabbi rokonnyelvek tanulmányozásába, mélyedt el (chanti tanulmányokkal azonban az egyetemen nem foglalkozott). A két ellentétes egyéniségű, de egyformán kivételes képességekkel rendelkező nagy nyelvész, SETALA és PAASONEN hatása harmonikus egységben olvadt össze a szintén kivételes képességű tanítvány lelkében: TOIVONEÍT bizonyos értelemben fenntartotta mindkét mesterének hagyományát, és önálló tudományos egyéniségként melléjük emelkedett. Bármilyen simának látszik TOIVONEN pályája, mégsem hiányzott életéből a tragikum. Az első világháború és annak következményei meggátolták abban, hogy a finn hagyományoknak és egyéni érdeklődésének megfelelően gyűjtőmunkát végezhessen távolabbi rokonnépek között, s be kellett érnie azzal, hogy Inariban a lappok, Észtországban több alkalommal az észtek, karjalai területen a karjalai-aunusziak, Skandinávia területén az erdei-finnek nyelvét és életét tanulmányozza. Külföldi tanulmányutakra sem volt alkalma és lehetősége. Tévedés azt gondolni, hogy TOIVONEN azért nem járt Magyarországon, mert nem érdekelte a magyar tudományos élet. A negyvenes években GUNDA BÉLA professzor meghívására lelkes örömmel készült többhónapos magyarországi tanulmányútra, akadémiai székfoglalójának magyar nyelven való megtartására, a magyar nyelvészekkel való személyes eszmecserére. Mire azonban útra kelt volna, a második világháború olyan méreteket öltött, hogy nem mert elszakadni családjától. Mikor pedig a második világháború után megnyílt előtte a nagyvilág, és egymás után kapta a meghívókat előadások tartására Londonba, Bécsbe stb., akkor meg nem vállalkozhatott ilyen nagy utakra, mert a fiúsan mozgékony, edzett férfit, aki nyáron úszott, téleii síelt, egész éven át szenvedélyesen teniszezett, alattomos, gyógyíthatatlan betegség támadta meg, amely mozgási képességét egyre nagyobb mértékben korlátozta. A betegség azonban nem győzedelmeskedett szellemi erőin és nem tudta megtörni acélos akaratát: a halál is munkaközben érte. Nem számítva azokat a kisebb bizalmi állásokat, amelyeknek betöltése docensi kinevezéséig teljes mértékben, egyetemi tanári kinevezésóig részben létfenntartást jelentett számára, elmondhatjuk, hogy TOIVONEN egész életét a finnugor nyelvtudomány művelésének szentelte. Ha áttekintjük életművét, tudós egyéniségének legszembeötlőbb vonásaként rendkívül erős kritikai érzékét és gondolkozásának szigorú fegyelmezettségét kell kiemelnünk. Azonnal feltűnik az indoeurópai hangtörténetben való imponáló jártassága biztonság és alaposság, amellyel a népi kultúra problémáit kezelte. Azon a hatalmas nyelvi anyagon, amelyen kutató munkája felépült, szuverén módon uralkodott. Nagy segítségére volt ebben kitűnő emlékezete. TOIVONEN elsősorban etimológus: vitathatatlanul a finnugor nyelvtudomány legnagyobb etimológusa. Etimológiáinak száma alighanem meghaladja a nyolcszázat, számos magyar szó eredetét is magyarázta. Első etimológiája (Suom. uksi — unk. ajtó) a Virittájá 1916. évfolyamában jelent meg. A Virittájá 1917. évfolyamában „Etymologisia huomioita" (Etimológiai észrevé telek) címen indult meg etimológiáinak egyik sorozata, amely a 131 —133. számú etimológiákkal zárult be. Ezek az etimológiák, amelyeket halála előtt öt nappal küldött be a szerkesztőségnek, már csak halála után jelentek meg.