Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)
Kisebb közlemények - Hegedűs lajos: Az új finnugor hangjelölés 161
AZ ŰJ FINNUGOR HANGJELÖLÉS 167 "\^/ = ereszkedő-emelkedő hanglejtésmenet (pl. fi. ^kítoksia \paljon). / ''\. = emelkedő-ereszkedő melódiamenet (pl. fi, sita vahem^mün). = egy-szinten mozgó melódiamenet (pl. fi. fthuomenta, l pojat közömbösen). A mondatfonetikai hanglejtés pontosabb feltüntetése végett a szótagok relatív hangmagasságát a szonánsok fölé tett kis számokkal (1_4 ) lehet jelölni, amikor is a 4 a legmagasabb és 1 a legmélyebb melódiamagassági fokot jelenti. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a nyomaték erősebb, ill. gyengébb jelzése ugyancsak a sor fölé tett kis számokkal történik (4 a legerősebb és 1 a leggyengébb nyomatékfokot jelenti). Egyidejű hanglejtés és nyomaték feltüntetése tehát az alapelv szerint ütközik, mert mindkettő felüljelzése egybeesik. Ez esetre tehát azt ajánlja az új átírás, hogy a sor felső részére helyezett kis számokkal a nyomatékot, alul pedig a melódiát jelezzük: Pl. 1 4 3 32 1 4 2 1 113 2 12 1 1 fi. +a-jhár ^j +j l te ölette f'kemisti/ ^mika jihanaj l ammat j tij + ; $2 i: . „ 33223 21 22 32.2 3 2 1 * * * A SETALA-féle hangjelölési rendszer alapján kibővített új finnugor átírás — amint a fentiekből kitetszik — nem lett egyszerűbb, áttekinthetőbb, a kettős jelölési lehetőségek számának növelése pedig fokozza az elvszerűségen esett sérelmet. A hangképzés aprólékos mozzanatainak feltüntetését továbbra is kívánatosnak tartja a finn iskola annak ellenére, hogy olyan sokan ellenezték. LAZICZIUS pl. már ÁIMÁ javaslataival kapcsolatban is így fejezte ki idevágó álláspontját: „Valóságos 'furor phoneticus' szállta meg a lelkeket finn részről: a tudományos pontosság jelszavával minden hangárnyalatot írásba foglalni törekedtek" (NyK. L, 219). Bonyolultságát hibáztatta STELNTTZ is — amint arra már fentebb utaltunk. Mégis az egyszerűsítés, ésszerűsítés elve helyett a még finomabb árnyalatok feltüntetésére való törekvés kerekedett felül. Szaporodott mind az alapbetűk, mind pedig a diakritikus jelek száma, sőt egyes hangárnyalatok jelölése alapvetően megváltozott (a SETALÁ-féle fordított c (o), mely a zöngétlen magánhangzóknak kollektív jele volt, most középső nyelvállással képzett nyílt o-hangot jelöl; az osztják gyűjtésekben használt spirantikus /-hangot képviselő A most a magánhangzók kollektív jele lett stb.). SETÁLA mássalhangzó táblázatában 127, az újban 150 betűjelet találunk. A sziszegő hangok jele néggyel, az Z-hangoké öttel, a A-hangoké ugyancsak öttel szaporodott, stb. Ezenkívül gyarapodtak a mellékjelek — amint fentebb már láttuk —, és új jelzéseket vezettek be a beszédszünet, hangfekvés és hanglejtés visszaadására. A finom átírással kapcsolatban felmerülhet az a kérdés, hogy vajon tudományos szempontból szükséges-e a hangképzés aprólékos mozzanatainak feltüntetése. Ha a finomabb árnyalatok rögzítése valóban reális lenne és nem kellene érte olyan nagy árat fizetni, mint: szemrontás, nehéz áttekinthetőség, az idézhetőség megbénítása, a hibaforrások lehetőségének gyarapítása stb.,
