Nyelvtudományi Közlemények 56. kötet (1955)

Tanulmányok - Erkki Itkonen: A finnugor nyelvek hangsúlyviszonyairól 3

A FINNUGOR NYELVEK HANGSÚLYVISZONYAIRÓL 7 A mordvin nyelv két fő nyelvjárása, az erzá és a moksa élesen elkülönül egymástól a hangsúlyozás tekintetében. Az erzá szóhangsúly szabálytalanságáról már szóltam. A moksá ban viszont határozott különbség van a hangsúlyos és hangsúlytalan szótag között. Ha csak a főhangsúly helyének vizsgálatára szorítkozunk, megállapíthatjuk, hogy az általában az első szótagra esik, például mo-da 'föld'; ko-lmá, gen. ko-lm§n 'három'. Egyes nyelvjárásokban azonban jelentős eltérések vannak e szabály alól. A hangsúly ezekben akkor esik a második szótagra, ha e szótag szonáns elemeként eredeti, a redukálódástól érintetlenül hagyott a hang jelentkezik és ha az első szótagban zárt magánhangzó, azaz u, i vagy redukált, illetőleg tökéletlenül képzett a áll, pl. tunda- 'tavasz', iness. -sa; sija-n 'ezüst' egyes szám gen., éija-sa iness.; k$rga- 'nyak', többes szám nom. -í18

.

A moksa hangsúlyozás összefüggésben van a második szótag magánhangzóinak ősmordvinkori fejlődésével. Az ősmordvinban a második szótag magánhangzói igen gyakran redukálódtak, ez a folyamat pedig természetesen azt tételezi föl, hogy a szóban forgó magánhangzók hangsúlytalanok voltak. Más szóval a hangsúly az első szótagon helyezkedett el, pl. *&o-itt >> ősmordv. *ku-d§ 'ház'; *le-8ma >> ősmordv. *li-smd ?

ló';

*ve*neá > ősmordv. *ve-nds 'csónak'. De amikor az első szótagban zárt, és így gyenge hangzósságú i vagy u képviselete (az ősmordvinban mélyhangú szavakban mindkettőből u, később o vagy á lett), a második szótagban pedig a, azaz a legzöngésebb és leghangzósabb magánhangzó állt, akkor az a megmenekült a redukálódástól. Az a megmaradását a moksa hangsúlyozási viszonyok között csak akkor érthetjük meg, ha feltesszük, hogy a hangsúly ezekben a szavakban az első szótagról a másodikra tolódott át. Pl. *i-sa > ősmordv. *uza- (később >• oza 'ruhaujj'), *muta^> *mvda' (később > moda 'föld'). Az ősmordvinban tehát a mozgó hangsúly lépett életbe, amely a mordvin legközelebbi rokonnyelveinek a vallomása alapján csak másodlagos fejlődés, egy meghatározott feltételek közötti hangsúlyeltolódás eredményeként jöhetett létre a korábbi kötött, elsőszótagi hangsúlyozásból. A moksa hangsúlyozás ebből a rendszerből fejlődött tovább, az erzáben azonban az ősmordvin hangsúlyozási viszonyok teljesen megbomlottak.19 A cseremisz nyelv, amely a mordvinnal együtt az úgynevezett volgai Csoportot alkotja, két fő nyelvjárásra oszlik, a keleti és a nyugati cseremiszre. A hangsúly mindkét nyelvjárásban mozgó, a főhangsúly nincs valamely meghatározott szótaghoz kötve. A hangsúlyozási szabályok tekintetében a keleti és a nyugati cseremisz nagymértékben eltér egymástól. • Az őscseremiszben a hangsúlyozás — miként az ősmordvinban is — a magánhang z ó rendszeren épült fel. Az őscseremisz magánhangzórendszert pedig a magánhangzók — részben még a mai nyelvjárásokban is tisztán megfigyelhető — kettéosztása jellemezte, teljes magánhangzókra és tökéletlenül képzett, redukált magánhangzókra. Ez a vonás is élénken emlékeztet az ősmordvin állapotra. Redukált magánhangzók, nemcsak a szóvégen, hanem az első szótagban is jelentkeztek, s a három elsőszótagi redukált magánhangzó leginkáb a finnugor zárt u, i, ü magánhangzókat képviseli. Egyes keleti-cseremisz nyelvjárások nyilvánvalóan az 18PAASONEN,

MdLautl. 114-118. 19 Vö.

PAASONEN: FUF. XIII, Anz. 23 és különösen RAVILA: FUF. XX, 105 kk.