Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Lakó György: Finnugor végmagánhangzó-kérdések 26

FINNUGOR VÉGMAGÁNHANGZÓ-KÉRDÉSEK 43 tása a lobma, lobme szóra vonatkozólag is helytáll, -azt erősíti egyebek között az a körülmény is, hogy e szót hiába keressük NIELSEN nagy norvég-lapp szótárából, megtaláljuk azonban LINDAHL és ÖHRLING svéd-lapp, HALÁSZ és LAGERCRANTZ déli-lapp, valamint az utóbbinak nagy lapp szótárában, csupán a déli-lapp nyelvjárásokból feljegyezve. FRiisből idézve svéd-lappnak jelzi szavunkat ITKONEN is, aki Jiammvd

, Jiamam

'táyttáá lumella (astia)' szóban kimutatja a fi. lumi megfelelőjét a túrjai oroszlapp nyelvjárásból, s tekintettel ennek a tőhangzójára, megjegyzi, hogy a FRUS feljegyezte lobma^ lobme finn jövevényszónak látszik (1. SUS.Aik. XXXII, 3 :16). E megjegyzés azonban joggal csodálkozást kelthet bennünk, miután tudjuk, hogy szavunk határozott helymegjelöléssel csupán a déli-lapp nyelvjárásból van feljegyezve, melynek beszélői pedig távol esnek a lappokkal érintkező finnektől. Csodálkozásunkat LAGERCRANTZ múlt évben megjelent nagy lapp szótára oszlatja el. Szerzője alighanem fején találja a szöget, amikor szavunkat a vármlandi finnek nyelvéből valónak tartja. Rámutat ugyanis arra, hogy a délilapp és a finn nyelv között több meglepő hasonlóság van, s ezek támogatják szerinte azt az eddig még bebizonyíthatatlan feltevést, hogy a vármlandi finnek nyelve a régebben szerte kóborló, kolduló lappok révén hatást gyakorolt a déli-lappok nyelvére (1. ELIEL LAGERCRANTZ, Lappischer Wortschatz 1213). LAGERCRANTZ valószínű feltevését elfogadva, a FRTIS feljegyezte változatokban is déli-lapp alakokat látok. Hogy ezek kétféle, e és a végmagánhangzós alakbari vannak feljegyezve, az aligha jelent egyebet, mint hogy FRUS forrása ugyanazt a déli-lapp hangot majd a-nak, majd e-nek fogta fel, ill. jelölte. Már WIKLUND rámutatott arra, hogy legalább is a svédországi frostvikeni déli-lapp nyelvjárásban HALÁSZ is sokszor különbözőnek fogta fel ugyanazt a szóvégi magánhangzót, ami onnan eredt, hogy a kérdéses harigzó nem igazi a, á, e, a vagy o volt, hanem valamely tökéletlenül képzett középhang, melyet a gyakorlatlan fül mindig másnak hall (vö. SUS.Aik. XI, 2:6).1) Szavunkat

LAGERCRANTZ e, más déli*) HALÁSZ szerint a norvégiai Nordlandban levő Hatfjelddal lapp nyelvjárása nyelvtani alkatára nézve majdnem teljesen megegyezik a svédországi Jemílandban lévő Frostviken lapp nyelvjárásával. Annál valószínűbb tehát, hogy a Fans-féle, Nordlandból származó változatok végmagánhangzójának kétféleségét ugyanolyan körülménynek tulajdonítsuk, mint egyes HALÁsz-féle feljegyzések hasonló változatosságát (vö. Ugor Füzetek 9., 5. 1.).