Nyelvtudományi Közlemények 53. kötet (1952)
Tanulmányok - Lakó György: Permi prosecutivusrag és transitivusrag rokonnyelvi megfelelői 14
20 LAKÓ GYÖRGY Következő kérdésünk az: eredeti *-fo-re vagy *-nti-e megy-e vissza a prosecutivus ragja? Erre UOTILA (SUS. Tóim. LXV, 101) sem tud választ adni, csupán arra mutat rá, hogy a második vagy további szótag magánhangzója után d ív t alakban jelentkező formánsok — akár *-£?-re, akár *-níí-re vezethetők vissza — az első és a második szótag határán mindig d (nem pedig t\) alakban mutatkoznak, következő.'eg: akár *-£?, akár pedig *-nti az előzménye aá^í alakban ismert prosecutivusragnak, ezzel nem tartóz -hatik össze a transitivusok ragja, amely (vö. seti, táti stb.) első szótag után is mindig t hangalakú. Ami csupán a prosecutivusragot illeti, a magam részéről továbbra is korábbi -nt-bol való származtatásra gondolok s lehetségesnek tartom, hogy a proseeutivusrag a magyar ide, oda lativusok á-jével van kapcsolatban.4 Ez ecetben természetesen a magyar ez és ide, az ésoia viszonya nem magyarázható z : d váltakozással, hanem a 2-ben, illetőleg d-hen külön alaktani elemet kell látnunk (vö. JUHÁSZ: MNy. XXXIX, 66). Az ide és az oda véghangzóját régi lativusi ragnak tartják (vö. pl. MÉSZÖLY: MNy. XI, 199 és NyH7 134). Ilyenformán az ide, oda , két lativusi jelentésű elemet tartalmaz: a zürjénvotják d, t proseeutivusrag megfelelőjét és a vitás előzirényű -e, -a lativusragot. Azonos vagy rokon funkciójú ragok egyesülésére több példát ismerünk. A finn -ksi ^ -kse- translativusragot a -k és az -s (+ magánhangzó) lativusrag összetételének tartják (RAVILA: FUF. XXIII, 46 és HAKULINEN, SKRK. I, 88; máskép UOTILA: Vir. 1945:335—6). A lapp illativus egyik alakja Toi-VONEK (FUF. XXVIII, 13—4) szerint az őslappban *-jen alakú volt, s ennek mind a j, mind pedig a n eleme fgr. lativusragok folytatásai. Az ide, oda d elemének a zürjén-votják prosecutivusraggal való egyeztetése tehát a hangalak és a jelentés szempontjából is elfogadható. A hangalak szempontjából további rokonnyelvi kapcsolatul kínálkozik bizonyos mordvin temporálisok nd eleme. Ilyenek: M. éoké^nda 'im Herbst' féoks 'Herbst'), M. fatinda 'im Winter' (t'ala 'Winter)' M. tunda, E tundo 'im Frühling' (tu- <^í. touko r^>m. tavasz), vds'dnda 'zuerst, anfangs' (E. vas-na ua.), (AHLQV.) M. kizínda 'im Sommer', (PAAS., Md. Lautl. 115) ííizdnda-, Kizdnda ua., M. (AHLQV) iladindd 'Abends'.— BEKÉ (NyK. XL, 463—4) — néhány ilyen temporalisról szólva — úgy nyilatkozik, hogy a -do, -da ablativusi rag vari a végükön, -n elemüket azonban teljesen homályosnak mondja. Szerintem azonban e mordvin alakok -nda, -nda végződése egységes ragnak is felfogható, s akkor ez összevethető a fenti permi és magyar rag -d elemével. A mordvin időhatározók ragjának temporalis jelentése összeegyeztethető a permi prosecutivusok ragjának helyi jelentésével. A helyi jelentésű határozókból ugyanis sok esetben fejlődtek időhatározók (vö. pl. BEKÉ: Nyr. LIV, 83). A mordvinban a -va prolativusraggal alakultak 'mikor?' kérdésre felelő időhatározók, pl. sobdava vst'aét 'reggel felkeltek' (több példát is említ FEHÉR: NyK. XLÍV, 188—9). A lapp nyelvjárások között pedig a -k, -g 4 E határozószókka] BEKÉ (Nyr. LV, 32) is foglalkozott s d elemüket a fi. sinne, tarme -nn- elemével vetette össze. A fentiek után ez az egyeztetés nem állhat meg.
