Nyelvtudományi Közlemények 57. kötet (1956)
Tanulmányok - Vértes Edit: A birtoklás fogalmának kifejezése a finnugor nyelvekben 146
158 VÉRTES EDIT ,,Notre grammaire a été bátie . . . sur le modéle des grammaires du grec ancien ou du latin; elle en est restée faussée. Nous l'appuyons encore sur une nomenclature qui ne cadre pas avec les faits et donne une idée inexacte de la structure grammaticale de notre langue" (Le langage 107). Az a) csoportba sorolt nyelvtanok szerzői helyesen vették észre azt a kétségtelen tényt, hogy a finnugor birtokos személyragok azonos eredetűek a finnugor személyes névmásokkal. Ennek a történeti fejlődési ténynek a felismerése azonban még nem teszi indokolttá e szóvégződések rendszerének a névmások között való tárgyalását. Nem ismerek — s véleményem szerint nem is lehetne adni — olyan szómeghatározást, amely egységes szempontok, azonos kritériumok alapján egyformán önálló szónak fogadná el a főneveket, mellékneveket, igéket stb. . . . , továbbá a névmásokat és a birtokos személyragokat is. (Ez az új szódefiníció mit kezdene az igei személyragokkal ? Azok is szavak lennének ? A kétségtelenül, vagy csak a rokonnyelvi bizonyítékok alapján önálló szavakból alakult ragok, képzők is szavak lennének? Vagy hol lehetne határt vonni a szónak tekinthető és a szónak nem tekinthető suffixumok között ?) Másik megoldási lehetőség az elvi alap megadásánál a névmások és a névmási eredetű személyragok közös tárgyalásához olyan szómeghatározás lenne, amely valamennyi névmást kirekesztene a szó fogalmából. Bizonyos névmások szó-voltát már eddig is kétségbe vonták (pl. egyesek szerint kétséges, hogy a francia je, amelynek alkalmazási köre a latin 1. személyű igei személyragnak felel meg, szónak tekinthető-e; vö. VENDRYES, i. m. 137 — 8). Talán vitatható egyes nyelvekben egyik-másik, önállóan nem használható névmás szó-volta. De ismét nehezen képzelhető el, hogy lehetséges legyen olyan helyesnek elismerhető szómeghatározás, amely önállóan használt, egymagukban is mondatalkotásra alkalmas névmásoktól elvitatná azt, hogy megfelelnek a szófogalom kritériumainak. (Másképp ír VENDRYES i. m. 158 az outils grammaticaux fogalmáról.) A finnugor nyelvtanok vizsgálata — ha szabad a fenti hiányos szemléből következtetéseket levonnunk, — arra mutat, hogy a múlt század második fele óta, a lappológusok kivételével, nem igen akadt finnugor nyelvész, aki a birtokos személyragokat a névmások közé sorolta volna. A magyar nyelvtanirodalomban talán már a reformkor óta szakítottak azzal, hogy a magyar nyelvtant teljesen indoeurópai séma szerint tárgyalják, s a pronomina possessiva-nak megfelelő helyre kerüljön a birtokos személyragozás. Finn nyelven írt finn nyelvtanban alig találjuk a birtokos személyragozást a névmások között. WELLEWILL, UJFALVY—HERTZBERG és ROSENQVIST tankönyvei talán a tanulók anyanyelvéhez akartak igazodni, s a tanulás megkönnyítése végett tanítják a birtokos személyragozást az indoeurópai nyelvek birtokos névmásainak megfelelő helyen.15 GABELENTznél, ÜASTRÉNnél, AHLQviSTnál és HuNFALVYnál az addig szinte ismeretlen nyelvek nyelvtanának minél gyorsabb közlése és hozzáférhetővé tétele teljesen elegendő magyarázat lehet arra, hogy a rendezéshez, a belső nyelvi szempontok keresése helyett idegen, indoeurópai mintát vettek 16 Közelebbi vizsgálatot érdemelne BUDENZ—SZINNYEI magyar, tehát nem indoeurópai anyanyelvűek számára írt finn nyelvtankönyvének a rendszere, továbbá WIED. mordvin és HALÁSZ Pite lappmarki nyelvtana. Különösen feltűnő, hogy HALÁSZ a korábbi, WIED. pedig a korábban és a későbben írt nyelvtanait egyaránt a vizsgált kérdés, tekintetéből feltétlenül haladottabb szempont szerint írta.
