Nyelvtudományi Közlemények 54. kötet (1953)

Tanulmányok - Deme László: A nyelv fejlődése belső törvényeinek kérdéséhez 10

22 DEME LÁSZLÓ Ez a differenciálódás a külső helyi viszonyoknak a természetben objektíve kezdettől fogva meglevő, de az ember által a gondolkodásbeli fejlődésnek, az elvonatkoztató készség csiszolódásának csak bizonyos haladottabb fokán tudatosított tényének felismerését tükrözi. Az -n elemre nézve tehát annyiról van csak szó, hogy funkcióköre megszűkült ; a nyelvre nézve azonban ennél lényegesen több történt : a nyelv az eredetileg egységként felfogott külső helyviszonyt szinte egész sokféleségében ki tudja ma fejezni, igen sok árnyalatával együtt. Erre mutat még egy példa is ugyanebből a síkból : a -nál rag KLEMM szerint valaminek az oldalához való közelségét jelent ; a mellett névutó hasonló viszonyt, de a közelségének nem olyan fokát (Mondattan 194, 228) ; a névutóvá válás útján haladó táján meg ennél is határozatlanabb, de lényegében az előbbiekhez hasonló helyviszonyt. S a külső hely viszony oknak mindeme kifejezői szorosan kapcsolódnak külön-külön is minden tagjukban ahhoz a törvényhez, amit helyviszonyhármasságnak nevezünk. Az -n közelítő formája a -ra, távolodó a -ról; a -nál mellett ugyanígy megtalálható a -hoz és a -tói ; az alatt, fölött, mellett, előtt, mögött szintén szorosan kapcsolódnak az alá, fölé, mellé, elé, mögé, illetőleg az alól, fölül, mellől, elől, mögül tagokhoz. A táján sem más, mint a hármasság egyik tagját eddig nélkülözött felé, illetőleg felől sor kiegészítője. Akárhány hely viszonyrag vagy hely viszonyt jelölő névutó alakult tehát a magyar nyelv külön életében s különösen annak utóbbi korszakában, valamennyi beleilleszkedik abba az igen régi eredetű törvényébe a nyelvnek, amely szerint a helyviszonyok valamennyi típusánál van kifejezője a közeledés, az ottlét és a távolodás aspektusának egyaránt (vö. ZSIRAI, Fgr.Rok. 6.2). Miből alakultak ki ezek a névutók? Általában határozóragos önálló szavakból, mégpedig gyakran birtokos kapcsolatban : az asztalnak alatta; Jóskának az érdekében; megkülönböztetésnek a céljából stb. A nyelv tehát meglevő készletéből, eredetileg lexikális jellegű elemekből alakított magának szintaktikai eszközöket. A névutók és ragok etimológiája nagyrészt rá is mutat még a szemléletnek eredetileg konkrét voltára : -ben < R. *belen < bél 'Darm, belső rész' (GOMBOCZ, Szintaxis 58) ; alatt < al 'alsó rész' (EtSz.) ; mellett < mell (SzófSz.) stb. — És hogyan folyt le ez az elvonatkoztatási folyamat? Feltehetőleg az eredeti használat konkrét volt, tehát a ház mögött kapcsolat azt jelentette : 'a háznak a mögénél, hátsó részénél'. Később a birtokos viszony, s a mögött eredeti jelentéstartalma egyre inkább háttérbe szorult a tudatban, s végül a mögött elem egyszerű hely viszonyjelölővé vált (KLEMM, Mondattan 227). További fejlődés azután az, amikor az egyes helyhatározóragok még elvontabb jelentést illetőleg funkciót véve fel idő-, mód-, állapot-, ok-, célhatározókká váltak (Vö. KLEMM, i. m. 167—174).13 Mit mond nekünk a helyviszonyragok és helyviszonyt jelölő névutók előbb megvizsgált csoportja? 1. Az új viszonyjelölő elemek keletkezése rendszerint a természetben vagy a társadalomban meglevő valamiféle viszonynak a gondolkodás által újonnan való felismerésével függ össze, annak megjelölésére szolgál. 13 Ez ismét fontos adalék a gondolkodás fejlődésének történetéhez, s ennek a nyelvfejlődéssel való kapcsolatához is : az elvontabb viszonyok felismerése a már felismert konkrétabb viszonyok talaján született meg. Mindazonáltal több — főleg újabb — elvontabb határozóragunk, ül. névutónk is van, amely nem éppen helyhatározói eredetű.