Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Lakó György: Finnugor végmagánhangzó-kérdések 26

FINNUGOR VÉGMAGÁNHANGZÓ-KÉRDÉSEK 31 III. KAVILA fejtegetéseinek eredményét más szavakkal röviden a következőképp foglalhatjuk össze: a mai í-végű (e-tövű) finn szavak között több olyan szó van, amely a közfmnben eredetileg a, ill. á végű (és ugyanilyen tövű) volt. Visszatérve mármost a lív nyelvre, úgy vélem, ez a megállapítás új lehetőséget nyit meg előttünk a tárgyalt rendhagyó végződésű lív szavak magyarázatára is. Ha t. i. a lapp nyelv tanúságának figyelembevételével közfmn *sarve, *ialv§ stb. alakok helyett *sarva, *talva stb. alakokból indulhatunk ki, akkor nincs feltétlenül szükség arra, hogy a lív sora, ioía stb. szavakat mind oly analógiás alakulásoknak tartsuk, aminőiknek őket KETTUNEN tekinti. Ha ugyanis tovább ragaszkodnánk KETTUNEN magyarázatához, a kérdéses 6 szó közül a lapp nyelv alapján legalább is 3-ról azt kellene föltennünk, hogy ezek az eredetileg a (a) tövű szavak a közfinnben átléptek az i-végű (e-tövű) szavak csoportjába, majd pedig a lívben ismét visszakerültek az a-tövek közé. Sokkal természetesebb szerintem a lív szavakat úgy értelmezni, hogy ezeknek -a-ja az eredeti közfinn tővégi a-ban leli magyarázatát. Mindamellett a lív -a-t nem kell föltétlenül a közfinn a- közvetlen folytatójának tartanunk. Ez esetben tagadnánk azt, hogy a szóvégi -a =- -i és -a *• -i változás minden olyan kéttagú közfinn szóra kiterjedt, amelynek első szótagja hosszú volt, s azt állítanáink, hogy ez a változás az egyik szóban végbement, a másikban viszont nem. Nézetem szerint úgy kell felfogni a dolgot, hogy az -a *• -i és -a *- -i változás a közfmnben az említett feltétel mellett általános érvényű volt, a változás megtörténte után azonban a *jarui, gen. *jarvan, *sarvi, gen. *sarvan típusú szavak norninatívusába a lív nyelv ősének tekintendő közfmn nyelvjárásban analógia útján visszakerült a függő esetek -a-ja, még mielőtt e szavak átmentek volna az e-tövek csoportjába. így történt ez a finnben is az esetek többségében (vö. RAVILA id. h. 111). A fenti megfejtési kísérletnek több előnye van KETTUNEN feltevéséhez képest. Először is az új nominatívusok egy része nem jelentés tekintetében egészen különálló szavak hatásának az eredménye, hanem ugyanazon szó függő eseteiből magyarázható, amelyeknek a hangalaki hasonlóság mellett a jelentés terén is