Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)

Tanulmányok - Lakó György: Északi–manysi nyelvtanulmányok 14

30 LAKÓ GYÖBGY B) Magánhangzók az első szótagnál hátrább Az első szótagnál hátrább a magánhangzók időtartama függ a szótagszámtól, a kérdéses szótag mellékhangsúlyos vagy hangsúlytalan voltától, továbbá valószínűleg attól is, hogy magánhangzón vagy mássalhangzón végződő szó ragos alakjának magánhangzójáról van-e szó. Az időtartamot különösen gyenge spirantikus zörejjel képződő mássalhangzók (fi, y) előtt nehéz megállapítani, mert a gyakorlatlan fül nehezen tudja észlelni, hogy hol végződik a megelőző magánhangzó artikulációja, és hol kezdődik a spiránsé. Saját anyagomon belül az első szótagnál hátrább levő magánhangzók időtartamára vonatkozólag elsősorban a ragozási paradigmák alakjaiból vonhatok le következtetéseket. Arra azonban nem volt időm, hogy az egyes alakok kiejtését mondatbeli összefüggésben is megfigyeljem. A paradigmákat úgy jegyeztem fel, hogy nyelvmesterem sorban egymás után ejtve diktálta az egyes alakokat. így lehetséges, hogy egy-egy alak ejtésében érvényesült a megelőzően ejtett nyelvtani alak hatása. Ezért feljegyzéseim egyes esetekben • talán nem helyesen tükrözik a valóságos kvantitás viszonyokat. Persze annak. a lehetősége, hogy egy paradigma alakjai — például a magánhangzók időtartama tekintetében is — hatnak egymásra, s hogy így az eredeti kvantitásviszonyok kiegyenlítődnek, illetőleg bizonyos mértékig összezavarodnak, nem csupán alkalmilag, hanem egyébként is fennáll. a. — Nyílt, hangsúlytalan szótagban rövid, pl. cCla 'tető', n€la 'négy'; flórati 'igyekszik', tyrgaDen! 'várj!', laflafie 'mondatik', jo'masakfle 'jól', Skblandl 'iskolából', kó'landl 'házuk'. Mellékhangsúlyos szótagban is általában rövid, de néha gyengén vágott T sőt hosszú a-t is jelöltem, pl. jo'masakfíe 'jól', üjl'sijajil 'nénjük', de: lo"flinta's^m 'olvastam', lo" flinta'sdn 'olvastál', ámkinajnn (Szo. amaindmn) 'nekem' stb. Zárt szótagban az a rövid, pl. sáyrap 'fejsze', tó?tap '(posta)láda'r téepkan 'veteményeskert'; sa\kflatar]kfle 'szántani', saikalavJcfle 'ébredni'. s és e. — Szóvégen mindig, egyébként pedig általában rövid. A kivételek az egyes ragos alakok szerint a következők: a) a jelen idejű igealakok y praesensképzője előtt az igető -e véghangzóját (a tbsz. 3. személy kivételével) hol félhosszúnak, hol pedig hosszúnak jelöltem (minden következetesség nélkül, úgyhogy az idetartozó alakok egy részében az időtartam jelölése valószínűleg téves), pl. ja'leym 'járok', ÖQleyrn 'vagyok'; ja'léyn 'jársz', ÖQleyn 'vagy'; ja'léy '(ketten) járnak', ö^ley '(ketten) vannak' stb. KANNISTO feljegyzései szerint a Szo. e ilyen helyzetben mindig félhosszú, pl. minéym 'megyek', ünléyn 'ülsz', "léy '(ketten) élnek', iönyéyt 'játszanak' (Vd. 213, 265, 217, 22V

6); b) a tárgyas ragozásban a felszólító mód -In végződése előtt az igető -e véghangzója néha félhosszú, pl. lo'flintejn! 'olvasd! olvassátok! (egysz. tárgy)'. Vö. Szo. %f>ni>lJtn! 'finde!', maii In! 'gib!' (Vd. 220, 225); c) ii hangot jelöltem a tbsz. birtokot jelölő paradigma olyan instr.comitativusi alakjaiban, mint ko'lanejl 'házaival', apanstl 'bölcsőivel'; d) a ktsz., ül. tbsz. 1. személyű birtokos személyragos, ül. igealakok személyragjában a magánhangzó-kvantitás ingadozik : -men ~ -men, pl. kőimén 'kettőnk háza', de: ko'lanamen 'kettőnk házai'; lo"flintanuflaymen (ketten) olvasnánk' (ktsz. tárgy)', de : ja'limen '(ketten) járunk'. KANNISTO