Nyelvtudományi Közlemények 59. kötet (1957)

Tanulmányok - Vértes Edit: A birtoklás fogalmának kifejezései a finnugor nyelvekben 102

1H VÉRTES EDIT Lapp: jug muu líao oa'rwugo GVII^ÍETI japán S. r

ieh habé sehon Kleider für drei Jahre' (LAGERCR., SprachlSüdlp. 18). Külön említendő egy éidekes chanti példa, amelyben a birtokos változását úgy fejezik ki, hogy a birtokon személyrag utal a régi birtokosra és az új birtokos dativusban szerepel a létige mellett: kém-oyi iámémdn | louél át uöltál (v. uölnál)! 'silány ezüst javunk | az övé hadd legyen!' (OH II. 66—67, 582-3. sor). 6. Miután sorra vettük a birtokviszony kifejezésének lehetőségeit a finnugor nyelvekben, meg kell állapítanunk, mi ezekből a közös ősi örökség, és mely jelenségeket kell későbbi fejleménynek tekintenünk. Birtokos szerkezetekben minden finnugor nyelv ismeri vagy legalább ismerte (észt, lív, vepsze, egyes lapp nyelvjárások) a birtokviszony jelölését birtokos személyragokkal a birtokon. A birtokos személy ragok névmási eredetéhez kétség sem férhet (vö. RAV., FUF. XXVII, 132—3 stb.), ezért a birtokos személyragozás eredetének, kialakulásának legalább a kezdetét a finnugor korba, de még inkább talán már az uráli korba tehetjük. A birtok mellett már a finnugor, sőt talán már az uráli alapnyelvben közelebbi determinálásul alkalmazhatták a személyes névmást, de raggá rövidülése és merevedése véglegesen esetleg csak a finnugor nyelvi egység megszakadása után, sőt talán csak a ma is élő személyes névmási rendszerek létrejötte után vagy ezzel párhuzamosan következett be, vagy alapnyelvi nyelvjárási különbségekkel kell számolnunk. Felmerül a kérdés, miért, hogyan állhatott a birtokot determináló személyes névmás nem a birtok, előtt, hanem mögötte (hiszen csak ilyen sorrend következtében keletkezhetett belőle rag). Közismert az a felfogásr hogy ,,in den uralischen Sprachen . . . hat sich schon in altén Zeiten die Wortstellung festgesetzt, dass das Erklárende dem zu Erklárenden, das Reetum dem Régens vorangeht" (RAV., FUF. XXVII, 40; vö. BEKÉ, Nyr. LIVr 112). Az egyébként szokásos szórendtől való rendszeres és következetes eltérést csak egy módon magyarázhatjuk: ha ugyanis feltesszük, hogy a személyes névmás a birtok mögé mint appozició került (vö. FOKOS véleményével az igei és birtokos személyragokról; Fgr. Konf.; X. SEBESTYÉN IRÉN szerint is ,,a névmás, mint önálló elem eredetileg értelmezője volt a birtokszónak" Fgr. Konf. tézisei.33b továbbá

RAV., Vir, 1945, 323). Nehezebb eldönteni azt a kérdést, mióta jelölik a finnugor nyelvek a birtokviszonyt a birtokoson vagy a birtokoson i s. Ha csak azt vennők figyelembe, hogy az obi-ugor genitivus jelöletlen (vagy körülírt), továbbá hogy a magyar és a genitivusként is értelmezhető permi esetek nyilvánvalóan másodlagosak (a jelentésfejlődésre nézve vö. FOKOS: XyK. XXXVI, 445—7), a finn-volgai nyelvek viszont ismerik vagy ismerték az n jeles genitivust, akkor arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy csak a finn-volgai alapnyelv fejlesztette ki a genitivus n jelét. Ez az állítás azonban igen alapos. ohella on kyllá minulla on kirjani tavallinen, mutta se ei missáán merkitse 'ich habé ein Buch' vaan 'ich habé mein Buch (bzw. meine Bücher)', esim. ininulla on kirjani enka muuta tarvitsekaan 'ich habé mein Buch (meine Bücher) und etwas anderes bedarf ich auch nicht'. . . . Siis possessivisuffikseja ei muulloin káytetá támántapaisissa ilmauksissa, paitsi korostettaessa, ettá omistettu on juuri minun, sinun, hánen jne. eiká kenenkáán muun." *" 33b Cikkem elkészülte után zajlott le

3ST, SEBESTYÉN IRÉN doktori disszertációjának a vitája. Ezzel a vitával kapcsolatban GÁLDI LÁSZLÓ kifejtette nekem azt a véleményét,,