Nyelvtudományi Közlemények 54. kötet (1953)

Tanulmányok - Deme László: A nyelv fejlődése belső törvényeinek kérdéséhez 10

A NYELV FEJLŐDÉSE T5EL3Ö TÖRVÉNYEINEK KÉETJÉ3ÉHEZ 25 nélkül. — S ezt tudva azt sem tartjuk lehetetlennek, hogy azoknak, akik az igekötők kifejlődése körül szláv hatásra gyanakszanak, valamennyire igazuk is van ; de nem nagyobb mértékben, mint azoknak, akik e szláv hatást tagadják. Ha volt is szláv hatás, ez nem a semmiből hozta létre, illetőleg segítette létrejönni az igekötőket, hanem a magyarban meglevő és régi, határozószós igei összetételekből ; amelyekből — mint ezt a többi finnugor példák mutatják — spontán is létrejöhetett volna az igekötő, csak talán lassabban, talán később. Az igekötők e vázolt története az elemek szemszögéből nézve fejlődés a konkrét jelentésből az elvontba, az elvont jelentésből a grammatikai funkcióba. Ugyanez a nyelv szempontjából : az igealkotás, majd az aspektus egyre bonyolultabb és árnyaltabb kifejezése számára új eszközök és módok kifejlődése. S itt is azt látjuk, amit a szóalkotási szabály kifejlődésénél : az új kategória a gondolkodási formák fejlődésének termékeként jelentkezik, a nyelv meglevő anyagából nő ki, a nyelv addigi szabályaira épül, azoknak sorát toldja meg új szabállyal, tehát nem merőben új. S ha keletkezése vagy fejlődése összekapcsolható is más nyelv hatásával, e hatás nem a semmiből hozza létre, csak erősíti és sietteti az amúgy is meglevő tendencia kibontakozását. Ez utóbbival kapcsolatban talán nem lesz haszontalan megemlítenünk a nyelvtani nemek kérdését. Nyelvünkben — és ez igen régi, a finnugorig visszamenő sajátság — régebben a természetes nemeknek semmiféle megjelölése sem volt, nem is beszélve a grammatikai nemekről. Ezek fogalma az idegen nyelvet tanuló magyar diákoknak ma is sok fejtörést okoz. (Erre utal már SAJNOVICS is, vö. ZSIRAI, Fgr.Rok. 495.) De a fejlődés során bizonyos foglalkozásnevek mellett szükségessé vált a természetes nem megjelölése : így alakult ki a régiségben a mosóné, királyné, szakácsné stb. (NySz.) A megjelölés tehát egyszerű összetétellel oldódott meg. Ennek természetes folytatója ma a tanárnő, színésznő, orvosnő, sőt : elvtársnő, kartársnő stb. Az eredetileg gyakoribb -né alak oldalági fejlődéssel feleségnévképzővé lett ; képző-voltára mutatnak a vele kapcsolatos illeszkedési törvények is : mosóné-nak, Samunéval stb. (KÁLMÁN BÉLA észrevétele); a -nő forma azonban megmaradt összetételi utótagnak, s megmaradt a természetes nem jelölőjének. Egyébként a csángó nyelvjárásban is problémává vált a nem, s ott — a román -ca nőnévképzős szavak felhalmozódásából elvont s a magyar -ka kicsinyítőképzővel azonosított elemmel oldódott meg : cigánka, oláka 'cigány nő, román nő' stb. (Nem egészen így CSÚ'RY: MNy. XXVIII, 300). A természetes nem megjelölése aligha mond ellent nyelvünk szabályainak : az állatoknál és az embereknél észlelhető különbségek egyszerű szemléleti tükröződéséről van itt szó. — A magyar grammatikusok közül azonban többen nyelvünk fogyatékosságának mondták már régebben azt, hogy grammatikai nemeket nem ismer. Végül Folnesics a nyelvújítás korában merészen vállalkozott a kérdés megoldására, s a természetes nem megjelölésére használatos -né elemet grammatikalizálni próbálva ilyen alakokat hozott létre : szépné, öné, akiné, szegényné stb. (Vö. TOLNAI, A nyelvújítás 100). Igyekezete gúnyos nevetésbe fulladt s a nyelven semmiféle nyomot nem hagyott. Aligha hagyhatott volna: a nyelvtani nemek megkülönböztetésének a magyar nyelvben semmiféle támasztéka nincsen. Ez a próbálkozás ugyanúgy lepergett a nyelvről, mint az egyébként évszázadok fordításaiban újból és újból jelentkező latinos módhasználat az alárendelt mellékmondatokban. Ilyesféle fejlődésnek ma is tanúi vagyunk : a német mintára keletkezett s így eredetileg többesszámot vonzó összes hatá-