Nyelvtudományi Közlemények 54. kötet (1953)

Tanulmányok - Deme László: A nyelv fejlődése belső törvényeinek kérdéséhez 10

28 DEMB LÁSZLÓ (SzófSz.), otromba (SzófSz.) ; magánhangzó közbeiktatásával : g'éróf (MTsz.),. király (SzófSz.) ; az egyik mássalhangzó elejtésével : csuka (EtSz.), katula, penót (MTsz.) ; esetleg még más módon is. Ez a tendencia nyilvánvalóan arra irányult tehát, hogy a mássalhangzótorlódást szó elején nem kedvelő magyar nyelvbe beleillőbbé, vagyis a magyar nyelv hangtani arculatának megfelelőbbé tegye a fenti szavakat. Az, hogy a szó elején nem kedveli a mássalhangzótorlódást : a magyar nyelvnek, hangtani alkatának, belső törvénye. Az eltüntetés törekvése így a magyar nyelvnek sajátos belső törekvése, mely a magyar nyelv, sajátos hangtani alkatából adódik. A felsorolt változásokat tehát itt nem valamiféle közvetlen társadalmi ok hozta létre, hanem a nyelvnek rendszer-jellege, illetőleg a rendszerbe való beillesztés törekvése. — Hogy ez nem valami általános nyelvi törvény, hanem csak bizonyos nyelvekhez tartozó, azt pedig mutat ja az, hogy pl. a szláv nyelvekben bizonyos korszakban ennek éppen az ellenkezője zajlott le : ott a német Karl-ból kral lett (BERNEKER, EtWb.) s általában tort > trat változás zajlott le, vagyis éppen hogy szókezdő mássalhangzótorlódások születtek, keletkeztek (vö. LESKIEN, Handbuch d. altbg. Sprache 60—63). A magyar nyelvben a feloldás tendenciája sohasem fordult az ellenkezőjére : a torlódás létrehozására ; de meggyengült. A mai magyarban — legalábbis a köznyelvben — egy idő óta egyre gyakoribb a fel nem oldott mássalhangzótorlódásos szókezdet : drót, sróf, drága, skatulya, spekulál. A törvény meggyengülését általában idegen szavak tömegesebb meghonosodásával szokták magyarázni. Kétségtelen, hogy ennek szerepe lehet abban, hogy a nyelv már nem törekszik a szókezdő torlódás minden áron való feloldására ; de nyilvánvalóan támogatja az idegen eredetű szavak szókezdő mássalhangzótorlódásának megmaradását az a tény is, hogy nyelvünkben a ragozás, a képzés és a szóösszetétel kiterebélyesedésével — különösen a tővégi magánhangzók lekopása óta — egyre több szóbelseji mássalhangzótorlódás keletkezett, mely a torlódást nyelvünkben egyre megszokottabbá tette. Itt is beszélhetünk tehát támasztékról az új szabály számára, amely a természetes fejlődés útján az ,,új minőség elemeinek fokozatos felhalmozódása útján" jött létre. — S talán jóval több véletlennél az is, hogy a géróf, dérága, dérót-íéle alakok éppen a göcseji nyelvjárásban tartják legmakacsabbul magukat ma is, ahol a ragozásban is még ilyen tővéghangzós formák vannak : könyvöbül, partonak, Tiázoba (vö. HORGER, MNyj. 10) ; Űrségből : mondóvá, épittéve a köznyelvi mondva, építve helyén (KÁLMÁN B. adatai). IV. Próbáljuk most meg összegezni azokat az elméleti tanulságokat, amelyeket a felsorolt konkrét esetek szolgáltatnak. 1. A nyelv fejlődésének alapvető tendenciája a bővülés, tökéletesedés ; vagyis a nyelv fejlődése haladó fejlődés. Ez azonban nem a nyelvnek saját, belső törvénye, hanem a nyelv társadalmi szerepéből kényszerűen adódó jelenség (vö. ZVEGINCEV : NyIK. III/l, 15 — 16). A társadalom haladó fejlődése, ,,az objektív valóság megismerésének folyamán egyre tökéletesedő gondolkodás" (ZVEGINCEV : NyIK. III/l, 15) és a társadalom ismereteinek gazdagodása, az anyagi és szellemi kultúra növekedése által létrehozott vagy újonnan felismert tárgyak, fogalmak és viszonyok szaporodása az, ami ,,meg_