Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)

Kisebb közlemények - Korompay Bertalan: A finnugor néprajz válsága 292

A FI VM'GOR NÉPRAJZ VÁLSÁGA igen vagy nem között áttekinthetőbbé válik. Váijuk meg, míg a kételkedők alkalmas új elmélettel tudják magyarázatát adni azoknak a finnugor jelenségeknek, amelyeket eddig a nyelvtudomány szemléletének hatása alatt .megszoktunk műveltségi rokonsággal magyarázni. S várjuk meg, míg az utolsó felröppentett elméleti rakéta is kilobban mint erőtelen kísérlet arra. hogy őstörténeti műveltségi érintkezéseket, kapcsolatokat vagy éppen rokonságokat összehasonlító következtetések fényében világítsunk meg. A magam részéről csak annak a meggyőződésemnek akarok kifejezést adni, hogy a finnugor néprajz jogosultságát vitató kérdésben még nem hangzott el az utolsó szó. Felfogásomat azonban nem tartottam ildomosnak ebben a figyelemke'tésnek szánt történeti beszámolóban bővebben kifejteni. Erről röviden csak annyit, hogy bár a kritikát különösen e tárgyban igen helyénvalónak vélem, mégsem tartozom általánosságban a szélső un. „kételkedők" közé.1 KOROMFAY BERTALAK 1 E

dolgozat megivása és beadása után került kezünkbe a Szovjetszkaja Etnografija 1951. évi 4. száma. Ez vezető helyen közli TOKAR.JOV Sz. A.-nak és a fent emlegetett (JsEBOKszARovnak közösen írt dolgozatát a néprajzi alapon végzett etnogenetikai kutatások módszertanáról, s egyúttal hű tükre az összehasonlító kutatások javára a szovjet néprajzban fentebb még csak remélt, de most már bekövetkezett irányváltozásnak. Csebokszarov itt beismeri korábbi marrista elfogultságát a finnugor népek eredetéről Bubrichhal folytatott vitájában (20. I.) és megemlíti, hogy hibáit egy a finnugor népek etnogenezisével foglalkozó új munkájával igyekezett jóvátenni. A tekintetben, hogy milyen szerepet szánnak a néprajznak a nyelvileg rokon népek kapcsolatainak kutatásában. a szerzők különbséget tesznek ,.közeli" és ,,távoli" rokonnépek között, nyelvrokonainkat az utóbbiak közé sorolván. S mivel a finnugor nyelveket beszélő népekről megállapítható, hogy „etnikailag különféle alapon, teljesen különböző etnikai elemek fokozatos beolvasztása és beiktatása révén alakultak ki" (25. 1.), következésképpen hangsúlyozzák, hogy e népek egységes származásának ós egynemű népiségének kérdésére a néprajzi elemzés leginkább tagadó választ kell, hogy adjon. Ugyanilyen állást foglalnak el egyrészt a román s a török nyelveket beszélő népek, másrészt az indoeurópai népcsalád néprajzi rokonságának megítélésében. Sokkal közelebbi a rokonság s nagyobb a kutatások lehetősége a szláv népek s az-egymás szomszédságában élő baltiszláv lettek és litvánok között. Természetesen éles határt vonni a közelebbi és távolabbi rokonságok között nem lehet; ezért kétségtelen, hogy a nyelvi és műveltségi vizsgálatoknak ez az összekapcsolása mindenképpen az összehasonlító kutatások malmára hajtja majd a vizet. 8 ebben áll a tanulmány tudománytörténeti jelentősége. A kutatások eredményein fordul most már meg, hogy a nyelvi alapon kezdeményezett néprajzi összehasonlító vizsgálat mekkora kört fog tudni befogni s hogy megállapításai tisztán néprajzi szempontból mennyiben lesznek helytállók. Hogy a szerzők máris mily sokra becsülik az összehasonlító néprajz teherbírását, s hogy még a nyelvtudomány elsőbbségét is ily nyelvrokonsági kérdésekben hajlandók volnának a néprajznak alárendelni, azt a következő nyilatkozatuk világíthatja meg: „Mindenesetre — hangoztatják programmértekezésük végén (a 25 — 26. lapon) — e nagy nyelvészeti csoportok eredetének kérdése semmiképpen sem dönthető el előzetes történeti-néprajzi kutatások nélkül."